Szabadidő

Jurassic és Star Wars: a nagy visszatérők és a Saul fia éve volt 2015

2015-ben visszatért a Jurassic Park, új Star Wars mozi is bearanyozta a decembert, és két tényleg jó magyar sorozattal is gazdagabbak lettünk (Aranyélet, Válótársak). Ilyen volt a tévés-filmes felhozatal idén.

Meryl Streep, minden nő hőse

Januárban Kégl Ági kolléganőmnek nem akármilyen élményben volt része, hiszen találkozott Meryl Streeppel, aki interjút adott neki a Vadregények című filmje kapcsán, amiben a boszorkányt alakította. “Úgy éreztem, hogy ez a szerep a koromnak megfelelő, hogy eljött ideje, ami negyvenévesen még nem volt igaz. Emellett volt ebben részemről egy lázadás is a nők démonizálásával és az öregedéstől való irreális félelemmel szemben. A filmben minden egyes szereplő harcban áll önmagával – kivétel Aranyhaj, aki tökéletes –, és a vágyaik beteljesülésének érdekében hajlandóak minden áldozatot meghozni. Nem kivétel ez alól a boszorkány sem” – mondta Meryl. Mit is reagálhatnék erre?

EZT!

12 filmes téma 2015-ből, amit jó újra elolvasni

Beszürkült a február

Végre valami lenyomta a Valentin-nap giccses, rózsaszín árnyalatát 2015-ben. Ez volt A szürke ötven árnyalata februári premierje. Leírtam a könyvről a véleményemet, aztán leírtam a filmről, aztán mutattam egy interjút is… De februárban is mondtam, és most is tartom, hogy aki jó Jamie Dornan-filmet (ő alakítja Christina Grey-t) akar nézni, az nézze inkább a The Fall (Hajsza) sorozatot.

Fellázadtunk márciusban

Csak az a baj, hogy ez a lázadás olyat harmatgyenge volt, hogy még TóCsa új kedvence, Shailene Woodley sem tudta megmenteni. Hogy miről beszélek pontosan? A Lázadó című filmről, ami a Beavatott folytatása, de mit tettek vele… TóCsa cikkét olvasd újra, ha még nem láttad a filmet, és ha igen, akkor is.

Április: elment Gilbert Blythe

Volt dolgunk áprilisban. Leginkább TóCsának, aki zsinórban megnézte a világ három legrosszabb filmjét, és mindent percről percre közvetített. Elindult az új köztévés sorozat is. Az Egynyári kalandról Ceglédi Zoli írta meg a véleményét. És bemutatták az Argo folytatását is. TóCsa szerint immár hivatalos, hogy Árpa Attila a tapló humor magyarországi nagykövete. A legszomorúbb filmes hír pedig Jonathan Crombie (az Anna sorozatok Gilbert Blyhte-ja) halála volt.

Leteszteltük A konyha ördöge munkáját májusban

Nem filmes, de tévés. Legalábbis a téma ehhez kapcsolódik, ami a májusi kedvencem volt. TóCsa és Czv kolléganőm letesztelte azokat az éttermeket, amiket A konyha ördöge próbált megmenteni…

A Saul fia nem csak májusban aratott óriási sikert, hanem decemberben is, amikor kiderült, hogy jelölték Golden Globe-díjra. “Nem fogsz sírni rajta, de utána még órákig azon gondolkodsz majd, mit is láttál. A koncentrációs tábor rideg valósággá válik Nemes Jeles László filmjében, pedig alig látunk belőle valamit” – írta a Saul fiáról TóCsa.

Jurassic, Jurassic mesebeli park, aki dinó, az most velünk tart!

Június a szünidei mozik hónapja volt (nyilván). Ekkor mutatták be az Agymanókat és az új Jurassic mozit. Utóbbi kapcsán beszélgettünk Chris Pratt-tel.

12 filmes téma 2015-ből, amit jó újra elolvasni

Visszatért. De minek?

Júliusban csúnyán meggyalázták a Terminátor hulláját. Pont. Tényleg. Miért? MIÉRT?

Elhasaltak Griswoldék

Sokkal nagyobb durranásra számítottunk augusztusban, amikor visszatértek Griswoldék. A Családi vakáció filmek folytatásában nagyon bíztunk, leginkább Ed Helms miatt. Meg is néztük, hogyan festenek most az egykori film szereplői, majd írtunk egy kritikát az új filmről, ami sajnos csúnyán megbukott Amerikában.

Víkend, amolyan magyarosan

Szeptemberben jött a Víkend, Gryllus Dorkával és Simon Kornéllal. “A Víkend ügyesen teljesíti abbéli vállalását, hogy úgy néz ki, mint egy jóféle angol, francia vagy akár amerikai thriller, viszont a forgatókönyvírók túlságosan elbízták magukat, és addig-addig építették az egyik fordulatot a másikra, amíg egyszerűen túl sok lett a jóból. Egy ideig a néző elégedetten csettintget, amikor azt látja, hogy a történet tízpercenként vesz új irányt, és még a tapasztalt thrillergurukat is át tudja rázni, csakhogy egy idő után ezek a fordulatok már túl sokat kívánnak a nézőtől” – nem gondoltad, hogy a folytatásért nem kell kattintanod...

Október hashtagekben: #buddy, #thewalkingdead, #loki, #mentőexpedíció, #davincidemonai

Október a legjobb dolog, amit a filmes, tévés szakmával történhet. Ilyenkor indulnak be a sorozatok, és idén erre a hónapra is tartogatott néhány látványos filmet Hollywood. Például a Mentőexpedíciót, amit Budapesten is forgattak. Ebben a hónapban indult el a The Walking Dead új évada is, majd a harmadik résznél úgy sokkoltak minket a készítők (SPOILERES LINK!!!), hogy 2 napig kóvályogtunk az irodában. Októberben jött Budapestre Buddy Valastro, a Tortakirály, aki interjút adott nekünk. Míg én Buddyval csevegtem a krémesekről, addig TóCsa a Thor filmek Lokiját, Tom Hiddlestont faggatta Londonban. Majd TóCsa jött haza Budapestre, és én mentem az Egyesült Királyságba, hogy a Da Vinci démonai sorozat főszereplőivel körbejárjam a forgatást.

November a magyar sorozatok hónapja volt

Novemberben debütált az RTL klubon a Válótársak sorozat. A sikeres premier után a hírek szerint már tuti a második évados folytatás. De bemutatták az HBO új sorozatát, az Aranyéletet is, ami TóCsa szerint minden idők legjobb magyar sorozata lett. Van benne igazság, bár szerintem az 5. rész után lett igazán ütős az Aranyélet. A két magyar sorozat mellett pedig mondhatni teljesen eltörpült itthon Az éhezők viadala lezárása.

December = Star Wars

Decemberben MINDEN a legújabb Star Wars-filmről szólt. Tényleg minden. Megtudtuk például, hogy új frizurát hozott divatba Az ébredő Erő. De a manikűrösöktől is egyre többen kértek Star Warsra pingált körmöket. Eközben a film szereplői meglepték egy gyerekkórház betegeit. És persze a bemutató képei is bejárták a világot. 

via GIPHY

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top