Szabadidő

A Dal 2016: ők az első elődöntő továbbjutói

Szombaton este megrendezték a 2016-os A Dal verseny első elődöntőjét. Lássuk, kik kerültek egy lépéssel közelebb a májusi stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválhoz!

Szombat este megrendezték a 61. Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének első elődöntőjét. A Dal című show-műsorban fellépő 10 énekes közül hatan jutottak be a középdöntőbe.

Mutatjuk A Dal 2016 első továbbjutó produkcióit:

1. Freddie/Fehérvári Gábor Alfréd – Pioneer, 42 pont

Freddie-nek, akit a dalverseny nagy várományosának tekintenek, az a célja, hogy szeressék a dalát, amely mögött rengeteg munka áll. A tavaly novemberben szült műsorvezető, Tatár Csilla úgy konferálta fel az énekest, hogy “sármos úriember füstös hanggal”. Pierrot szerint a dalszöveg korrekt, átgondolt munka, Freddie pedig “matrózhang apollói testtel”; egyedül azt kifogásolta a produkcióban, hogy az énekes nem tudta végig lekötni az ő figyelmét. Frenreisz Károly pedig azt jegyezte meg, hogy Freddie túl sokat tartja csukva a szemét az előadás közben.

 2. Benji – Kötéltánc, 39 pont

A vietnami származású énekes, Benji a 2014-es X-Faktorban a 3. helyen végzett; elmondása szerint dalával azt akarta kifejezni, hogy bármennyire is őrült a világ, soha ne adjuk fel az álmainkat. A Dal egyik legfiatalabb énekese (18 éves) több dallal jelentkezett a versenybe, de a Kötéltánchoz ragaszkodott leginkább. A zsűri tagjai közül Zséda szerint varázslatos hangja van Benjinek; ő is, s akárcsak zsűritársa, Both Miklós – akit januárt elején baleset ért – egyaránt 9 pontot adott a fiatal énekesnek.

 3. Mushu – Uncle Tom (Isaak Palmer, Kozák Örs, Kert Antal), 36 pont

Szeptemberben alakult meg a zenekar, a dalt a TV2 Rising Star műsorában ismertté vált Palmer Izsák írta, aki arra akarta felhívni az emberek figyelmét, hogy értékeljék magukat. Both Miklós szerint a dalszöveg kifejezetten jó és erős, Zséda pedig úgy vélekedett, hogy Palmer Izsák “egy zenei Robin Hood”.

4. Egy Másik Zenekar – Kéne közös kép, 36 pont

A csapat alternatív pop-rock stílusban játszik. A zenészek szerint daluk alapvetően egy szerelmes dal, ami nem kimondottan egy férfi-nő közötti szerelemről szól, hanem szerelemről a világ iránt. Zséda szerint a zenekar egy kis sziget a zenei zűrzavarban. Nagyon tetszett neki a szöveg, véleménye szerint nagyon szép melódia, ezért 10 pontot adott a csapatnak. Both Miklós ugyancsak jó véleménnyel volt a dalról, szerinte ez volt az egyik legkerekebb dalszöveg a mai felhozatalból, ezért 9 pontot adott. Pierrot-nak azonban nem jött be a dal, csak 4 pontra értékelte.

 5. Tolvai Reni – Fire, 35 pont

Tolvai Reni a zsűri közös döntése nyomán jutott tovább, mivel ő is, és Török Jázmin is (Power of Love című dalával) egyaránt 35 pontot kapott. Reni nagyon eredeti, szexi produkcióval készült A Dal színpadára. Az énekesnőt Zséda hiteles R&B-énekesnőként, szexiként és nőiesként jellemezte, aki a saját feje után megy; produkcióját az este legjobb éneklésének tartotta, ezért 10 pontot adott rá.

 6. ByTheWay – Free to Fly, 31 pont

A 3 tagú fiúegyüttes vigaszágon, a nézők segítségével jutott tovább a középdöntőbe. Frenreisz Károly szerint ez egy jó kis bulinóta, és azt tanácsolta a csapatnak, hogy be kéne futni a színpadot.

A Dal második elődöntője január 30-án lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top