Szabadidő

Szenzációs felfedezés! Nobel-díjat kaphatnak ezért a magyar fizikusok

Forradalmi felfedezést tettek a Debreceni Atommagkutató Intézet tudósai. Nagyon úgy tűnik, az eddig ismeretlen ötödik kölcsönhatást találták meg, amely a világ feltáratlan, láthatatlan részéhez adhat kulcsot.

Nagyon különleges dolgot, a természet ötödik alapvető kölcsönhatását fedezhették fel Debrecenben. Az elméleti fizika magyar kísérleti eredményeit világszerte próbálják majd megismételni – áll a Nature tudományos lap szerdán közzétett cikkében.

Krasznahorkay Attila és munkatársai elektron-pozitron spektrométerrel vizsgálták a nagy energiás atommagátmenetekben keletkező elektron-pozitron párokat, és az előrejelzésekhez képest olyan eltérést tapasztaltak, amit a jelenlegi magfizikai ismeretek alapján nem tudtak értelmezni.

A magyar kutatók kísérlete máris fölkeltette a nemzetközi tudósközösség figyelmét,

akik azt gyanítják, egy új, ötödik erőt, vagyis a gravitáción, az elektromágneses kölcsönhatáson, az erős és a gyenge magerőn kívül a természet ötödik alapvető kölcsönhatását fedezhették fel a magyar tudósok Debrecenben.

Krasznahorkay Attila a Magyar Tudományos Akadémiának mondta el, kísérletükben a sötét kölcsönhatás közvetítő részecskéjét, a sötét fotont keresték. Valójában ez egy ötödik erő, az úgynevezett sötét erő felfedezését jelentené, melyet egyidejűleg a világ több nagy részecskefizikai laboratóriumában is kutatnak.

A világ mindössze 5 százalékát ismertük eddig

“1897-ben történt az első olyan felfedezés – az elektron kimutatása –, amellyel egyidejűleg megismerhettük az univerzum öt százalékát. Az elektron tulajdonságainak feltárása vezetett oda, hogy számos mai eszköz, például a televízió, a rádió és a mobiltelefonok működhetnek” – magyarázta a professzor.

A tudományos felfedezések ezt követően gyorsan követték egymást. Az 1890-es években Henri Becquerel feltárta, hogy az addig oszthatatlannak hitt atomok maguktól is elbomlanak, Rutherford meghatározta az atom tulajdonságait. Az új részecskék felfedezésével a fizika törvényeit sokkal pontosabban megismerhette az ember.

Az Atomki speciális műszere
Az Atomki speciális műszere

Létezhet az ötödik kölcsönhatás is

“Modelljeink a világnak erre a pontosan ismert öt százalékára vonatkoznak. A maradék 95 százalékot ma sem ismerjük, amit sötét anyagnak, sötét energiának nevezzük. Ez az új részecske, melynek nyomait, bomlását sikerült megfigyelnünk Debrecenben, előhírnöke lehet annak, hogy valamilyen kölcsönhatás létezik az általunk látható anyag és ezen ismeretlen anyag között” – mondta Krasznahorkay Attila.

Az MTA Atommagkutató Intézetének tudósai kísérleteiket az atommagban végzik, mert az atommagban egyszerre található meg az összes ismert kölcsönhatás, úgymint a gravitáció, az elektromágnesesség, az erős és a gyenge magerő. Mostantól azt feltételezik, hogy az atommagban az ötödik kölcsönhatás is jelen lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top