Interjú Tom Hiddlestonnal, a Thor Lokijával: “A sebezhetőségünk sokszor felér egy vallomással”

A Bíborhegy rendezője, Guillermo del Toro azt mondta, hogy szándékosan azt kérte tőletek, hogy ne valósághűen, hanem kicsit elemelten, szándékosan túl melodrámaian játsszátok el a szerepeiteket. Nehéz ily módon játszani?

Az kétségtelen, hogy a film teli van szenvedéllyel, és sok szempontból szinte már operaszerű. Én abban hiszek, hogy ha a filmben megjelenő érzelmek túlságosan elemeltek is, az alapjuknak akkor is valóságosnak kell lenniük. Ez az igazi különbség a jó és a rossz színész között. Csak remélni merem, hogy szerinted jól játszottam a filmben… (Nevet.)

Nagyszerű voltál.

Örülök. (Mosolyog.) Mindig is abban hittem, hogy bármilyen műfajú vagy stílusú filmben szerepelek, a karakternek mindig a valóságon kell alapulnia. Még sosem voltam olyan elképesztő szituációban, amiben a Bíborhegy három főszereplője a film utolsó huszonöt percében találja magát, de el tudok képzelni egy olyan életet, amelyben ez a helyzet bekövetkezhet. Azért lettem színész, hogy akár egy ilyen hihetetlen szituációt is megtanuljak átérezni. Ez a munkám szépsége.

Van valamilyen trükköd, hogy ezt elérd?

Egyszerűen csak felteszem a kérdést: mi lenne, ha… A fantáziám segítségével kell átélnem olyan szituációkat és érzelmi állapotokat, amilyeneket a saját életemben még sohasem élhettem át.

Elképesztő skálán mozognak a szerepeid. A színházban Shakespeare-darabok főszerepeit játszod, a moziban meg vámpír vagy, countryzenész, vagy épp Thor ősellensége, Loki. Bármilyen típusú szerepnél működik ez a megközelítési mód?

Minden esetben próbálok egy szerepnek képzeletbeli keretet adni, amelyen belül szabadon tudok mozogni. Van értelme annak, amit mondok?

Azt hiszem, igen.

Létrehozok egy világot az agyamban, amiben ott él a karakter, és igyekszem ezt a világot olyannak megálmodni, hogy szinkronban legyen a rendező látomásával. Ez valahol keveréke az intellektuális kutatómunkának, a fizikai megpróbáltatásoknak és a lelkes érdeklődésemnek a pszichológia iránt. Mindig megpróbálom megtalálni a figura belső igazságát, és a saját logikáját. Loki kapcsán például elolvastam rengeteg képregényt, elmélyedtem az északi mitológiában, és persze mindezt kiegészítettem a saját fantáziámmal. A Bíborhegy Sir Thomas Sharpe-ja kedvéért rengeteg gótikus regényt – a Rebeccától kezdve a Jane Eyre-ig – olvastam, hogy megfogjam a gótikus történetek gonosztevőinek lényegét. Ezek persze mind nagyon különböző művek, de van egy közös esszenciájuk, amelyre rá lehet érezni.

Tom Hiddleston

Akkor a színészet számodra a kutatás maga?

A színészet az emberi természet tanulmányozásáról szól. Az a dolgunk, hogy érdekeljenek minket az emberek, és az, hogy hogyan működik az emberi természet.

Az előbb említetted Lokit. Visszatér majd a Thor harmadik részében?

Még nem tudok semmi biztosat Loki sorsáról. Nem láttam a forgatókönyvet.

Talán rosszul érzem, de szerintem a karrieredben rejlik valami kettősség. Egyrészt ott vannak a tömegeknek szánt mozik, mint a Thor vagy a Bosszúállók, a másik végén meg az értelmiségi művészfilmjeid, mint a Halhatatlan szeretők vagy a Ballard regényéből készült High-Rise. Mintha tudatosan próbálnád azt mutatni, hogy téged nem szabad csak a nagyszabású hollywoodi mozijaiddal azonosítani…

Próbálok nem túl sokat agyalni ezen. Nincs ráhatásom arra, hogy más emberek mit gondolnak rólam, csak azt tudom uralni, hogy ki vagyok én, és jól érzem-e magam a bőrömben.

