Szabadidő

7 ok, amiért vissza kell hozni Deant a Szívek szállodájába

Az, hogy november 25-én visszatér a Szívek szállodája, végtelen örömmel tölt el szerintem nemcsak engem, hanem más rajongók százezreit is. Még nagyobb öröm lenne, ha visszahoznák Deant is, Rory ifjúkori szerelmét.

Deanért szerencsémre rajonghattam azután is, hogy kiírták a Szívek szállodájából, az Odaátban Samként jóval kigyúrtabban és vagányabban visszatért a képernyőre. De azért az igazi az lenne, ha újra láthatnánk Lorelai és Rory mellett őt is Stars Hollow-ban. A többi szereplő vissza-visszatért a főszereplők életébe, mint például Jess, aki Luke és Lorelai esküvője után feltűnt a színen, de Dean valahogy kimaradt, olyan lezáratlan szálnak érződik.

Jó lenne tudni, mi történt vele azóta – persze a sorozat szerint, mert amúgy az Odaát, persze –, kivel házasodott, ha egyáltalán, hány gyereke van, és milyen életet épített fel magának. Az 5. évad után már semmit sem tudhattunk róla, nem ezt a bánásmódot érdemli egy ilyen jó fiú, aki tulajdonképpen csak egyszer hibázott – jó, akkor nagyot –, amikor Roryval lefeküdt, miközben Lindsay volt a felesége.

Íme 7 ok, amiért Deannek vissza kellene térnie a sorozatba:

1. Az utolsó jelenetében megtörtnek látszott

Az utolsó mondat, ami Dean szájából elhangzott: “Hát nem látod, hogy többet akarnak, mint ami itt van? És te csak ennyi vagy. Te ez a város vagy, és örökre itt maradsz. Nincs különbség köztünk: te és én, ugyanolyanok vagyunk.” Ebben az utolsó jelenetében Dean abszolút mélyrepülésben volt, keserűen, elégedetlenül és céltalanul lépett ki az életünkből. Mindez csupán 20 évesen. Nem jól van ez így, hogy ilyen megtört fiatalemberként emlékezzünk rá.

7 ok, amiért vissza kell hozni Deant a Szívek szállodájába

2. Olyan sok lehetősége volt

Dean sosem írt könyvet, mint Jess, vagy nem ment a Yale-re, mint Rory, pedig tehetségesebb volt, mint amennyire tartotta magát. Szinte a semmiből épített egy autót, és mindig jó volt a kétkezi munkákban. Csak azért, mert Dean útja nem az egyetemre vezetett, nem azt jelenti, hogy ne lehetne fontos része a világnak. Dean elég okos és tehetséges, csak kicsit önsorsrontó volt, jó lenne látni, hogy azóta megtalálta a saját útját.

3. Reméljük, végül túljutott Roryn

Rory persze csodálatos ember, ráadásul az első nagy szerelem, de Dean, reméljük, csak továbblépett az évek folyamán, és megtalálta más mellett a boldogságot. Olyan jó lenne tudni, hogy rendben van a szerelmi élete, és már nem bánkódik Rory után. Bár Lindsay-vel eléggé elszúrta a házasságát, de azért még nagyon fiatal volt ahhoz, hogy húszévesen elássa magát.

7 ok, amiért vissza kell hozni Deant a Szívek szállodájába

4. Kell egy utolsó jelenet Roryval

Amikor utoljára látták egymást, Roryt épp körülvették a Yale-es haverjai és rajongói, ami nem szép vég egy ilyen első szerelmi kapcsolatban. Örülnénk, ha látnánk, ahogy Dean és Rory jól megölelgetik egymást, semmi dráma, csak egy felnőttként újra találkozás és a régi időkre jó szívvel emlékezés kellene.

5. Senki sem tudja, hova ment Dean az 5. évad után

Egyáltalán, elhagyta Stars Hollow-t vagy csak Luke kávézóját ignorálta, azért nem láttuk többé? Persze a hirtelen távozás azt valószínűsíti, hogy új életet kezdett egy új városban. Válaszok kellenek a kimaradt évekről.

7 ok, amiért vissza kell hozni Deant a Szívek szállodájába

6. Dean és Luke kijöhetnének egymással

Luke mindig azt gondolta, hogy Dean nem elég jó Rorynak, Dean pedig ugyanezt mondta róla Lorelai-jal kapcsolatban. Kétségtelen, hogy ők ketten a Gilmore lányok első számú áldozatai, akik nem érhettek fel a főszereplőkhöz. Ráadásul abban is egyeznek, hogy mindketten kétkezi munkás emberek, akik mindent meg tudnak javítani. Megnéznénk, ahogy ráébrednek, mennyi közös van bennük.

7. Miss Patty még olyan sok viccet elsüthetne Dean magasságáról

Dean a legjobbat hozta ki Miss Pattyből, nélküle az ő karaktere szinte kiüresedett. A köz és a poénok érdekében: hozzák vissza egy kicsit Deant nekünk a sorozatba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top