Szabadidő

Ő itt a világ egyetlen barna pandája!

A hétéves panda az egyetlen élő példány fajtájából, aki a klasszikus fekete-fehér helyett barna-fehér színekben pompázik.

Így, hogy a pandák nemrégiben megmenekültek a kihalástól, mindenki fellélegezhet kicsit, és újra hátradőlve szemlélhetjük ezeket a bájos, foltos macikat. A Qizai névre keresztelt panda azonban – rögtön látszik – nem egészen olyan, mint fajtársai.

Ő itt a világ egyetlen barna pandája!

Qizai ugyanis a világ egyetlen ismert, élő barna pandája. Barna pandának lenni azonban egyáltalán nem olyan szép és jó, mint ahogy elképzeljük: az állatot állítólag korán elhagyta az anyukája, később pedig a vele együtt élő (hagyományos fekete-fehér) pandák is bántották őt.  

Ő itt a világ egyetlen barna pandája!

A nehéz gyerekkor után a panda most már boldogan, hatalmasan és szőrösen éli mindennapjait, egyetlen feladata van még hátra (amit viszont a pandák többnyire nem szeretnek): gondozói nagyon szeretnék, ha szaporodna, hogy továbbörökítse ritka színeit. 

Ő itt a világ egyetlen barna pandája!
Ő itt a világ egyetlen barna pandája!
Ő itt a világ egyetlen barna pandája!

Nézegess még több elviselhetetlenül aranyos pandát az NLCafén:

DailyMail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top