Szabadidő

Ordítva fogsz nevetni és sírni – ezt a 10 filmet nézed a moziban idén nyáron

A moziban a nyár nem az Oscar-díjas, mély tartalmú filmekről, hanem a könnyed szórakozásról és a popcornfogyasztásról szól. Bűvészektől az ufókig, házi kedvencektől Zac Efronig bemutatunk tíz filmet, amire jó eséllyel jegyet váltasz idén nyáron.

Szemfényvesztők 2.

Ezt nézed majd: amikor arra vágysz, hogy egy film túljárjon az eszeden.

A Szemfényvesztők első része 2013-ban óriási meglepetéssikernek számított. A négy lovas nevű illuzionistacsapat története nem tűnt olyannak, amit könnyedén lehet folytatni, hiszen egy nagy csavarra húzták fel az egészet, amit aligha lehet még egyszer megismételni. A friss megközelítéshez talán pont a rendezőcserére volt szükség, bár az nem feltétlenül jó hír, hogy a feladattal Justin Bieber házi direktorát, a koncertfilmjein rendszeresen ügyködő Jon M. Chut bízták meg, aki bónuszként egyből megkapta a harmadik rész rendezési jogát is. A négy lovast ezúttal egy techmilliárdos (Daniel Radcliffe újoncként mutatkozik be) zsarolja meg: el kell végezniük egy melót, különben oda a jó hírnevük, és a kaki egészen a nyakukig ér majd. A képeket nézve feltűnő lehet még, hogy a csapat női tagja nem egészen úgy néz ki, mint korábban. Ez azért lehetséges, mert a produkció az épp szülési szabin lévő Isla Fishert Lizzy Caplanre cserélte. Kíváncsiak vagyunk, vajon Jesse Eisenberg esetén is megjátszottak volna-e egy cserét, ha épp nem ér rá pár hónapig…

Premier: június 9.

Mielőtt megismertelek

Ezt nézed majd: ha van egy fölösleges csomag pézséd, amit szeretnél a könnyeiddel eláztatni.

Ha egy írót Jojo Moyesnak hívnak, az első ránézésre nem tűnik jó jelnek, pedig a Mielőtt megismertelek című könyve szép bestsellernek számít. Úgy fest, ma már nem kell nevet változtatni azért, hogy valaki sikeres író lehessen. A Mielőtt megismertelek című könyvéből most filmadaptáció készült, amit nyugodtan leírhatunk egy egyszerű mondattal XXI. századi Love Storyként vagy a Csillagainkban a hiba és az Életrevalók sajátos keverékeként. A történet egy újonc ápolónőről (a Trónok harca után egy cuki szerepben megmutatkozó Emilia Clarke) szól, aki beleszeret a depressziós, és tolószékbe kényszerített páciensébe (Sam Claflin), aki mellesleg piszkosul jóképű, és az új lány hozza meg újból az életkedvét. Könnyes-mosolygós dráma ez, ami remélhetőleg inkább lesz őszintén megható, mint elképesztően giccses.

Premier: június 16.

A függetlenség napja: Feltámadás

Ezt nézed majd: amikor csak popcornt szeretnél dobálni a látványtól végig tátva maradt szádba.

Kész csoda, hogy a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb filmjének folytatására ilyen sokat kellett várnunk. Will Smith-t hiába keresed a stáblistán, vele nem sikerült egyezségre jutni a gázsi kapcsán, de jóképű pilótagyereknek itt van Liam Hemsworth, hogy szétrúgjon néhány aliensegget, a régiek közül pedig Jeff Goldblumot és Bill Pullmant is viszontláthatjuk ebben a teljesen megmagyarázhatatlan, felesleges, ugyanakkor rendkívül várt folytatásban, amiben mindössze annyi történik, hogy az idegen űrhajók megint visszatérnek, hogy ezúttal még több ikonikus épületet változtassanak hamuvá. A jófiúknak ezúttal az idegenektől csent fegyvertára is akad, szóval most nem vagyunk annyira védtelenek, mint legutóbb, de ettől azért ne bízzuk el magunkat: a tömegpusztítás ezúttal is garantált.

