Szabadidő

Rákaptak a nyugdíjasok az e-bookra

Nő az e-könyvek eladásából származó bevétel hazánkban, idén elérheti a 600 millió forintot. A nyomtatott könyvpiac évi 65 milliárdos bevételének ez még csak az egy százaléka – írja a Népszabadság.

A digitális könyvpiacon megszólíthatók a nyugdíjhoz közeli, vagy már nyugdíjas korú emberek. Ők azok, akik szeretik újraolvasni a magyar és világirodalmi klasszikusokat. Nő azoknak a hetven fölöttieknek a száma, akik e-könyveket olvasnak, mondta Bujtor László a digitális olvasásról rendezett fórumon a budapesti könyvfesztiválon – írja a Népszabadság.

 

 

A 10 és 20 év közötti korosztály körében növekszik az e-bookok iránti érdeklődés. Ennek többek között az az oka, hogy a szülők átgondolják, hogy olcsóbb megvenni egy e-bookot a rajta ingyenesen található négyszáz könyvvel, mint megvenni az összes kötelező olvasmányt. Az e-könyvek piaca néhány évvel ezelőtt csak pár milliós bevételt hozott Magyarországon, de idén az éves bevétel eléri a 600 milliót.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top