Szabadidő

Lawrence után Jamie Dornan és DiCaprio is Magyarországra jön – világsztárok Budapesten

Hol tűnt fel nálunk Jennifer Lawrence? Miért üldögél a magyar hóban Jamie Foxx? Magyar kriminálpszichológust játszik Daniel Brühl? Mit csinál Budapesten a Kingsman és az Eddie, a sas sztárja? Jön Leonardo DiCaprio? Minden, amit tudni lehet az épp most vagy hamarosan hazánkban forgó nemzetközi produkciókról.

Jennifer Lawrence budapesti fagyoskodással kezdte az évet

Film: Red Sparrow
A magyarra Vörös verébként fordítható című film stábja valószínűleg áldhatta az eget, amikor január legelején megérkeztek Budapestre, ugyanis fővárosunk nagyrészt Moszkvát alakítja a filmben, és a farkasordító januári hideg is hozzájárul ahhoz, hogy mindez hitelesnek tűnjön. Jennifer Lawrence-nek sikerült teljes titokban megérkeznie fővárosunkba, még a reptéren sem csípték el a lesifotósok, és a Twitter oldaláról – amit egyébként nem ő kezel, mivel tartózkodik a közösségi médiától – értesült a világ arról, hogy már nálunk van. Ezután már csak alig néhány napot kellett várnunk az első lesifotójára, melyen Az éhezők viadala-mozik rendezője, Francis Lawrence mellett fagyoskodott nagykabátban és kucsmában a budapesti hidegben. A fotó egyik fontos tanulsága, hogy az Utazók – kritikánkat itt olvashatod – szőke hajszínét a színésznő megint maga mögött hagyta, és a filmben barna hajjal lesz látható.

A színésznő áprilisig Magyarországon tartózkodik, a Blikk fotósa nem tétlenkedett, és alig pár nappal az érkezése után lencsevégre kapta, amint kabátjában Pippi nevű kiskutyáját melegítve épp a forgatási szünetben beszélget. Rajta kívül az egyik legjobb barátnője, Laura Simpson Ternosky is elkísérte, aki egy Instagram fotóval ünnepelte a szép kilátást a Four Seasons Hotel szobájának ablakából.

????????

Laura Simpson Ternosky (@lauragram) által közzétett fénykép,

Arról nincs hírünk, hogy a színésznő új párja, Darren Aronofksy rendező is feltűnt-e már Magyarországon, de nem lepődnénk meg, ha áprilisig ez is megtörténne. Közös szelfivel egyelőre még egyetlen honfitársunk sem rukkolt elő, és a Jaime’s Italianben járva a színésznő csak autogramot adott, a fotózást hanyagolta. A stáb forgatott már a Hősök terén, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, a Párisi Nagyáruház Lotz-termében és kint az éjszakai pusztaságban is, és egy fotós még azt is megörökítette, milyen pazarul fest Lawrence, amint feketébe öltözve átvonul a Hősök terén.

A Jason Matthews regényén alapuló filmben – amiben egyébként Szabó Simon is feltűnik majd – Lawrence egy orosz kémet alakít, akinek el kell csábítania egy Moszkvába látogató CIA-ügynököt (őt Joel Edgerton alakítja), csakhogy ő beleszeret, és ez által kettős ügynökké válik. A bemutatót novemberre tűzték ki az Egyesült Államokban, mi pedig búcsúzzunk Jennifertől ezzel a rövid videóval, amit a budapesti sminkes kocsijában készítettek.

Jamie Foxx levetkőzve örül a budapesti hónak

Film: Robin Hood
Jennifer Lawrence érkezése kissé elhomályosította a tényt, hogy jelenleg nem ő az egyetlen híresség Budapesten. A legújabb Robin Hood-feldolgozás nagyrészt nálunk forog – egy kicsit azért Dubrovnikba is ellátogat a stáb –, ráadásul egy 90 millió dolláros büdzséjű filmről lévén szó ez a tény egyáltalán nem elhanyagolható. A főképp tévés munkáiról ismert angol rendező, Otto Brathurst január nyolcadikán a városban köszöntötte címszereplőjét, Taron Egertont (Eddie, a sas, Kingsman), aki már másnap szorgalmasan edzett a kaszkadőrökkel a szerepre, és ezt meg is örökítette a Twitterén.

