Szabadidő

42 éve búcsúztunk el Szécsi Páltól

Már 42 éve annak, hogy Szécsi Pál kioltotta az életét, alig volt harmincéves azon a végzetes éjszakán. Szécsi Pál hányatott sorsú, örökre gyermeklelkű férfi volt, súlyos alkohol- és pszichés problémákkal küzdött. Egész életében egyet szeretett volna, hogy szívből szeressék.

Szécsi egyéves volt, amikor apját (zsidó származása miatt) kivégezték, anyja pedig elhagyta. Nevelőszülőkhöz került, majd kamaszként utazott fel a fővárosba. Ám nem a szórakoztatóiparban kezdett dolgozni, hanem segédmunkásként és különböző divatbemutatókon.

Szécsi Pált egy bárban fedezték fel, majd énekórákat vett és 1967-ben óriási sikert aratott a Csak egy tánc volt című dallal. Ám ahogyan oly sokan, előtte és utána, ő sem tudta kezelni a sikert.

Élete legnagyobb szerelmével, Domján Edittel két évvel a halála előtt találkozott. Viharos szerelem volt ez, megannyi tragédiával. Végleges szakításuk után Domján öngyilkos lett, amit Szécsi soha nem tudott feldolgozni.

Szécsi Pál nyolc alkalommal próbált meg véget vetni az életének. Végül két évvel Domján  halála után, 30 éves korában halt meg. Öngyilkos lett

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top