Premier: június 23.

Mike és Dave esküvőhöz csajt keres

Ezt nézed majd: amikor teli szájjal akarsz vinnyogva röhögni.

Zac Efron idén már bizonyította, hogy a kockásra gyúrt hasát már nem tinilányok szívének meghódítására, hanem az alpári humor szerelmeseinek megnevettetésére használja, és ha a Nagyfater elszabadul és a Rossz szomszédság 2 nem lett volna elég, akkor itt a Mike és Dave esküvőhöz csajt keres, amivel Efron egyenesen Jason Biggs és Adam Sandler babérjaira tör. A féktelen nyári bulifilm két fiatal srácról szól, akik a felelőtlenség bajnokai, de a nővérük Hawaiin tartott esküvőjére mégis jó volna egy normális, komoly lányt villantaniuk, de mivel ilyeneket nem ismernek, vagy ha igen, azok nem állnak szóba velük, ezért hirdetést adnak fel: Mike és Dave esküvőhöz csajt keres. A hirdetésüket felkapja a média, és óriási szenzációvá válik, a két választott lány (Anna Kendrick és Aubrey Plaza) pedig még a srácokon is túltesz, már ami a féktelen bulizást illeti.

Premier: július 7.

Harc a szabadságért

Ezt nézed majd: ha már besokalltál a sok agyatlan látványfilmtől.

A látvány nem feltétlenül zárja ki az érdekes történetet, amire jó példa lehet a Matthew McConaughey főszereplésével készült Harc a szabadságért című mozi, ami igaz történet alapján készült. A filmben a sztár egy egyszerű földművest alakít, aki bár a polgárháború idején délen él, nem támogatja a rabszolgatartó déli politikát, és maga is egy rabszolgába lesz szerelmes. Tiltakozásával követőkre talál, és a csúcsponton Mississippi állam szívében önálló és toleráns államot alapít, amit a fajgyűlölő szomszédság nem nézhet jó szemmel. Oscarokért kiáltó, látványos történelmi mozit ígér az előzetes, ráadásul a rendezői székben az első Éhezők viadala mozival komoly sikereket arató Gary Ross ült.

Premier: július 14.

Szellemirtók

Ezt nézed majd: ha csajfilmet szeretnél látni, de bugyuta romantika nélkül.

Mintha a világ összes hímsoviniszta trollja a Szellemirtók női változata köré gyűlt volna idén, miután megtudták, hogy a korábbi férfi főszereplőket ezúttal színésznőkre cserélték. Az első előzetes olyan gyűlöletcunamit váltott ki az interneten, amire nagyon ritkán láthatunk példát, és ezért is szorítok nagyon Melissa McCarthynak és csapatának, hogy mutassák meg: négy női szellemirtó is lehet piszkosul vicces. Persze azokat még megértem, akik szerint az eredeti annyira jó volt, hogy semmi szükség az újrázásra, de ha már mindenképp születik egy remake, legalább különbözzön minél jobban a klasszikustól, amire a négy főszereplőnő garanciának tűnik. A sztori nem folytatás, hanem az egész Szellemirtók-sztori újrakezdése, amihez különösen jó ötlet volt a szexi recepciós szerepére Chris Hemsworth-öt megnyerni. Az 1984-es Szellemirtók rajongói pedig annak örülhetnek, hogy Harold Ramis kivételével – aki pár éve hunyt el – az összes eredeti szellemirtó visszatér egy cameo erejéig, Sigourney Weaverrel egyetemben.

Premier: július 28.

