Szabadidő

15 éves magyar világjáró tini, aki könyvet és blogot ír

Kaponay Réka magyar származású lány, aki Ausztráliában élt, de már évek óta hátizsákkal járja a világot. Persze nem egyedül teszi ezt, hanem a szüleivel és ikertestvérével.

Réka 11 éves volt, amikor a család elindult Melbourne-ből, hogy együtt fedezzék fel a világot. Eddig 34 országban jártak, és eszük ágában sincs befejezni, mert csodálatos élményekkel gazdagodtak. Először Ausztráliában barangoltak, ahol az őslakosok Álomidő mitológiája nagy hatással volt az akkor még 10 év körüli kislányra. Éppen ezért nevezte el a saját blogját Dreamtime Traveler-nek.

15 éves világjáró tini, aki könyvet és blogot ír

Amikor mindened belefér egy hátizsákba

2012-ben eladtunk mindent, a házunkat, az autónkat, a bútorainkat, bőröndöket és hátizsákokat vettünk, június 7-én pedig felültünk egy Kaliforniába tartó gépre” – emlékszik vissza Réka a véget nem érő utazás kezdetére. A repülőgépről lakóautóba szálltak, és fél éven keresztül barangoltak Észak-Amerikában, majd újabb fél éven keresztül Dél-Amerika jött. Kolumbia, Ecuador, Peru, Chile, Brazília, Argentína és Paraguay után ismét az USA-ban utazgattak, majd a jó öreg kontinensre, Európába utaztak. A mázlifaktor sem elhanyagolható a család életében, mert 10 perccel a repülőgép indulása sikerült eladni a lakóautójukat.

 a skót Felföldön
A skót Felföldön

Anglia után Marokkó következett, aztán Spanyolország, ami azért is jelentős, mert Réka itt kezdte el írni a saját könyvét, ami azóta már megjelent, a Dawn of the Guardiant.

Réka könyve nemrég jelent meg
Réka könyve nemrég jelent meg

A világ felfedezése közös döntés volt

“A szüleim megkérdeztek minket a testvéremmel, hogy szeretnénk-e hazamenni, hagyományos iskolába járni, vagy folytatnánk-e az utazást. Azt mondtuk, hogy inkább fel akarjuk fedezni a világot” – meséli Réka.

Mivel a testvérek előtte is magántanulók voltak, ezért nem okozott különösebb gondot nekik az, hogy így folytassák tovább a tanulmányaikat.

15 éves világjáró tini, aki könyvet és blogot ír

Dél-Amerikában hostelekben, apartmanokban, néha hotelekben szálltunk meg, Európában főleg airbnb-ben, vagy a közelebbi barátainknál lakunk. Nagyon kevés holmival utazunk, mindenkinek van egy hátizsákja, ezen kívül egy-két bőrönd. 2015 nyarán végigjártuk az El Caminót. Amikor napi 20-30 km-t gyalogolsz, 38 napon át, nagyon odafigyelsz, hogy mit cipelsz a hátadon. Rájössz, hogy igazából nincs szükséged túl sok mindenre. Vigyázunk arra, amink van, és nem tartjuk fontosnak, hogy birtokoljunk dolgokat. Kevés cuccal utazunk, és könnyűnek érezzük magunkat.” Réka 14 évesen gyalogolta végig az El Caminót, ami összesen 838 kilométeres túra volt.

 El Camino fotó: Kaponay Réka
El Camino – fotó: Kaponay Réka

“Amikor utazók vagyunk, hátrahagyjuk a barátainkat, és még többet szerzünk. Nagyon sok barátunk van a testvéremmel a világ minden részéről, az Egyesült Államoktól Indiáig, Angliától

Franciaországig. Ezek a kapcsolatok sokkal maradandóbbak, mint amiket otthon alakítottunk ki. Az édesanyám Erdélyből, Csíkszeredából származik. Háromszor is jártunk ott, és egyszer három hónapot töltöttünk Erdélyben. Nagyon izgalmas volt látni, hol nőtt fel az anyukám, és honnan származnak azok a történetek, amiket annyiszor hallottunk kiskorunkban” – meséli.

 Erdélyben
Erdélyben

A család Budapesten is eltöltött egy évet 2013–14-ben, és erre is szívesen emlékszik vissza Réka. “Az egyik legszebb város Európában, sőt az egész világon. Az egyik legkedvesebb családi emlékem az, ahogy hajózunk a Dunán.”

Egyelőre nem tervezzük, hogy megállunk, vagy visszatérünk Ausztráliába. 2016 áprilisában jelent meg a könyvem, és most iskolákban, könyvtárakban népszerűsítem. Anglia és Skócia után az USA-ban tartok könyvbemutatókat. Már írom a folytatást, trilógia lesz. Persze az utazás nemcsak a könyvről szól, az egész család folytatni szeretné. Ez egy ajándék, amit nem akarunk feladni.”

Törökország
Törökország

(forrás: travelo.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top