Szabadidő

Újévi zsiráfszaporulat a fővárosban

Több mint négyszáz napnyi vemhesség után sikeresen világra hozta hatodik borját a Fővárosi Állat- és Növénykert tapasztalt zsiráftehene, Santana.

Egy zsiráfborjú lett a Fővárosi Állat- és Növénykert első újszülöttje, ő január elsején, a délutáni órákban látta meg a napvilágot. Születése után egy órával már sétált és szopott is, azóta rendben fejlődik – tájékoztatta lapunkat az állatkert. Bármilyen meglepő, Budapesten 1868 óta szaporodnak a zsiráfok, a most született jószág a sorban a harminckettedik.

Az újszülött zsiráfbébi anyukája, Santana bár nem Budapesten, hanem a csehországi Liberecben született 1996-ban, egyéves kora óta a Fővárosi Állat- és Növénykert lakója. Rutinos anyukának számít, első borját 2001-ben hozta világra, ezt követően pedig további négyet ellett és nevelt fel sikeresen. A gondozók szerint a hatodik istápolásával sem lesz gondja a zsiráfanyukának.

Az újszülött kis zsiráffal így hétre nőtt a budapesti zsiráfok száma. Az első zsiráfot – amit akkor még foltos nyakorjánnak hívtak – Ferenc József adományozta a Fővárosi Állat- és Növénykertnek 1868-ban.  

A zsiráfok vemhességi ideje általában 400 és 460 nap között szokott lenni. Az újszülöttek 170-180 cm magasak. A borjak 12–16 hónapos korukig vesznek magukhoz anyatejet, bár néhány hónaposan már megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal is, amelynek aránya ettől kezdve folyamatosan növekszik. A nőstények 5, a hímek 7 év elteltével érik el az ivarérettséget. 

A kis zsiráfot még sem a nagyközönség, sem a zsiráfcsapat többi tagja nem láthatta. Az újszülöttet és az anyaállatot a gondozók egy külön istállóban, afféle szülőszobában különítették el, hiszen az állatoknak ilyenkor a legteljesebb nyugalomra van szükségük. A látogatók remélhetőleg pár nap múlva már megláthatják a zsiráfbébit, viszont a többi zsiráffal az összeszoktatást csak a hónap közepén kezdik meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top