Jason Bourne

Ezt nézed majd: ha egy komolyabb adrenalin-löketre vágysz

Jason Bourne a 2007-es A Bourne-ultimátumban jött rá teljesen, hogy milyen titkok rejtőznek a sötét múltjában, amiket az amnéziája kitörölt, és nagyon úgy tűnt, hogy ezzel a szuperügynök/állami bérgyilkos szerepe véget is ért a mozivásznon, ráadásul egy film erejéig még Jeremy Renner is kipróbálta magát helyettesként, nem túl sok sikerrel. Aztán kiderült, hogy Jason Bourne múltjában még mindig akadnak homályos foltok, és ezek felfedése még mindig bosszúságot okozhat néhány CIA-s nagykutyának, így idén nyáron lesz még egy Bourne-kaland Matt Damon főszereplésével, ami legalább annyira akciódús lesz, mint az elődei, és a szériában újoncként láthatjuk a friss Oscar-díjas Alicia Vikandert, valamint Tommy Lee Jones-t, akinek az arcán lévő barázdáiból ki lehetne olvasni az Alpok teljes domborzati térképét.

Premier: július 28.

A kis kedvencek titkos élete

Ezt nézed majd: ha annyi cukisággal akarod beborítani a lelked, amennyi nincs is a világon.

Amikor tavaly kijött az első előzetes A kis kedvencek titkos életéhez – ami nem mutatott mást, csak lenyűgöző életképeket arról, hogy mit csinálnak otthon a házi kedvencek, amíg a gazdi távol van – egészen elsöprő reakciókat kapott, és hamar az internet kedvencévé vált. A már történetet is mutató második trailer ugyan némiképp visszahűtötte a kedélyeket – azért a bogyózó, gonosz, fehér nyuszi figuráját bármikor elfogadnánk plüssállatként –, de az biztosnak tűnik, hogy a Gru alkotóinak új meséje nagyot fog szólni. Abban csak reménykedni tudunk, hogy nem olyan lesz, mint a tavalyi Minyonok, ami az előzeteseiben elsütötte nagyjából a film poénjainak 90%-át.

Premier: augusztus 4.

 

Suicide Squad – Öngyilkos osztag

Ezt nézed majd: ha igazi badass hősökre vágysz.

Szuperhősös mozi jut a nyár végére is, ám ezúttal a másik végéről közelítik meg a történetet. A Suicide Squad hősei nem makulátlan, a véletlen pusztítás miatt a lelkiismeretükkel viaskodó jófiúk, hanem egy válogatott bitangokból álló különítmény, melynek bármelyik tagja beillene egy normál szuperhősös mozi főgonoszának. A képregényekből leginkább Batman ellenségeiként hírhedtté vált alakokat egy kormánytisztviselő hozza ki a dutyiból, és alkut ajánl nekik: ha speciális kommandóvá alakulnak a jó ügy szolgálatában, ők is jól járnak. A piszkos tizenkettő sztoriját szupergonosztevőkkel újrafogalmazó filmet már csak azért is érdemes várni, mivel Jared Leto elképesztően jól néz ki agyontetovált Jokerként, Margot Robbie pedig minden előzetesben ellopta a show-t a kollégái elől, mint az őrült és szexi, valamint őrülten szexi Harley Quinn. Ráadásul még vicces is lesz.

Premier: augusztus 4.

Florence: A tökéletlen hang

Ezt nézed majd: ha kiváló színészeket szeretnél látni egy könnyed és elegáns komédiában.

Florence Foster Jenkins története nem lesz új azoknak, akik sűrűn látogatják a művészmozikat, ugyanis Tökéletlen hang címmel tavaly decemberben már láthattuk a történet francia feldolgozását. Alig fél évvel később itt a hollywoodi változat Meryl Streep, Hugh Grant és az Agymenőkből ismert Simon Helberg főszereplésével. Streep alakítja Florence-t, a gazdag családból származó amerikai nőt, aki magát tehetséges operaénekesnek tartva elképesztő helyeken lépett fel a tehetség legkisebb jele nélkül, viszont elképesztő lelkesedéssel és akarással. A történet legmegdöbbentőbb eleme, hogy igaz, ráadásul a rendezői székben egy igazi klasszist, Stephen Frearst (Veszedelmes viszonyok, Philomena) köszönthetünk.

Premier: szeptember 8.

 További izgalmas filmajánlók az NLCafén:

Filmajánló: Inferno – Tom Hanks Budapesten forgatott filmet

Filmajánló: A lány a vonaton az új A szürke ötven árnyalata

Filmajánló: A Bridget Jones harmadik részéhez három befejezést forgattak

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top