Szabadidő

Így büntetik Oscar-borítékokat elcserélő alkalmazottakat

Az állásukat nem veszítik el az összecserélt borítékok miatt, de Oscar-díjjal kapcsolatos munkát soha többé nem végezhetnek.

Soha többé nem dolgozhat az Oscar-gálán a legjobb film kategória győztesének kihirdetésekor elkövetett hibája miatt a borítékokat kezelő PwC könyvvizsgáló cég két alkalmazottja. A PwC szóvivője ugyanakkor közölte, Brian Cullinan és Martha Ruiz a cég munkatársai maradnak. 

Cheryl Boone Isaacs, az amerikai filmakadémia elnöke hangsúlyozta, hogy a két alkalmazottat az akadémiával kapcsolatos összes teendőtől eltiltották. Azt is elmondta, hogy még tart a PwC-vel való együttműködésük felülvizsgálata. Szerinte Brian Cullinan nem figyelt oda eléggé a feladatára, mert épp a legjobb film bejelentését megelőző kategória, a legjobb női főszereplő győztesét, Emma Stone-t fotózta, a képet fel is töltötte a Twitterre, de aztán törölte.

“Egyetlen dolguk van, egyetlenegy! Nyilvánvalóan figyelmetlenség történt” – mondta Cheryl Boone Isaacs.

Nem rúgták ki az Oscar-borítékokat elcserélő alkalmazottakat

Az amerikai filmakadémia elnöke emlékeztetett arra, hogy a győztesek nevét tartalmazó borítékok kezelésének menetét a PwC dolgozta ki, és 83 éven át működött. A vasárnapi fiaskó után azonban “természetesen felülvizsgáljuk, mert korábban soha nem történt ilyen, és nem akarjuk, hogy valaha is újra megtörténjen” – fogalmazott Cheryl Boone Isaacs. “Új irányelveket, új protokollt állítunk fel, minden egyes lépést megvizsgálunk, hogy biztos legyen, soha, de soha nem ismétlődik meg”, ami a vasárnapi ceremónián történt – fűzte hozzá.

Mind a PwC, mind a filmakadémia már korábban bocsánatot kért a Kaliforniai álom és a Holdfény alkotóitól, valamint Warren Beatty és Faye Dunaway színészektől és a nézőktől is a vasárnapi 89. Oscar-díjátadó végén történt fiaskóért.

Cullinan volt az, aki a rossz borítékot Beatty és Dunaway kezébe adta, de a kollégája sem bizonyult alkalmasnak. A PwC hétfői közleménye szerint több hibát is elkövettek, egyikük sem reagált időben, amikor Warren Beatty és Faye Dunaway tévesen a Kalifornia álom című musicalt hirdette ki győztesnek a Holdfény helyett. Az előbbi producerei már több mint két perce hálálkodtak, amikor jelezték nekik, hogy nem az övék a díj.

A könyvvizsgáló cég – korábbi nevén PricewaterhouseCoopers – 83 éve bonyolítja le a szavazatszámlálást, amelynek végén csak két alkalmazottja ismeri az eredményeket. Mindketten kapnak egy-egy példányt a győztesek nevét tartalmazó borítékból, de fejből is tudniuk kell a nyerteseket. A gálát a színpad két oldalán állva kísérik figyelemmel, ők nyújtják át a díjátadóknak a borítékot az éppen aktuális kategóriában.

Az amerikai filmakadémia szerdán egy másik fiaskóval kapcsolatban is megnyilvánult, és közleményben kért bocsánatot Jan Chapman ausztrál producertől, akinek képét tévesen az elmúlt év halottjai között tüntettek fel Janet Patterson neve alatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top