Szabadidő

Sosem volt még ilyen sikeres a Morning Show

A Mikulás a Morning Show-nak és Sebestény Balázséknak különleges meglepetést tartogatott. A Rádió 1-re áttért reggeli műsorra december 6-án, kedden olyan sokan voltak kíváncsiak, mint korábban még soha.

Közel 30 ezren követték a Morning Show-t online-n december 6-án. Ezzel az internetes hallgatói számmal abszolút rekordot döntött a Rádió 1 Reggeli Show csapata, a magyar adók közül ugyanis még egyetlen műsort sem hallgattak ennyien egyszerre.

Minden várakozást felülmúlt máris a Reggeli Show indulása a Rádió 1-en. Már hétfőn reggel is 7 ezer hallgatták a műsort a világhálón keresztül, kedden pedig ez a szám közel 30 ezerre ugrott, ami annak is köszönhető, hogy a Rádió 1 pillanatok alatt megnövelte a sávszélességet.

Ahogyan Sebestyén Balázs a kedd reggeli műsort követően elmondta: “Nagyon örültünk, hogy ilyen sokan tudtak minket interneten keresztül is hallgatni. Nagyon fontos ez a felület nekünk, mert sokan kérdezik tőlünk, hogyan tudnak hallgatni bennünket az ország azon részein, ahol a Rádió 1-nek jelenleg nincsen analóg rádiós lefedettsége. Biztos vagyok benne, hogy holnap reggel még többen lesznek velük az éterben és online is.

A Reggeli Show indulására a rádió új mobilalkalmazást is kifejlesztett iOS-re és Androidra. Az alkalmazáson keresztül nemcsak online hallgathatjátok a műsorokat, de webkamerán keresztül a stúdióba is bepillanthattok – írja az Origo.hu.

Fotó: Morning Show
Népszerűbb, mint korábban bármikor (fotó: Morning Show)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top