Szabadidő

Nem szeretem a túlzott figyelmet – vallja be Amerika legnépszerűbb műsorvezetője

Itthon is hatalmas érdeklődés övezte Ellen DeGeneres Szórakozol velem?! című könyvének megjelenését. Ennek kapcsán beszélt érzéseiről a közkedvelt showműsor-házigazda. Hiába a rengeteg Emmy-díj, az Oscar-gála vezetése, Amerika talán legnépszerűbb talkshow-műsorvezetője, Ellen DeGeneres beismerte, hogy ő valójában egy introvertált ember, aki kínosan érzi magát társas helyzetekben.

“Az biztos, hogy introvertált vagyok. És ezt én is csak most tudtam meg magamról. És talán nem is gondolnád, mert én így döntöttem… vagyis inkább véletlenül alakultak így az események az életemben. A stand up meg minden véletlen volt. Nem én voltam az osztály bohóca, nem kellett a figyelem – állítja a népszerű komikus-műsorvezető, majd hozzáteszi: – Azt nem mondanám, hogy magamnak való vagyok, szeretek megosztani bizonyos dolgokat. De félénk és befelé forduló típus vagyok. Nem szeretem a nagy figyelmet.”

“Ha magamra tekintek, akkor leginkább a karrieremet látom” – ismeri be Ellen. “Én tényleg kínosan tudok viselkedni társaságban. Például utálom a nagy eseményeket. Hátam közepére nem kívánom a csip-csup beszélgetéseket. Inkább a mélyebb témákat kedvelem. Beszélgessünk a meditációról, a világról, a fákról vagy az állatokról. Csak kérlek, ne a semmiről.”

Félelmei ellenére Ellen 1997-ben a nyilvánosság előtt jelentette be leszbikusságát. Akkor így nyilatkozott: “Inkább olyan dolgokról beszélek, melyek fontosak számomra, de szerepet nem játszok csak azért, hogy szeressenek az emberek.”

Ellen sosem gondolt hibaként a nagy coming-outjára. Úgy véli, “ez a legjobb… mert szabad lettem. Tökéletesen képes vagyok önmagam lenni… A szórakoztatóiparban mindenki tudja, kik melegek. Nézzünk szembe a tényekkel. Vagyis, ha a kamera nem forogna, megnevezhetnénk mindegyiket. Ha ez nem lenne publikus, és csak a könyvem megjelenéséről szólna az interjú, biztosan rettegnék, hogy mikor bukom le. Rettegnék, hogy rákérdeznek és azon agyalnék, hogyan tudnék kitérni a válasz elől. És ez az egész olyan nevetséges – mondja el őszintén, majd folytatja. – Borzalmas lehet úgy élni, hogy titkolsz valamit. Ha a hírnév és a pénz érdekében teszed ezt, az olyan, mintha eladtad volna a lelked az ördögnek.”

Ellen pozitív életszemléletét tükrözi az a hozzáállás is, amit sorozata megszüntetésével kapcsolatban érzett. “Nem kudarc volt. Úgy értem, a sorozat egy ajándék volt, aminek vége lett. Nem tekintek rá sajnálattal, semmit sem csináltam volna másképp. De az biztos, hogy a következő három évben volt időm talpra állni – ismeri be Ellen. – És ez egy olyan folyamat, amit csak te veszel észre magadon. Senki más, hiszen ez neked fontos, és ez veled történik. Sokáig tartott, hogy rájöjjek, ki is vagyok a karrier, a hírnév és az emberek szeretete nélkül. Végül felteszed magadnak a kérdést: ki is vagyok valójában?”

Nem szeretem a túlzott figyelmet – vallja be Amerika legnépszerűbb műsorvezetője

Ellen DeGeneres egy híres talkshow népszerű műsorvezetője, az egyik legismertebb ember Amerikában, és mégis, a könyv olvasása közben egy visszahúzódó, félénk személy benyomását kelti bennünk.

Ellen Szórakozol velem?! (álomgyár kiadó, 2016) című könyvének olvasása olyan, mintha egy nagy ölelést kapnánk. “Nos, ha szeretnél egy nagy ölelést, vedd meg a könyvet! – javasolja maga a szerző, majd hozzáteszi: – Ez jó gondolat. Legyen mindenki boldogabb! Bárcsak a világ boldogabb lenne! Szerintem ez az egy közös mindenkiben. Túlságosan a különbségekre koncentrálunk, és ez káoszt, negatív hatásokat és megfélemlítést teremt a világban. Pedig bárcsak mindenki arra koncentrálna, ami mindegyikünkben közös… hogy mindannyian boldogok akarunk lenni.”

Ellen sikere évek óta töretlen, de vajon minek tulajdonítja ezt a hatalmas sikert? “Remélem, látják, hogy hiteles vagyok, hogy magamat adom. És remélem, vicces is vagyok – teszi hozzá nevetve. – És hogy végül is kapnak valami pluszt. Boldognak érzik magukat. És amit igazán szeretnék, hogy az emberek jól érezzék magukat. És ez bámulatos. Különösen bámulatos… Hiszen már mindenki tudja, hogy meleg vagyok, ugye?”

Nem szeretem a túlzott figyelmet – vallja be Amerika legnépszerűbb műsorvezetője
fotó: Jaguar PS / Shutterstock.com

Ellen felesége az ausztrál-amerikai színésznő és modell Portia de Rossi. A humorista igazán kedveset ír Portiáról könyve elején: megemlíti, hogy ő élete legfontosabb szereplője, és egy fontos ember törekszik arra, hogy kiteljesedj, és legyőzd a korlátaidat. “Nos, valójában ő mondott valami ilyesmit a fogadalmában, mikor összeházasodtunk, de ezt most nem tudom pontosan felidézni. De az volt a lényeg: fontos, hogy szeretve legyünk. És alapvető, hogy meg is értsenek. És én ezt kapom tőle. Ő megért engem. Támogat, és szeret. És ő úgy szeret, mint még senki. Vagyis én nagyon szerencsés vagyok. Mert nehéz ilyet találni” – ismeri be Ellen őszinte meghatottsággal.

A Szórakozol velem?! című könyv az álomgyár kiadó gondozásában jelent meg 2016 áprilisában.

Még több könyvajánló az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top