Szabadidő

A történelem legmegosztóbb szeretője: Lady Emma Hamilton

Az 1700-as években élt az a nő, akit a legemlékezetesebb szeretőként őriz a történelem. Félárvából lett prostituált, pénzért adták-vették, aztán később ladyként vállára emelte a társadalom, majd a sárba tiporták.

Amy Lyon 1765-ben született, és már gyermekkorában megtapasztalta, hogy az ő élete bizony különbözik az átlagostól. Szerény sorban nevelkedett, apja kovács volt, aki rögtön a születése után meghalt. Anyja egyedül nevelte fel Amyt, aki soha nem járt iskolába. 18 éves korától szobalányként dolgozott Londonban, majd megélhetési gondjai miatt egy bordélyházba került, és ettől a perctől kezdve megpecsételődött az egész további élete. Sokkal több volt benne, mint egy átlagos, a testét pénzért áruló prostituáltban. Ének- és tánctudása kiváló volt, és mivel mindezt egyszerre ötvözte a művészettel és az erotikával, gyorsan felfigyeltek rá az előkelő körök férfi tagjai is. Az urak pártfogásukba vették, és bevezették őt az elit társaságokba, ahol Emma Hart néven hamarosan egész Európában megismerték.

Pénzért vásárolta őt a férje, majd Európa leghíresebb ladyje lett

Az úri pártfogók segítségével Emma egy idő után kikerült a bordélyházból, és férfiak tartották ki. Az egyik ilyen pártfogója volt Charles Greville, Warwick grófjának fia, akivel Emma együtt is élt egy ideig. A férfi azonban hatalmas adósságokat halmozott fel, ezért végül úgy döntött, hogy inkább egy gazdag leányt választ magának feleségül, aki biztosítani tudja számára a megfelelő anyagi hátteret. Emmát pedig szó szerint lepasszolta a nagybátyjának, Sir William Hamiltonnak, a brit kormány nápolyi nagykövetének, némi anyagi juttatás fejében. Emmát ugyanis pénzért vásárolta meg unokaöccsétől az idősödő úr, hiszen a lányért cserébe kifizette a fiatalember összes adósságát. A sors úgy hozta, hogy Sir Hamilton annyira beleszeretett a nála 35 évvel fiatalabb hölgybe, hogy 1791-ben feleségül is vette, így Emmából, a félárva prostituáltból hirtelen Lady Hamilton nagykövetné, excellenciás asszony lett.

Sir William és Emma Hamilton
Sir William és Emma Hamilton

Bomlottak utána a férfiak, és állítólag egy királynő is

Emma ladyként sem változtatott igazán az életmódján, továbbra is szórakoztatta a nagyérdeműt erotikus előadó-művészetével, amellyel nagy port kavart új, úri környezetében. Ennek ellenére mindenki látni akarta őt, aki csak élt és mozgott, előbb-utóbb eljutott az előadásaira. Uralkodók, és a kor híres művészei is elámultak bájain, olyannyira, hogy festőművészek kérték fel őt képeik modelljének. Lady Hamilton szoros kapcsolatba került IV. Ferdinánd nápolyi király feleségével, Mária Karolinával is, akinek értékes információkat szállított társasági ismeretségei révén. E barátságot sokan nem nézték jó szemmel, hiszen a királyné apósa úgy gondolta, hogy Emma túlságosan is belefolyik a birodalom irányításába. A helyzeten csak rontott, hogy felröppentek pletykák arról is, hogy Emma és a királyné nemcsak baráti kapcsolatot ápoltak egymással, hanem leszbikus szeretői viszonyt is folytattak.

Lady Emma Hamilton
Lady Emma Hamilton

Különös szerelmi háromszögben élt férjével és szeretőjével

Emma már Lady Hamiltonként találkozott 1793-ban azzal a férfival, aki örökre megváltoztatta az életét. A brit nagykövet feleségeként mutatták be őt egy fogadáson Horatio Nelson kapitánynak. Ismeretségük ekkor ennyiben maradt, de öt évvel később újra találkoztak, amikor Nelson a nílusi csata és egyéb ütközetek győzteseként, ünnepelt hősként visszatért Nápolyba. Emma azonban már nem egy erős, daliás férfit látott, hanem egy megtört, megöregedett, fél szemét és jobb karját elveszített embert. Emma annyira megsajnálta, hogy férje házába vitette Nelsont, és saját maga ápolta.

