Szabadidő

Sztrájk – Budapesti járatokat is törölt a Lufthansa

Továbbra sem sikerült megállapodni a pilóták béremeléséről a Lufthansánál, így 1709 járatát törölte a társaság, köztük a keddi és szerdai budapesti járatok többségét is.

Továbbra is folytatják sztrájkjukat a Lufthansa pilótái, miután ma sem történt érdemi közeledés a cég és a pilótákat képviselő szakszervezet álláspontja között. A Lufthansa a sztrájk miatt 1709 járatot törölt keddi és szerdai menetrendjéből, ami érinti a legtöbb magyarországi járatot is. A két nap alatt 15 járat marad ki: kedden csak két Budapest és München közötti járat közlekedik majd, szerdán pedig egy Budapest-München, valamint a Debrecen-München járat. 

A pilóták múlt hét szerdán léptek sztrájkba, és 3,66 százalékos béremelést követelnek a kollektív szerződés lejártával kezdődött és 2017 áprilisáig tartó ötéves időszakra a szerződés hatálya alá tartozó 5400 pilótának. A Lufthansa szerint ez összességében 20 százalékos emelést jelentene az eleve legjobban kereső munkavállalói csoportnak, amit nem lehet kigazdálkodni. 

A hat sztrájknap miatt eddig 4461 járatot töröltek, ami több mint 525 ezer utazót érint, és közel 10 millió euró bevételkiesést okoz a Lufthansának.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top