Szabadidő

Saját magának akart hajat vágni, nem lett jó vége

Az egész világ azon a kínai nőn nevet, aki videóra vette, ahogy saját magának vág divatos frufrut. Egészen biztosak vagyunk benne, hogy nem így tervezte.

A kínai Yang Bin egy, a Youtube-on talált DIY videón látott technikát szerette volna lemásolni, de a dolog nem egészen úgy sikerült, ahogy azt tervezte. “A felvételen minden olyan egyszerűnek és magától értetődőnek tűnt, ezért nem is gondoltam rá, hogy valami baj lehet” – mondta az eset után Bin, aki saját kárán tanulta meg, hogy ha csinos frizurát akar, ahhoz fodrászhoz kell menni.

A fiatal nő egyébként az egész esetet videóra vette, sőt fel is töltötte saját Youtube-csatornájára is, ahonnan a felvétel vírusszerűen terjedni kezdett. A mai napig több százezren látták a balul sikerült hajvágásról készült felvételt, amin Bin nemcsak a frufruját rontja el, de még a kezét is megvágja.

 Ahogy az a felvételen is látszik, szerencsére Bin humoránál volt a történtek után, és a tükörbe nézni, sőt még mosolyogni is volt ereje.

 Olvass még többet a hajvágásról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top