Igaz történet a film mögött: a martfűi sorozatgyilkos helyett ártatlan embert ítéltek halálra

Kovács Péter teherautósofőrként dolgozott Martfű környékén. 1957. július 22-én este egy argentin filmre váltott jegyet a moziban (az esetről készült, A martfűi rém című filmben a tévében nézi ugyanezt), melyben egy férfi erőszakosan közeledett egy nőhöz. A jelenet Kovácsra izgató hatással volt, és úgy érezte, neki is meg kell tennie valami hasonlót ahhoz, hogy végre kielégüljön. Mindenféle komolyabb tervezés nélkül a Tiszaföldvár felé vezető dűlőút felé tévedt, ahol lesben állva látta meg az épp a munkából egyedül hazafelé sétáló Szegedi Margitot. Egy földről felkapott vasdarabbal csapta fejbe a lányt, aki ettől félig az eszméletét vesztette. Kovács fojtogatta és megerőszakolta áldozatát, végül öntudatlan állapotban egy vízelvezető árokba dobta, ahol végül fulladás okozta a halálát. A férfi a tette után nyugodtan hazabiciklizett, és csupán másnap az újságokból értesült róla, hogy ki volt az áldozata. Szegedi Margit meggyilkolása egy őrült gyilkosságsorozat első állomása volt, ám Kovács Péterre mégsem azért emlékszünk 2016-ban is, mert efféle rémtetteket követett el, hanem azért, mert egy teljesen ártatlan férfit, Kirják Jánost ítélték halálra helyette, ami jól jellemezte az 1956 utáni megtorlásokra és kínzásokra épülő magyarországi igazságszolgáltatás működését.

Valós események alapján

Persze láttunk már a szocializmusban “dolgozó” sorozatgyilkosokról készült filmeket (X polgártárs, A 44. gyermek), de a novemberben mozikba kerülő A martfűi rém mégis csak a mi történetünk, ami kicsit rólunk is szól, még akkor is, ha Sopsits Árpád rendező sok ponton belenyúlt a valós történésekbe. Nála a valódi események inkább csak a történet fő vonalát, fordulatait, a gyilkosságok részleteit és a karaktereket inspirálták, de a változtatások miatt a figurák nevét is megváltoztatta a filmben. Persze ettől még A martfűi rém lényege és magja nagyon is valódi, hiszen egy rosszul működő, az igazság keresése helyett az erőszakos igazságszolgáltatásra kihegyezett rendszert leplez le.

1957-ben a rendőrség nagyrészt az 1956-os események utáni megtorlások véghezvitelével volt elfoglalva, és bár hamar világossá vált, hogy Szegedi Margit meggyilkolásának nincs politikai vetülete, a rendőrök ugyanazzal a brutális eredményorientáltsággal vetették bele magukat a munkába, mint a megtorlások esetében. Valódi nyomozati munka helyett kínvallatással kicsikart vallomásokkal dolgoztak, és így történhetett, hogy végül rohamtempóban előállítottak egy embert, Kirják Jánost, aki bűnösnek vallotta magát a bíróság előtt, és a nyilvánosság gyorsan megelégedett azzal a tudattal, hogy a gonosztevő elnyerte méltó büntetését. Csakhogy Kirják nem elkövető volt, hanem a rendszer áldozata. Arról már nem nagyon szólt a fáma – a film sem mutatja be ezt –, hogy Kirjákkal együtt két másik férfit is előállítottak, és mindhármukat heteken át kényszervallatták. Emberünk valószínűleg azért került a bíróság elé, mert hármójuk közül ő tört meg először, és hajlandó volt azt vallani, amit a rendőrök mondtak neki.

A rossz ember a rács mögött

Kirják azért került a rendőrök látókörébe, mert az üzemben együtt dolgozott Szegedi Margittal, és többen is tudták, hogy szerelmes volt a lányba, csakhogy ő nem viszonozta a szerelmét. Ez már önmagában jó motivációnak tűnt, ráadásul a férfi elkövette azt a hibát, hogy először azt mondta a rendőröknek, hogy aznap este az édesanyjánál volt, csakhogy az asszony nem igazolta az alibijét, ugyanis Kirják valójában az otthonában tartózkodott. Innentől kezdve az sem számított, hogy az egyetlen szemtanú – egy mozdonyvezető, aki látta a sínek mellett hazabicikliző gyilkost – sem ismerte fel őt, sőt a beismerő vallomása telis-tele volt ellentmondásokkal. Ezek egyedül a fellebbviteli bíróság számára jelentettek valamit, amely végül életfogytiglani börtönre mérsékelte az addigra teljesen összetört férfi büntetését.

