Két végén égette a gyertyát Petőfi Sándor 22 évesen elhunyt fia

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
1848. december 15-én, napra pontosan kilenc hónappal a márciusi forradalom kirobbanását követően született meg Petőfi Sándor egyetlen gyermeke. A fiú, Zoltán nem tudott mit kezdeni híres apja nehéz örökségével, úgy élt, hogy kortársai biztosak voltak benne, nem éli meg a férfikort. Igazuk lett, 22 esztendő adatott meg neki.

A műveltségével nyűgözte le Szendrey Júlia a költőt, ez volt szerelmük alapja. Édesapja a Festetics család birtokán, Keszthelyen volt gazdatiszt, később a Károlyi családhoz szegődött Erdődre. Júlia a grófi kúriákon sokat tanult, Andersent és Sandot fordította magyarra. Közben naplót vezetett, és leírta benne, mire vágyik: „ismét olly hideg és holt lelkem, mint a kővé vált fájdalom. Pedig én így nem élhetek, nekem fölizgatás és szenvedély kell, mi elfoglaljon, mi éreztesse, hogy élek!” Ez a szenvedély Petőfi Sándor képében 1846. szeptember 8-án érkezett meg az életébe, mégpedig a nagykárolyi megyebálon. Júlia nem lobbant azonnal szerelemre, idő kellett, míg érzései kialakultak. „Oh csak tudnám őt úgy szeretni, mint mennyire szerettetni érdemel!” – írja. Édesapja, Szendrey Ignác tiltotta a szegény költőtől, de tehetetlen volt, a fiatalokat már nem lehetett  elválasztani, eljegyezték egymást: „... e napok óta vagyok Petőfi jegyese, s e nap óta szeretem őt jobban mint mindent a világon.”

Két végén égette a gyertyát Petőfi Sándor 22 évesen elhunyt fia
Szendrey Júlia és Petőfi Sándor

Megismerkedésük után egy évvel házasodtak össze, és igen boldogok voltak, legalábbis ez derül ki Júlia naplójából: „Csak mióta asszony vagyok, ismerem az élet legédesebb örömeit és legkeserűbb bánatát.” Ám nem sok boldogság adatott meg nekik, kitört a forradalom, és nem sokkal később a költő a hadszíntéren találta magát, a várandós Júlia pedig csak a szüléskor találkozott újra férjével Debrecenben. Petőfi Zoltán itt, a mai Batthyányi utca 16. szám alatti házban született meg. Apja még aznap tollat ragadott és megírta Fiam születésére című versét.

Ide, ide fiamat kezembe,
Hadd szorítsam a szivemhez őt!
Mintha volnék újonnan teremtve,
Hogy éltemnek ifju lombja nőtt!
Üdvezellek, lelkem szép kis ága,
Üdvezellek, édes magzatom!
Sírásodnak bánatos zajába
Beleolvad örvendő dalom.

(...)

Úgye, úgye, kisfiam, ha majdan,
Én a sorbul kiöregedem,
Iparkodni fogsz túltenni rajtam,
Vagy betöltöd legalább helyem?
Vajha egykor ekkép szólanának,
Nem busulva sírom szélinél:
Meghalt! de nincs kára a hazának,
Nincs, mert lelke a fiában él.

(Debrecen, 1848. december 15.)

Két végén égette a gyertyát Petőfi Sándor 22 évesen elhunyt fia
Petőfi Zoltán
Fotó: wikipedia

„Keresztapja Arany János, a világ egyik legnagyobb költője s legbecsűletesebb embere”

Petőfi Sándor pár héttel később részletesen írta le a gyermek világra jöttét. „Deczember 14-kén  este Tacitusról beszélgettem feleségemmel, midőn hirtelen rosszul lett. Egész másnap délig a legirtózatosabb kínokat szenvedte, miknek visszagondolása most is megrázkódtatja lelkemet; már eszem ágában sem volt, hogy a szülést túl fogja élni szegényke, mert különben is olly kicsiny, vékony és gyönge, vagy legalább ennek látszik, hogy a szellő is könnyen elbánhatnék vele… Született Zoltán fiam deczember 15. 1848. déli tizenkettő órakor, Debreczenben, Ormós szabó házában, az utczára nyíló kapu melletti szobában, pénteki napon…Fiam is oly gyönge, olly hideg, olly kicsiny, mondhatnám, olly alaktalan volt, hogy az első pillanatban halvaszületettnek véltem. Harmadnapos korában megbetegedett, s a betegség még inkább elcsigázta; de nemsokára felgyógyult, s azután folyvást szemlátomást gyarapodott." 

Keresztapának jó barátját, Arany Jánost kérte fel, pedig írásából kitűnik, nemigen lelkesedett a keresztelésért. „Reám és feleségemre nézve maradt volna, mint született, becsületes pogány embernek; de ipam és napam kedvéért, kik igen buzgó keresztények, meg kellett kereszteltetnem. Gondoltam hát, hogy legalább a neve legyen pogány, s lett belőle Zoltán. Keresztapja Arany János, a világ egyik legnagyobb költője s legbecsűletesebb embere; keresztanyja Arany Jánosné, a milly egyszerű asszony, olly jó feleség és anya.”

