Szabadidő

Nagyon cukik a budapesti állatkert legkisebb koronásdarvai

Nagyon cukik a budapesti állatkert néhány napja kikelt koronásdarvai. Édesanyjuk és édesapjuk fáradhatatlanul gondozza a három fiókát, ahogyan a korábbi fészekaljjal is tették már.

Mami és Papi fáradhatatlanul gyarapítja a koronásdarvak népességét. Eddig már két tucat fiókát neveltek fel, és most újabb három aprósággal gazdagították a budapesti állatkert állományát. A faj szaporításának igen nagy hagyományai vannak, ugyanis az első fiókák 1918-ban bújtak ki a tojásból.

A kicsik múlt héten szerdán, július 13-án születtek. A cuki fiókák még csöppet sem hasonlítanak szüleikre, tollazatuk pihés, vörösesbarna vagy zsömleszínű, és a felnőttekre jellemző karcsú lábak helyett tömzsi végtagokon szaladgálnak. A fejükön pedig még semmi nyoma az aranyszínű tollkoronának, amelyről a faj a nevét kapta.

A szürkenyakú koronásdarupár 1999-ben Tanzániából érkezett Budapestre, és azóta már tizenegy fészekaljra való fiókát neveltek föl. Így a mostani három kicsivel együtt ez már huszonnégy utódot jelent. A korábbi fiókák persze azóta már mind fölcseperedtek. Némelyikük most is látható a Szavannakifutóban, nagyobb részüket más európai állatkerteknek ajándékozták.

A Fővárosi Állat- és Növénykert rendkívül szaporulata leginkább Maminak és Papinak köszönhető, akik igen gondos szülőpár. Egyetlen pillanatra sem hagyják magukra fiókáikat, folyamatosan gondozzák, tanítják őket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top