És jól érzed magad a bőrödben?

Igen. (Nevet.) Azt hiszem, a boldog élet titka pont az, hogy elfogadjuk önmagunkat a magunk bonyolultságában, az ellentmondásosságunkkal együtt. Az életemben és a karrieremben is a kíváncsiságom motivál.

Amikor levetkőztetnek egy filmben – mint ahogy a High-Rise-ban történik –, nem érzed úgy, hogy tárgyiasítanak a közönség kedvéért?

Ha van értelme a meztelenkedésnek, akkor nincs ellenemre. A karakterem, dr. Laing a film elején pucéran napozik a teraszon, és ez már a könyvben is egyfajta metaforája az ő sebezhetőségének az épületen belül. A film elején teljesen nyitottnak akartuk mutatni őt, aki a történet során fokozatosan bezárkózik. A meztelenség az ő nyitottságának szimbóluma. Később még a szexjelenetekben is ruha van rajta…

És a Bíborhegy szexjelenetei?

Kicsit furcsa, hogy egy csomó kegyetlen és erőszakos jelenetet forgattunk a filmhez, de azokról senki nem kérdez. Mindenki csak a szexjelenetek forgatásáról faggat. (Nevet.) Ez sokat elmond a társadalmunkról.

Eszed ágában sem volt tiltakozni a meztelenkedés miatt?

Megtehettem volna, hogy ágálok ellenük, de nem lett volna értelme. Ezeknek a jeleneteknek helyük és jelentésük van a történetben. Az, hogy utána mit kezdenek Tom Hiddleston meztelenségével a nézők, már nem rajtam múlik. Teljes mértékben hiszek a mozi erejében. Hiszem azt, hogy nemcsak szórakoztatja, hanem meg is mozgatja és el is gondolkodtatja az embereket, és a cél érdekében hajlandó vagyok áldozatokat hozni. Örülök annak, hogy intellektuális beállítottságú embernek látsz, pedig csak egy olyan fickó vagyok, aki imádja a művészeteket. Mert a művészetekre szükség van. Filmeket is azért készítünk, hogy általuk jobban megismerhessük önmagunk.

Tom Hiddleston, Mia Wasikowska és Guillermo del Toro a premieren

A filmjeidet magadnak vagy a közönségnek készíted?

Nagyon veszélyes, ha az ember másoknak próbál megfelelni. Ha egyszer rálépsz erre az útra, nagyon nehéz lesz letérni róla, és nem sok boldogságban lesz részed. Az a lényeg, hogy őszinte legyél, és azt előbb-utóbb a közönség is értékelni fogja.

A Bíborhegy rendezője, Guillermo del Toro a szerepedet eredetileg Benedict Cumberbatchnek szánta, ám miután ő nem vállalta, és te kaptad meg, az állítása szerint átírta a figurát sokkal sebezhetőbbre, mert szerinte ez jobban illik hozzád…

Az a forgatókönyv, amit én kaptam, már ugyanazt volt, ami alapján a filmet leforgattuk, és fogalmam sincs, milyen változatok készültek belőle előtte.

De arról mit gondolsz, hogy del Toro szerint egyfajta sebezhetőséget sugárzol?

Talán a pszichológiai érdeklődésemnek köszönhetem, de úgy hiszem, hogy a sebzett embereket mindig könyörületesen kell bemutatni egy színésznek. A gonoszság és a gonosz tettek eredete is többnyire az emberek sebezhetőségéből fakad. Ha egy karakteremnek vannak beteges szándékai, akkor mindig meg akarom érteni ezek miértjét. Thomas esetében egyértelmű volt, hogy gyerekkorában mind lelkileg, mind fizikailag bántalmazták. Edith, vagyis Mia Wasikowska karaktere pedig a szeretetével és a kíváncsiságával valóban képes megnyitni és megismerni őt, és ez teljesen új dolog Thomas életében.

