Szabadidő

Így néznek ki most az idén harmincéves Meglógtam a Ferrarival sztárjai

Harminc éve mutatták be az amerikai mozik a nyolcvanas évek egyik legjobb tinivígjátékát, a Meglógtam a Ferrarivalt, azonban a komédia nem mindenkinek hozott sikert. Egy fiatalon félrecsúszott színészkarrier, egy túl jól sikerült plasztikai műtét és egy gyermekpornográfiával összefüggő botrány is beárnyékolta a szereplők későbbi karrierjét.

Ferris Bueller (Matthew Broderick)

Az örök kölyökképű Matthew Broderick hatalmas tinikedvencnek számított a nyolcvanas évek során, pedig egy sajnálatos eset kis híján tönkretette nemcsak a karrierjét, hanem a Meglógtam a Ferrarival című filmet is. Történt, hogy az akkori menyasszonyával és filmbéli szereplőtársával, Jennifer Grey-vel Írországban autókáztak, és összeütköztek egy másik kocsival, aminek két utasa meghalt, Broderick pedig lábát törte. Az ügyet elsumákolták, de az biztos, hogy volt némi vaj Broderickék fején, ugyanis fizetett az áldozatok családjainak. Ennek ellenére a film óriási sikert aratott, és ez indította be igazán Broderick karrierjét.

“Azzal futottam be, hogy a legvagányabb kölykök játszottam a világon, viszont azóta mindig akkor hívnak, ha egy bizonytalan, félénk fickóra van szükség” – foglalta össze későbbi karrierjét a lényegre törve. A kilencvenes évek végéig igazán népszerű színész bulvár szempontból is érdekes volt, mivel Matthew Broderick feleségül vette Sarah Jessica Parkert, aki a Szex és New York miatt folyton a címlapokon szerepelt. Három közös gyerekük született, és mostanság csendes életet élnek. A magyar mozikban utoljára a Kész katasztrófában láthattuk, ahol saját magát alakította.

Így néznek ki most az idén harmincéves Meglógtam a Ferrarival sztárjai

Sloane Peterson (Mia Sara)

A nyolcvanas években alig volt olyan srác, aki legalább egy kicsit ne szeretett volna bele Mia Sara rajzfilmfigurásan nagy és gyönyörű szemeibe. A New York-i értelmiségi családból származó Sara életébe könnyen jött a siker, hiszen alighogy feltűnt Tom Cruise oldalán a Legendában, rögtön megkapta a Meglógtam egy Ferrarival női főszerepét is, amiben a vagány Ferris Bueller talán még nála is vagányabb barátnőjét alakította. Sara fényes karrier előtt állt, ez azonban mégsem jött össze neki.

Rossz szerepválasztásainak köszönhetően még eljátszotta Jean-Claude Van Damme szomorú szemű szerelmét az Időzsaruban, de ezen felül nem sok emlékezeteset tett le az asztalra a filmrajongóknak. Kétszer volt házas, és ebből egy fia született, aki már felnőttkorú. Bár még nincs ötven, magát előszeretettel mutatja be nyugdíjasként, ugyanis már nem nagyon színészkedik, inkább verseket ír egy farmházban, és amikor van ideje, akkor pilótaként kisgépekkel repül.

Így néznek ki most az idén harmincéves Meglógtam a Ferrarival sztárjai

Cameron Frye (Alan Ruck)

Az ő apjáé a filmben az a bizonyos tűzpiros Ferrari, amivel a srácok meglógnak. Alan Ruck egyébként már 29 éves volt, amikor eljátszotta a gimis Cameron Frye-t, megfelelve annak a régi tradíciónak, hogy Hollywoodban a gimiseket sokszor nagyjából harmincéves színészek alakítják. Ruck tudott profitálni a Meglógtam a Ferrarival – Cameronék filmbéli háza még mindig áll – népszerűségéből. Fiatalos arcának köszönhetően a nyolcvanas években főképp tinifilmekbe hívták, aztán a kilencvenes években rátalált a televízióra a Kerge várossal, amiben 145 epizódon át szerepelt. Azóta is megbízható mellékszereplője a sorozatoknak, és bár többnyire nem főszereplőként, de mellékszerepekben nagyon sok szériában feltűnik. Kétszer volt házas, mindkét házasságából két gyermeke született. A második felesége a Z világháborúból ismerős Mireille Enos.

Így néznek ki most az idén harmincéves Meglógtam a Ferrarival sztárjai

Jeanie Bueller (Jennifer Grey)

A Ferris kissé zsémbes nővérét alakító Jennifer Grey ugyan 1986-ban még nem volt sztár, de már ismeretlen név sem Hollywoodban. Alig egy év múlva jött a mindent elsöprő sikerű Dirty Dancing – Piszkos tánc, de már a Meglógtam egy Ferrarivalban is szerzett magának rajongókat, ráadásul a fiatal Charlie Sheennel is akadt egy emlékezetes közös jelenete. Grey a forgatás idején jegyben járt főszereplőtársával, Matt Broderickkel, és ő is része volt a fent említett írországi autóbalesetnek, és egy súlyos gerincsérülést szedett össze, ennek következtében sok éven át hátfájdalmai voltak. A baleset és a következményei miatt nem is igazán tudta kiélvezni azt a hatalmas sikert, ami akkor körbevette.

Broderickkel való kapcsolata nem sokkal később véget ért, Johnny Depp-pel is jegyben járt, és a Dirty Dancingre építve hatalmas sztárrá válhatott volna, csakhogy volt egy rossz döntése: megműttette a védjegyének számító görbe orrát, és bár a műtét jól sikerült, az új arcára a rajongók egyszerűen nem ismertek rá, így a jó szerepek is elkerülték. Még ma is színészetből él, a férje és gyereke apja, Clark Gregg (Bosszúállók) szintén színész. Táncolni sem felejtett el időközben, amit jól bizonyít, hogy 2010-ben megnyerte a Dancing with the Stars című tévés vetélkedőt (ami nagyjából az amerikai Szombat esti láz).

Így néznek ki most az idén harmincéves Meglógtam a Ferrarival sztárjai

Ed Rooney (Jeffrey Jones)

Ha egy filmben van egy csínytevő kölyök, akkor kell mellé egy szigorú felnőtt is, aki nyakon akarja csípni. Ezt a szerepet töltötte be ragyogóan Rooney igazgató, vagyis az őt alakító Jeffrey Jones, aki minden áron be akarta bizonyítani, hogy Ferris Bueller nem beteg, egyszerűen csak lóg a suliból. Jones-t a nyolcvanas években kiváló karakterszínészként tartották számon, aki az Amadeus-beli mellékszerepéért Golden Globe-jelölést is kapott. Jó néhányszor dolgozott együtt Tim Burtonnel (Ed Wood, Az Álmosvölgy legendája), és valószínűleg még ma is sűrűn látnánk, ha a kétezres évek elején nem keveredik botrányba.

Letartóztatták, mert egy 14 éves kisfiúról pornográf tartalmú fotókat készített. Öt év próbaidőt kapott, továbbá regisztráltatnia kellett magát a szexuális bűnözők nyilvántartásába. Mivel két költözése során is elmulasztotta értesíteni a helyi hatóságokat erről, ezért még kétszer letartóztatták, és ezekre az ügyekre a karrierje is ráment. Még a hetvenes években született egy fia, Julian Coutts, aki maga is színész.

Így néznek ki most az idén harmincéves Meglógtam a Ferrarival sztárjai

Érdekel, hogyan néz ki most a többi régi kedvenced?

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top