Szabadidő

Boldog szülinapot! – ma 73 éves Halász Judit

Halász Judit ma 73 éves, ami egy pillanatig sem látszik rajta. Ő valahogy nem öregszik, sőt sokkal aktívabb, mint mondjuk én 36 évesen.

Nem is tudatosult bennem egészen máig, hogy én minden este azzal a Bóbitával altatom el a gyerekeimet, amit Halász Judit énekel. Jelen van az életünkben, nemcsak az enyémben, de mindenkiében, aki a harmincas éveit tapossa, és gyerekkorában hallgatott zenét. Nekünk ő az a szőke néni a színpadon, aki nagyon vidám és muszáj ugrálni, miközben énekel. Meg otthon fel kell tekerni a hangerőt, amikor apu felteszi a lemezét.

Bakelitlemezen hallgattuk még, ma már az én gyerekeim annyit tudnak csak a bakelitről, hogy a nagyapjuknak volt nagy gyűjteménye belőle, de Halász Judit megmaradt nekik is. Átmenekítettük az élményt, szülinapon ő szól a hangszórókból, és megnézzük velük együtt a Helikoffert, mert az alapfilm, azt látni kell. Ő talán nem is tud róla, de az életünk részévé vált kitörölhetetlenül.

Gyerekkoromban nekem Halász Judit mindig gyönyörű volt, és ahogy nézegetem a képeit, ma is ugyanúgy látom őt. Fiatalnak, élettel telinek, vidámnak, mindig mosolygósnak, aki megkönnyíti a dalaival az életet. Számomra ő a gyerekdalokkal vált eggyé, pedig olyan színészi pályát tud maga mögött, amivel méltán került a Kossuth-díjas színészek közé. Több mint 50 éve, 1964 óta már a Vígszínház tagja, ami számunkra, akik ötévente munkahelyet váltunk, elképesztően nagy szám. Harminc lemezzel és majd’ 90 játék- és tévéfilmmel a háta mögött sem fáradt, nemrég jelent meg legújabb lemeze Kezdődhet a mulatság címmel. Önmagát azonban nem énekesnőként, hanem olyan színésznőként definiálja, aki énekel.

 

Sokkal többet tudok a színházról és a színészmesterségről: nem énekes, inkább előadó vagyok.

 

Énekesként nem is a gyerekek voltak először a célközönsége, azonban a Kép a tükörben című első lemezén, 1973-ban a saját gyerekkori kedvencei, például a Micimackó, a Bóbita és a Csudálatos Mary is megjelentek, amikért teljesen oda volt a fiatalabb korosztály. Innentől pedig egyenes volt az út, hogy az Illés együttessel közösen már tematizált, gyerekeknek szóló lemezeket készítsenek.

Olyan energiákkal van tele, hogy azt a fiatalabbak is csak irigyelhetik tőle, tanulhatunk a példájából, így kell ezt csinálni, az örök fiatalság a lélekben rejlik. Halász Judit máig aktívan játszik a színpadon, énekel a gyerekeknek, három unokával boldog nagymama, közben pedig síel, teniszezik, és mindig mosolyog. Minden szempontból példakép, akinek még sok boldog születésnapot kívánunk.

Halász Judit: 1942. október 7-én született. 1964-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.  Várkonyi Zoltán hívta a Vígszínházba, melynek máig tagja. Elismerései (többek között): Kossuth-díj, Jászai Mari-díj, érdemes művész. Számos színházi szerepe mellett közel 40 filmben és számtalan tévéjátékban szerepelt (például: Szerelmesfilm, Álmodozások kora, Esős vasárnap, A Pendragon legenda, Lila akác, Bizalom). Mese- és verses lemezei mind sikeresek, rendszeresen koncertezik is. A gyerekek megválasztották a Mosoly-rend lovagjának. 2003 óta a Halhatatlanok Társulatának tagja. Presser Gáborral együtt az UNICEF jószolgálati nagykövete is volt. Férje Rózsa János filmrendező.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top