És a saját sebezhetőségedről hogyan vélekedsz?

Volt néhány nagyon meghatározó pillanat az életemben, amikor képtelen voltam elrejteni a sebezhetőségemet. Talán a késő húszas éveimben jöttem rá, hogy ezek a pillanatok mind a hasznomra váltak, és ezek tettek azzá, aki vagyok. Azóta nem félek kimutatni a gyengeségemet. Az emberek félnek a saját sebezhetőségüktől, pedig ha jobban megbarátkoznak vele, sokkal nyitottabbá válnak a világra. A sebezhetőségünk gyakran összeköt bennünket másokkal. A sebezhetőségünk sokszor felér egy vallomással, különösen a férfiak esetében.

A nőknek könnyebb kimutatniuk a sebezhetőségüket?

Igazad van, ez nem volt fair kijelentés részemről. Van egy sztereotípia a maszkulin férfiakról, akik soha, semmilyen helyzetben nem gyengék. Csak ez jutott eszembe. Sráckoromban a fiúk között nagyon nem volt menő az, aki kimutatta a sebezhetőségét. Ha fájt valami, azt vissza kellett szívnunk. Pedig a sebezhetőség nem gyengeség, sőt sok esetben, ha valaki képes kimutatni, az erősségévé is válhat. Érdekel az emberek sebezhetősége, és ez azon dolgok egyike, amit örömmel kutatok a munkáim során. A nézők csak úgy tudnak együtt érezni egy filmhőssel, ha az egy sebezhető figura. Gondolj csak Tom Hanks alakítására a Phillips kapitányban! Az összeomlása az utolsó jelenet során… megrendítő volt. Ott érti meg az ember, hogy mi rejlett igazán ebben a kívülről bátornak és rendíthetetlennek hitt fickóban.

Sztárnak tartod magad?

Inkább Tom Hiddlestonnak, a színésznek. Más emberek döntik el, sztár vagyok-e vagy sem, nem én. Ez megtörténik az emberrel, vagy nem történik meg, de az biztos, hogy nincs hatalma felette. Persze ismerek embereket, akik sztárnak tartják magukat, és úgy is viselkednek, de ez nem az én utam.

A jövőddel sokat foglalkozol?

Igen, és a hátralévő éveimet bölcsen szeretném beosztani.

A saját jövőd foglalkoztat inkább, vagy a világé?

Az enyém és a világé. Sosem lehet igazán tudni, merre tartunk. Olvastam egy újságcikket, amely óriási hatással volt az életemre. Egy ausztrál nővérről szólt, aki haldokló betegeket gondozott. Írt egy könyvet arról, hogy mi az, amit a haldoklók megbántak az életük során, ugyanis észrevette, hogy nagyon sok a hasonlóság köztük. Az első helyen a férfiak között és a nők többségénél is az szerepelt, hogy “Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.” A második helyen az: “Bárcsak magamnak akartam volna megfelelni az életem során, nem pedig másoknak.” A harmadik helyen a “Bárcsak több időt töltöttem volna a barátaimmal” állt, a negyediken a “Bárcsak őszinte lettem volna magamhoz”, az ötödiken pedig a “Bárcsak megengedtem volna magamnak a boldogságot” szerepelt. Sok ember gondolja úgy, hogy megvolt az esélye a boldogságra, de nem érezte úgy, hogy megérdemli, ezért ellökte magától.

Számodra mit jelent a boldogság?

Ezt nehéz konkrétan megfogalmazni. Az biztos, hogy jó érzék kell hozzá, hogy felismerd, és értékeld, amíg tart. Visszatérve az újságcikkre: ezek a gondolatok megtanítottak bölcsen élni, ahogy arra is, hogy ne aggódjak az apró dolgokon. Egyszerűen azért, mert egyszer mind meg fogunk halni (nevet), és az időből, ami a rendelkezésedre áll, a lehető legjobbat kell kihozni.