Szabadidő

Jégeső és óriási lehűlés jön hamarosan

Hullámzó hidegfront érkezik a hét közepén, ami véget vet a kánikulának...

 Szerdán nyugat felől egy hullámzó hidegfront éri el térségünket, a nyugati–északnyugati tájakon tehát már holnap mérséklődni kezd a forróság, de máshol egyelőre még marad a kánikula, az Alföldön 35-37 fok is lehet.

Szerda estétől délnyugat felől egyre nagyobb területen kell heves záporok, zivatarok kialakulására számítani, és az ország keleti kétharmadán csütörtökön is készülhetünk viharokra. A zivatarokhoz több helyen viharos szél, felhőszakadás, néhol akár nagyobb méretű jég is társulhat, a hevesebb gócokból rövid idő alatt 20-40 mm csapadék is hullhat!

Mindezek következtében jelentősen lehűl a hőmérséklet. Csütörtökön a Dunántúlon helyenként a 20 fokot sem éri majd el, ugyanakkor a Tiszántúlon még 30-31 fokot is mutathatnak a hőmérők, péntekre a keleti tájakon is jelentősen lehűl az idő, országszerte mindössze 19-24 fokra van kilátás a legmelegebb órákban – írja az időkép.

Jégeső és óriási lehűlés vet véget a kánikulának

Ezzel együtt egyre többfelé megerősödik az észak–északnyugatira forduló szél, a hét negyedik napján elsősorban a Bakonyban és Sopron környékén, pénteken a Dunántúlon nagyobb területen is előfordulhatnak viharos széllökések.

Hétvégétől ismét javul az idő, melegedés veszi kezdetét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top