Szabadidő

Ezek a legjobb játékok az idei Ország Játéka verseny szerint

Idén már negyedik alkalommal rendezték meg az "Ország Játéka" versenyt, melynek november 18-i díjkiosztón pedig már a nyertesek listáját is megismerhettük. Ezek a játékok tehát az Ország Játéka verseny győztesei, melyekről a közönség szavazatai és a neves zsűri döntött. A jótékonysági szavazáson pedig három óvoda nyert értékes ajándékokat.

Hét kategóriában hirdettek győztest, a legtöbb pontszámot elért játékok már a karácsonyi vásárban viselhetik az “Ország Játéka 2016” címet. A közönség és szakértők ítélete ugyanakkor csupán két kategóriában volt azonos.

Az “Ország Játéka” verseny rövid idő alatt a hazai játékpiac rangos szakmai vetélkedője lett. Az idén is óriási érdeklődés kísérte a megmérettetést, közel 45 ezren szavaztak a háromhetes időszak alatt.

Az “Ország Játéka versenyt” az alapító JátékNet védnökként támogatta, és a továbbiakban is ezt a szerepet kívánja betölteni. A közönségszavazatok jótékonysági célt is szolgáltak, segítségükkel három óvoda nyerhetett jelentős értékű ajándékcsomagot.

Óvodák is nyertek az Ország Játéka jótékonysági szavazásán

  • 3. helyezett a Szeremlei Sámuel Református Óvoda 375 szavazattal
  • 2. helyezett a Bátonyterenyei Városi Óvoda Csupafül Tagóvodája 478 szavazattal
  • 1. helyezett a Pákozdi Nyitnikék Óvoda 565 szavazattal

A versenyben a játékgyártók legfeljebb 5-5 termékkel pályázhattak, így a meghirdetett hét kategóriában összesen 55 játékot neveztek be.

Ezek a legjobb játékok az idei Ország Játéka verseny szerint

Az “Ország Játéka” verseny kategóriái

  • társasjáték
  • interaktív játék – jellemzően elektromos/digitális
  • bébijáték
  • építőjáték
  • készségfejlesztő játék
  • egyéb játék fiúknak
  • egyéb játék lányoknak

Minden kategóriában egyenes pontverseny alapján 1-1 nyertes játék született, a közönség és a zsűri szavazatai alapján. A legtöbb pontot begyűjtő játék nyerte az adott kategória közönségdíját és a szakmai díjat. A verseny szabályai szerint a zsűri előre meghatározott, egységes szakmai szempontok szerint értékelte a versenyző játékokat 1–5 közötti pontszámmal.

Az “Ország Játéka 2016” címet a közönség és a zsűri értékelése alapján ezek a játékok nyerték

Szakmai díjak

  • bébijáték kategória: Mattel Fisher-Price – Kód-ogró hernyópajtás
  • építőkészlet kategória: Formatex Geomag Mechanic – 146 db-os készlet
  • készségfejlesztő kategória: CTW Science 4 you – A parfümkészítés tudománya
  • társasjáték kategória: Gém Klub – Robot teknősök
  • interaktív játék kategória: Cobi Toys Teksta robotkutyus 5. generációs
  • egyéb játék lányoknak kategória: Vega Loko baba rózsaszín ruhában
  • egyéb játék fiúknak kategória: LEGO TECHNIC: Claas 5000 Trac VC

Közönségdíjak

  • bébijáték kategória: LEGO DUPLO számvonat
  • építőkészlet kategória: Formatex Geomag Mechanic – 146 db-os készlet
  • készségfejlesztő kategória: Modell & Hobby Crayola: Pörgő-forgó teknőc rajzmágus
  • társasjáték kategória: Promitor / Keller-Mayer Bogyó és Babóca – Évszakok társasjáték
  • interaktív játék kategória: Formatex Candy – Interaktív plüsspóni
  • egyéb játék lányoknak kategória: LEGO FRIENDS – Vidámparki hullámvasút
  • egyéb játék fiúknak: LEGO TECHNIC: Claas 5000 Trac VC
Ők az Ország Játéka nyertesei

Sztárok az “Ország Játéka” verseny zsűrijében

A Játéknet “játékbarlangjában” személyesen megismertünk és ki is próbáltunk mindent – avatta be a zsűri munkájába a díjkiosztó résztvevőit Pierrot, a zsűri prominens tagja. Pierrot nemcsak játszani szeret, de hivatásos játékfejlesztő, sőt kisgyermekes apuka is.

Görög Zita modell, műsorvezető és kétgyermekes anyuka szintén zsűritagként vett részt az értékelésben. Zita számára az “Ország Játéka” már negyedik éve könnyíti meg a karácsonyi ajándékvásárlást, mert segít eligazodni a hatalmas választékban. Az értékeléskor azokat a játékokat jutalmazta magasabb pontszámmal, amelyekkel maga is szívesen játszana együtt a gyerekeivel. Tapasztalatai szerint ugyanis sok szülő megveszi a legdrágább, legújabb játékokat, de nem képes játszani a gyerekeivel, pedig szerinte ez lenne a legfontosabb. 

Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke is a zsűriben foglalt helyet, aki a játékok készségfejlesztő hatását emelte ki. A védőnők éppen ezeket a játékokat tudják jó szívvel tudják ajánlani a fejlődésben egy-egy ponton megtorpanó gyermekek szüleinek.

Az “Ország Játéka” szakmai minőségi díját odaítélő zsűri tagjai voltak

  • Pierrot, játékfejlesztő és producer, gyakorló édesapa
  • Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke
  • Görög Zita fotómodell, műsorvezető, gyakorló édesanya
  • Galgóczi Edina főszerkesztő – Babaszoba.hu
  • Jánossy Gábor, a Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra nevelési programjának vezetője
  • Tarján Katalin, vezető óvodapedagógus
  • Veszelszkyné Huszárik Ildikó, fejlesztőpedagógus
  • Vályi-Nagy Erika, főszerkesztő – Kismama magazin

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top