Szabadidő

Tavaszi napéjegyenlőség 2016: ezt kell tudnod róla

Napéjegyenlőségről akkor beszélhetünk, amikor a Föld mindkét félgömbjén azonos az éjszaka és a nappal hossza. Minden évben két ilyen jeles napot tartunk számon, egyet márciusban, egyet pedig szeptemberben.

Napéjegyenlőség tavasszal és az ősszel van, általában március 21. és szeptember 23. a két jeles dátum, de érdekes módon még sincs egészen pontosan így.

Erre a napra esik a napéjegyenlőség 2016-ban

A tavaszi napéjegyenlőség napját a Föld mozgása alapján számítják a csillagászok. Az időpont így eshet március 19-re, március 20-ra és március 21-re. Különös módon jelen századunkban 2011-ben esett utoljára március 21-re a tavaszi napéjegyenlőség és ezzel együtt a csillagászati tavasz kezdete.

2012 – az ideihez hasonlóan – szökőév volt, a beékelődött plusz egy nap miatt az időpont március 20-ra esett. 2013 és 2015 között néhány órával ugyan későbbre tolódott a pontos időpont, de nem lépte át az éjfélt. Mivel 2016 újra szökőév, így ismét “előre ugrik” egyet a dátum, idén tehát ismét március 20-án reggelre “lép vissza” a napéjegyenlőség időpontja.

Az általánosnak tartott március 21-i időpontra – a négyévenkénti szökőnapok miatt – a csillagászati számítások szerint egészen a 21. század közepéig kell várnunk. 2016-ban tehát március 20-án, közép-európai idő szerint pontosan hajnali 4 óra 30 perckor kezdődik a csillagászati tavasz. Úgy tartják, ettől a naptól számítva hat heted van, hogy lépj és megvalósítsd a céljaidat.

Tavaszi és őszi napéjegyenlőség

A nálunk a 2016. március 20-ra eső tavaszi napéjegyenlőséget a déli félgömbön őszi napéjegyenlőségként tartják számon, amely időpont egybe esik a Föld északi és déli területein a csillagászati tavasz, illetve a csillagászati ősz kezdetével.

A szeptemberi napéjegyenlőség 2016-ban szeptember 22-én 14 óra 21 perckor következik be. Míg nálunk ekkor kezdődik az ősz, Földünk déli felén a tavaszi napéjegyenlőségnek örülhetnek.

Ekkor lesz a napéjegyenlőség 2016-ban

Fotó: Pinterest

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top