Egertonénál nagyobb visszhangja volt Jamie Foxx érkezésének, aki Kicsi Johnt játssza a filmben, és kapásból a havon egy szál alsógatyában próbált napozni a kemény mínuszokban, miközben elmondta, hogy a fehér emberek napoznak, a feketék meg havaznak. Rövid itt tartózkodása során még promózta új filmjét a ferihegyi férfi wc-ben, szelfizett egyet Baronits Gáborral és még egy edzőteremben is jópofizott, de Jamie Foxx budapesti hősködéseit már amúgy is szépen összeszedtük egy korábbi cikkünkben

On my lunch break yesterday… niccahs be #snowbathing #backonmyfunnyshit #allstarweekendthemovie

Jamie Foxx (@iamjamiefoxx) által közzétett videó,

A szürke ötven árnyalatából ismert Jamie Dornan – akinek kislányáról itt mutattunk képeket – szintén Budapestre érkezett már filmipari forrásaink szerint, de egyelőre még várjuk az első róla készült budapesti lesifotót vagy közösségi médiás bejegyzést. A Zsivány Egyes főgonoszát alakító Ben Mendelsohn is Budapesten lesz hamarosan – vagy már itt is van titokban. Dornan Skarlát Willt, Mendelsohn pedig Nottingham sheriffjét játssza majd, és a nottinghami jelenetek lesznek azok, amiket majd Dubrovnikban rögzít a stáb. Idejük bőven lesz mindenre, ugyanis várhatóan májusig dolgoznak a terv szerint jövő januárban mozikba kerülő produkción. A producerek közt Leonardo DiCaprio nevét is ott találjuk, szóval van rá némi esély, hogy ő is meglátogassa munkatársait.

Ben Mendelsohn (Fotó: Profimedia)
Ben Mendelsohn (Fotó: Profimedia)

A Grand Budapest Hotel főhőse terroristák közé keveredik Budapesten

Film: Exchanged
A Grand Budapest Hotel főhőse, Tony Revolori végre valóban Budapesten forgathat, ugyanis az Exchanged című thrillerben egy amerikai cserediákot alakít, aki egy németországi családhoz bekerülve döbben rá, hogy vendéglátói valójában terroristák. A film valamikor idén forog majd nálunk, és a történetből kiderül, hogy fővárosunk ezúttal németországi helyszíneket helyettesíthet. Egy első filmes rendező kicsiny költségvetésű mozijáról lévén szó valószínűleg túl sokat nem fogunk hallani a stábról, amikor végre dolgozni kezdenek nálunk.

Tony Revolori (Fotó: Profimedia)
Tony Revolori (Fotó: Profimedia)

Rémület a fagyban

Tévésorozat: The Terror
Már tavaly november óta nálunk dolgozik a The Terror című tízrészes AMC sorozat stábja, csak annyira fű alatt, hogy ennek nem sok jelét látjuk. A várhatóan áprilisig nálunk munkálkodó produkció Dan Simmons regényét dolgozza át egy horrorisztikus sorozattá, melyben egy antarktiszi expedíció tagjai kerülnek komoly bajba a XIX. század közepén, amikor egy vérszomjas ragadozó kezdi szedni áldozatait a csapattagok közül. A szériában inkább jó nevű karakterszínészek szerepelnek (Jared HarrisThe Crown, Ciarán HindsTrónok harca), semmint sztárok, és az átlagéletkoruk sem olyan alacsony, hogy elárasszák a közösségi médiát forgatási fotókkal. A produkció fényét növeli, hogy executive producerként Ridley Scott is részt vesz a gyártásában, aki a Mentőexpedíció és a Szárnyas fejvadász 2049 után lassan már hazajár Magyarországra.

Ciarán Hinds (Fotó: Profimedia)
Ciarán Hinds (Fotó: Profimedia)

Kutatás egy sorozatgyilkos után

Tévésorozat: The Alienist
A Paramount (TNT) tízrészes tévésorozatának stábja még nem kezdte meg munkálatait Magyarországon, mivel csak március tájékán érkeznek, viszont nagyjából a nyár végéig velünk maradnak. Az Alienist sztorija amúgy egy 1994-es regényen alapul, és 1896-ban játszódik New Yorkban, amikor egy sorozatgyilkos kezdi szedni áldozatait. Mivel a fiatal áldozatok közti összefüggés komoly bajt okozhatna, egy nagyobb botránytól tartva egy kriminálpszichológus (Daniel Brühl) és egy riporter (Luke Evans) titokban kezd nyomozni az ügyben. A film magyar vonatkozása nemcsak az, hogy Budapesten forgatják, hanem az is, hogy a kriminálpszichológust a filmben Dr. Laszlo Kreizlernek hívják. A szériához szerződtették még Dakota Fanninget, aki a Brimstone című kegyetlen western után immár másodszor dolgozik hazánkban. Ezúttal egy rendőrségen dolgozó titkárnőt alakít. A sorozat premierjét 2017 végére tervezik, és jó hír, hogy a True Detective zseniális első évadát jegyző Cary Fukunaga is dolgozik rajta..

Dakota Fanning (Fotó: Profimedia)
Dakota Fanning (Fotó: Profimedia)

Az itt felsorolt filmek, sorozatok csak az év első felében hazánkban forgó produkciók. Késő tavasszal, nyáron valószínűleg újabb hullám érkezik, de azoknak a bejelentését egyelőre mi is kíváncsian várjuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top