Két végén égette a gyertyát Petőfi Sándor 22 évesen elhunyt fia

Arany János

Nem rúgták ki, mert Petőfi gyereke volt

Petőfi Sándor végül a szabadságharc áldozata lett, Segesvár mellett tűnt el 1849. július 31-én. Egy évvel később Júlia férjhez ment Horváth Árpád irodalomtanár-történészhez, akinek három gyermeket szült. Bár Horváth jó mostohaapja volt Zoltánnak, szeretetteljes környezetben élhetett nála, a fiú a két nagyapjánál is gyakran időzött eleinte. 1858-ban a pesti piarista gimnáziumban kezdte tanulmányait, majd Szarvason folytatta felsőbb iskoláit. A Magyar Tudományos Akadémia ezerforintos nagydíját Petőfi Sándor összes költeményének ítélték oda ekkoriban. A pénzt Zoltán örökölte. Nevelőapja úgy tartotta tisztességesnek, hogy gondnokot nevezzenek ki a fiú mellé, aki a vagyonára ügyel. Így lett Petőfi fiának a gyámja a költő öccse, Petrovics István 1869-ig.

Közben a könnyelműségre hajlamos ifjú beleunt a tanulásba. Zoltán ismerte apja az ő születése alkalmából írt versét, „Úgye, úgye, kisfiam, ha majdan, Én a sorbul kiöregedem, Iparkodni fogsz túltenni rajtam, Vagy betöltöd legalább helyem?”, és igen nyomasztotta a küldetése. Nem hagyta nyugodni az örökül kapott vér sem, az apja természetét követve vonzotta a színpad. Már fiatal korában megpróbált beállni egy vándorszínész-társulathoz, ám felvételét elutasították, sőt még az iskolaigazgatónak is beárulták, aki megbüntette az ifjú Petőfit. 1867-ben aztán elszegődött egy társulathoz, havi harminc forintos fizetésért.

Színészi képességei viszont messze elmaradtak a várttól, továbbá gyenge fizikuma és fátyolos hangja miatt nem kaphatott nagy szerepeket. A próbákat rendre átaludta az előző esti mulatozásai miatt, és a színi igazgató csak azért nem rúgta ki, mert Petőfi gyereke volt. A versírással is próbálkozott, egy tucatnyi műve maradt csak fent tőle.

Búdal

De meguntam már e hitvány életet!
Hiszen nekem nincs is senkim, ki szeret;
Te vagy, kis lány, te vagy magad egyedül,
Kinek szivén, sorsom miatt bánat ül.

De nincsen is a világon senki sem,
Kiért olyan hőn dobogna fel szivem,
Mint dobog fel az teérted, szép leány,
Akinél nincs kedvesebbem, csak hazám!

És még te vagy, hű barátom, ki szeret,
Ki fönntartja én bennem még a hitet;
Ne volnátok, ma megásnám síromat,
Eltemetném velem együtt kínomat.

(Csákó, 1864. november 28.)

Már 20 évesen megírta saját gyászbeszédét

Viszont Zoltán jól beszélt franciául, így fordításból tartotta fent magát. Madame Girardin Lady Tartuffe című színművét ő fordította magyarra. Ám a munkánál jobban szeretett vigadni, inni, szerette a szép lányokat, holott teste nem bírta ezt az életvitelt, tudta, két végén égeti a gyertyát. Apjához hasonlóan őt is foglalkoztatta a halál gondolta, és már 20 évesen megírta saját gyászbeszédét.

Ekkor talán már érezte, közel a vég: komoly betegségekkel küzdött, rokonainál és külföldi fürdőkben is kereste a gyógyulást, mindhiába. Életének utolsó nyarát Gleichenbergben töltötte, ahonnan kissé megerősödve tért haza Pestre, ám 1870. november 5-én reggel 7 órakor, élete 22. évében meghalt tüdőbajban. Másnap délután helyezték örök nyugalomra a Kerepesi temetőben.

Gyorsan pergő változatban játssza le az apja életét

A költő és író társaság soha nem fogadta be maguk közé az ifjabb Petőfit, még halála után negyven évvel is, egész pontosan 1910. március 20-án ilyen megvetéssel írt róla Kosztolányi Dezső: „Vajon akart-e nagy lenni? Aligha. Egyáltalában semmit se akart. Egyetlen zseniális tette az, amit apja jegyzett föl róla, hogy kéthetes korában óriási erőlködéssel felült az ágyában. Azután semmi se történt. Gyerekes kapkodással másolja apja leggyöngébb verseit és az apja életét… Ez a fiú csak paródia, az apja igénytelen paródiája. Gyorsan pergő változatban játssza le – sokszorosan megkicsinyítve – az apja életét. (...) Pedig ezerszeresen az ő fia. Nemcsak az életét adta neki, hanem a halálát is…. Neki is sikerül kicsapatni magát az iskolából, consilium abeundit kap, és ő is színész lesz, koplal és faluz, ripacsok közt nyomorog, kártyázik, csókolódzik és iszik. Gyorsan pergő változatban játssza le – sokszorosan megkicsinyítve – az apja életét. Négyéves korában honvédruhában, karddal jár. Utóbb pedig Meranban és Rosenauban találkozunk vele, amint óvatosan és szelíden, a tüdőbetegek csendes önzésével szörpölgeti a meleg juhtejet.”

Forrás:

Irodalmibabaleves
Elfeledett költők
Petőfi Sándor versei
Szendrey Júlia naplója – részletek

Címkék: Petőfi Sándor
Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus