Szabadidő

Nem Photoshop, ez a férfi tényleg egy befagyott tó jegén áll

Ha nincs semmilyen szél, és sokáig kitartanak a mínuszok, ez a jelenség bárhol előfordulhat. Most a Michiganben élőket örvendezteti meg.

Amikor január közepén lefotóztatta magát a házukhoz közeli tó jegén, Andre Poineau még nem is tudta, milyen lavinát indít majd útjára. A férfi az egyébként átlagosnál is tisztább michigani tó jegén fotózkodott, ami a különleges időjárási körülményeknek – a szélcsendnek és a tartós fagynak – köszönhetően, áttetszőre fagyott.

A 63 éves amerikai férfi az USA Today amerikai hírmagazinnak elmondta, életében többször is látta már a jeget ennyire tisztának, gyerekkorában még jéghokizott is rajta a barátaival. “Ma már sajnos nem vagyok ennyire bátor” – mondja Andre, majd hozzáteszi, hiába tudta pontosan, hogy a jég a talpa alatt teljesen biztonságos, nem mert sokáig rajta álldogálni.

A lap által megkérdezett klímakutató, Lia Wang elmondta, az állóvizek jege attól függően válik “ködössé” vagy “felhőssé“, hogy mi zajlik a víz felszíne alatt. “Ha a tó vize zavaros az erős széltől, akkor a jég sem lesz átlátszó – mondta, majd hozzátette, ahhoz, hogy ennyire átlátszó jég formálódjon nagyon-nagyon hidegnek kell lennie és teljes szélcsendnek.

A fotó egyébként mostanra bejárta az egész internetet: a Facebookról indult, ahonnan hamar a Reddit elnevezésű közösségi oldal címlapján találta magát.

Olvass még többet az extrém fagyról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top