Miközben Kirják a rács mögött élte a nők ellen erőszakoskodók nem túl vidám életét – rabtársai többek között megerőszakolták –, addig a valódi elkövető, Kovács Péter látszólag boldogan töltötte hétköznapi életét. Megházasodott, felesége szerette őt, de az 1957-es vérontás emléke nem múlt el benne nyomtalanul. A sorozatgyilkosokra jellemző, hogy lassan kapnak rá a gyilkolás valódi ízére, és az első és a második eset között hosszabb idő telik el. Kovács esetében öt év kellett, mire újra rávette magát. Második áldozatát is vízbe dobta, de mivel a lányt két hónappal később halászták ki onnan, a nyomok addigra teljesen eltűntek, és az esetet öngyilkosságként könyvelték el a hatóságok.

Megjött az étvágy

Kovács ezután nem várt olyan sokat a következőkkel, és évente lecsapott, 1963-ban és 64-ben azonban nem volt szerencséje. 63-ban valószínűleg megzavarták, ezért élve hagyta fejbe csapott áldozatát, és elmenekült, míg 64-ben a feje helyett a nyakán találta el a kiszemelt nőt, aki így hangosan sikoltozni kezdett, a férfi pedig megijedve attól, hogy segítség érkezik, elfutott a helyszínről. Valószínűleg rendkívül frusztrálta, hogy az előző két próbálkozása sikertelenül végződött, ezért 1965-ben egy könnyebb célpontot, egy mindössze 14 éves lányt cserkészett be, akit végül áprilisban halásztak ki a Tiszából. A hosszas rendőrségi nyomozás során – akkoriban az igazságszolgáltatás már nem az 56-os megtorlásokkal volt elfoglalva – lehetséges gyanúsítottként Kovács is előkerült, de látszólag rendezett magánélete miatt hamar kizárták a gyanúsítottak sorából. Legközelebb két évvel később, 1967-ben csapott le, csakhogy az áldozata körme alatt található üvegdarabkák alapján beazonosították, hogy az üveg milyen járműből származik. A rendőrök megtalálták a törött ablakú teherautót, ami hamar Kovács nyomára vezette őket. A férfi eleinte ugyan tagadta tettét, de pár nap után beismerő vallomást tett, sőt a korábbi tetteit is beismerte, beleértve az 1957-es esetet is, amiért Kirják János ült börtönben.

Kovács Péter és áldozatai (Fotó: nyugat.hu)

Csak tíz év után győzött az igazság

Kovácsot kötél általi halálra ítélték, és az ítéletet a szegedi Csillag börtönben hajtották végre. Az eset persze rávilágított arra is, hogy Kirják János bő tíz éven át ártatlanul sínylődött rabságban. A férfit kiengedték, de az akkori államnak nem tartozott a stílusához a bocsánatkérés: semmivel sem kárpótolták őt az elvesztett és fájdalmas évekért. Fia elmondása szerint Kirják később soha nem kezdett új kapcsolatba, magányosan és összetörten élt egészen a nyolcvanas években bekövetkezett haláláig. Az eset felderítésében nagy szerepet játszott a Szolnok Megyei Főügyészség ügyésze, doktor Szabó Zoltán. Ő volt az, aki felfigyelt a gyilkosságok és támadások közti összefüggésekre, ő derítette fel a gyilkos módszereit, és elsőként mondta ki, hogy a hatóságok egy sorozatgyilkossal állnak szemben. Segített felállítani a gyilkos portréját, ami végül segített a rejtély felgöngyölítésében.

A martfűi rém című film november 10-től lesz látható a hazai mozikban.

Érdekelnek további igaz történetek a híres filmek hátteréről?

• Igaz történet a film mögött: Magyarországon is üzleteltek a fegyvercsempész kölykök
• Igaz történet a film mögött: A katolikus egyház legnagyobb botránya Oscar-díjat ért
• Igaz történet a film mögött: Emberrablásból élt az aranyos szomszéd család