Szabadidő

Eltiltották őket egymástól az eljegyzésük után, 65 évvel később házasodtak össze

Davy és Helen a főiskolán szerettek egymásba, de hiába szerették volna összekötni az életüket, a lány szülei nemet mondtak a házasságra.

Két évvel azután, hogy Davy Moakes 1951-ben megkérte főiskolás szerelme, Helen Andre kezét, a lány szülei lefújták az esküvőt, mert nem szerették volna, ha egyetlen gyermekük egy művészhez köti az életét. A szülői közbeavatkozás után a szerelmesek még egy ideig találkozgattak, aztán elsodródtak egymás mellől.

A következő évtizedekben mindketten élték az életüket: Helen háromszor, Davy pedig kétszer nősült. 2010-ben minden megváltozott, mikor belefutottam egy szoborba, amit Davy legfiatalabb fia jegyzett. “A lányom és az internet segítségével felkutattam Davyt, aki akkor még házasságban élt második feleségével” – meséli Helen.

 18 hónappal később Davy felesége, Margaret meghalt, Helen ekkor vette először a bátorságot, hogy találkozót kérjen tinédzserkori szerelmétől. “Sosem derült ki, anyám és apám miért ellenezte a kapcsolatunkat. Csak arra tudok gondolni, hogy nem tetszett nekik Davy foglalkozása, vagy hogy ők maguk szerették volna kiválasztani, kihez menjek férjhez.”

Eltiltották őket az eljegyzésük után, 65 évvel később házasodtak össze

Miután évtizedekkel az eljegyzésük után újra találkoztak, Helen és Davy is rádöbbent, hogy még most is ugyanúgy szeretik egymást, mint az első napon. “Találkozgatni kezdtünk, majd néhány héttel később Davy másodszor is megkérte a kezemet. Ezúttal nem volt semmi, ami az utunkba állt volna, így 65 évvel az első eljegyzésünk után összeházasodtunk egymással.”

Helen azt mondja, éveket fiatalodott Davy mellett. “Ismét kamasznak és élettelinek érzem magam” – vallotta be.

Olvass még többet megható szerelmi történetekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top