Laurence Olivier és Vivien Leigh a Lady Hamilton c. filmben
Laurence Olivier és Vivien Leigh a Lady Hamilton című filmben

A gyengéd kapcsolatból hamarosan szerelem lett. Viszonyuk Sir Hamilton előtt is kiderült, de a férj ahelyett, hogy botrányt csinált volna, valamilyen rejtélyes okból inkább bátorította a kapcsolatukat. Emma végül elhagyta a férjét, bár sohasem váltak el hivatalosan, és Nelsonnal együtt visszaköltözött Angliába. Kapcsolatuk nyílt titok volt, de igazán soha nem vállalták fel egymást, hiszen Nelson szintén házas volt. Együttélésüket a legtöbben elítélték, és a nyilvánosság számára csak olaj volt a tűzre, hogy kapcsolatukból 1801-ben egy kislányuk is született: Horatia.

A botrányos viszonynak a hadsereg úgy akart véget vetni, hogy a veterán Nelsont újra szolgálatba hívták, de a férfi még abban az évben hazatért Emmához, saját házat vásároltak, és ott éltek hármasban, illetve olykor Sir Williammal, Emma férjével együtt négyesben. Ez a szerelmi háromszög olyannyira felbolydította egész Európát, hogy a lapok tele voltak a róluk szóló hírekkel, pletykákkal. Mindenki azt figyelte, mikor mi történik velük, milyen ruhát hordanak, hogyan rendezték be a házukat, sőt még azt is, hogy a fogadásaikon mi volt a menü. De még az akkori legnagyobb hős, Nelson sem volt képes arra, hogy legyőzze egy egész társadalom előítéleteit.

Horatio Nelson és Lady Hamilton
Horatio Nelson és Lady Hamilton

Mindenét elveszítve a börtönben kötött ki

Annak ellenére, hogy a társadalom megbélyegezte Emmát, férjét és Nelsont, ők látszólag boldogan éldegéltek e különös felállásban. Az “idillnek” azonban hamarosan vége szakadt. Sir William 1803-ban meghalt, Nelson pedig újra szolgálatba állt a tengeren, így Emma egyedül maradt, ráadásul terhesen a második gyermekükkel, aki születése után pár héttel meghalt. Nelson nem sokkal később, az 1805-ös trafalgari csatában vesztette életét. Emma számára túl sok csapás volt ez egyszerre, és magányát, fájdalmát azzal kompenzálta, hogy Nelsonnal közös otthonukból emlékhelyet próbált kialakítani, de ez felemésztette minden pénzét.

A boldog, ifjú hölgyből rövid idő alatt lecsúszott, megtört, idő előtt megöregedett nő lett. Az úri körök, amelyek addig árgus szemekkel figyelték Emmát és keresték a társaságát, egyik pillanatról a másikra kivetették maguk közül. Emma teljesen egyedül maradt. Felélte minden vagyonát, örökségét, és akkora adósságokat halmozott fel, hogy végül az adósok börtönében kötött ki, ahol egy évet volt kénytelen eltölteni. Szabadulása után Franciaországban próbált új életet kezdeni lányával, de nem sikerült. Végül teljesen elszegényedve, lelkileg és testileg is megtörve halt meg 1815-ben 49 évesen.

Kiállításon mutatják be, hogyan küzdött egy képmutató világban

Lady Hamilton életét rengeteg filmben és könyvben feldolgozták, nemrégen pedig kiállítás nyílt róla Greenwichben, ahol az érdeklődők megtekinthetik személyes tárgyait, és nyomon követhetik életének főbb momentumait. A kiállítás bepillantást enged annak a nőnek a titkaiba, akit élete során a legtöbben csak eszközként kezeltek, pénzért adtak-vettek és megbélyegeztek, de senkit nem érdekelt igazán, mi zajlott a lelkében, milyen ember volt ő igazán.

A kiállítás célja többek között az, hogy bár Emma életvitele sok szempontból különös volt, ne csupán prostituáltként ítéljék meg őt az emberek, hanem láthatóvá váljon mindaz, amit a felszín alatt magában hordozott. Lássák a nőt, aki hitt a barátságban, a szerelemben, a művészetek erejében, és aki férje, valamint szerelme halála után egyedül próbált talpra állni, lányának megélhetést, tisztességes életet biztosítani, még akkor is, ha nem sikerült. Életútja rávilágít arra is, hogy mennyire képmutató társadalomban élt, ahol ladyként elismerést és támogatást kapott a nyilvánosságtól, akinek a társaságát mindenki kereste, de ahogy egyedül maradt, rang és vagyon nélkül, tudomást sem vettek róla többé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top