Szabadidő

Amikor mi, muglik is bepillantást nyerük a varázslóvilágba – a Harry Potter-koncert megálmodójával beszélgettünk

2017. január 21-én a Magyar Virtuózok Zenekar előadásában rendezik meg a Harry Potter és a bölcsek köve filmzenei koncertet. A vetítésen a szimfonikus zenekar élő háttérzenét biztosít a teljes film vetítése alatt. Justin Freer karmesterrel, a CineConcerts elnökével és a Harry Potter-filmzenei koncertsorozat producerével beszélgettünk.

Már egész kicsi gyerekként kezdett a zenével foglalkozni. Mi inspirálja?

Mindig más inspirál, amikor a zenéről van szó. Az olyan koncertek esetében, mint a Harry Potter, a film és az ahhoz tartozó zene kapcsolata inspirál, és természetesen a zenekarok, amelyeket vezényelhetek, amelyekkel együtt dolgozhatok. Talán azért is lett a zene az életem, mert már gyerekként is lenyűgözött, hogy mennyi érzelmet lehet leírni, elmondani, átadni a zenével.

Önnek mi volt a kedvenc meséje gyerekkorában?

Imádtam Tapsi Hapsit, azt hiszem, azt is a csodálatos zenéje miatt. Az volt a rajzfilmkészítés aranykora, ma is szívesen megnézem. A filmek közül pedig odáig voltam az Indiana Jones- és a Star Wars-filmekért.

Amikor mi muglik is bepillantást nyertük a varázslóvilágba - Harry Potter koncert megálmodójával beszélgettünk

Találkoztak már J. K. Rowlinggal személyesen?

Személyesen még nem, de reméljük, hamarosan sor kerül rá. Nagy támogatója a koncertsorozatnak, és nélküle, a beleegyezése nélkül nem is jöhetett volna létre ez a fantasztikus történet.

Mitől ennyire különleges és magával ragadó a Harry Potter zenéje?

Azt hiszem, a kulcs maga John Williams, a zeneszerző. Olyan ikonikus és felejthetetlen zenét komponált a filmhez, mint a Hedwig’s Theme, amit szinte mindenki ismer, dúdol, ha meghallja. A Harry Potter esetében a film és a zene összeolvadt. A zene nemcsak “mellékesen” jelenik meg a mozi alatt, hanem építi a történetet, segít megteremteni egy hangulatot, egy érzést. Csodálatos.

Személyesen melyik a kedvenc Harry Potter-része?

A koncertek miatt nagyon szeretem az elsőt, vagyis a Harry Potter és a bölcsek kövét. Ebben a könyvben, filmben van lehetőségünk arra, hogy először bepillantsunk a  varázslóvilágba, és megismerjük Harry életét, mi, “muglik”. De nagy kedvenc a harmadik rész is, talán azért jobban rajongok, mint az összes többiért.

És melyik a kedvenc Harry Potter-karaktere?

Most meg fog lepődni, de Neville Longbottom. Nem főszereplő, nem róla szólnak a könyvek, szerintem mégis igazi hős, aki szembeszáll a barátaival, az ellenségeivel. Őt csakis a jó vezérli, nincsenek önző érdekei. Egyébként az első részben nagy kedvencem Ron Weasly, és az őt megformáló Rupert Grint. Egyszerűen fantasztikus, mennyi grimaszt vonultat fel a Harry Potter és a bölcsek kövében.

Harry Potter, Gyűrűk ura, Keresztapa… számos a januári budapestihez hasonló vetítéssel egybekötött koncertet álmodott már meg. Mi a folytatás?

Egyértelműen az összes Harry Potter-rész előadása zenekari kísérlettel, hiszen amit januárban a budapesti közönség is megnézhet és meghallgathat, az csak az első állomás…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top