Szabadidő

Hűséges társa segíti a vak pumát – fotók

A 14 éves puma már majdnem teljesen megvakult, de szerencsére van, aki segítse a mindennapokban.

A Liberty nevű nőstény puma 2008-ban került egy minnesotai állatmenhelyre, rettenetes állapotban: törött lábakkal, súlyosan kiszáradva, csontsoványan menekítették el gazdájától, aki házi kedvencként tartotta.

Raja akkor már egy éve ott élt, szintén embertelen körülmények közül került a menhelyre. És bár a két puma között jókora a korkülönbség, teljesen eltérő a természetük és a méretük is, azonnal egymásra találtak.

Hűséges társa segíti a vak pumát
Hűséges társa segíti a vak pumát

Az elmúlt évek során egyetlen egyszer sem zördültek össze, állítják a menhely dolgozói. Kapcsolatukat az sem kezdte ki, hogy Liberty mostanra szinte teljesen megvakult, a gyanú szerint azért, mert fiatalkorában nagyon gyatra táplálékot kapott. Vaksága ellenére azonban ő kettejük közül a bátrabb és a barátkozóbb, amivel erősíti a bizonytalan és félénk Raját. 

Forrás: thedodo.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top