Mára már elképesztő használati tárgyak a ’90-es évekből

Az érintőképernyős mobilok forradalmában ritkán jut eszünkbe, de alig néhány éve az volt a csúcs, ha valaki a zöld kijelzős Nokiával rohangált. Nekem is volt, rettentően óvtam!

A magnókazetták mellett rogyásig használtuk a VHS kazettákat. Ha elszakadt, ragasztottuk, ha meguntuk a filmet, töröltük, újat vettünk rá. Végül már nézhetetlen volt.

Tinikorotokban gubbasztottatok a tévé előtt, startra készen várva, hogy a kábeltévé zenecsatornáján elinduljon a kedvenc klip? Én rendszeresen gubbasztottam, ujjammal a rec gombon a zenémre várva, amit aztán felvettem a videókazettámra. Emlékszem, hányszor lemaradt a szám eleje…

És ha már zenénél tartunk, ne feledkezzünk meg az mp3 lejátszó nagy elődjéről, minden korombeli gyerek vágyáról: a walkmanről.

Nicsak, itt vannak a memóriakártyák elődjei. Ezek sem tegnap voltak a kezemben. Emlékszem, a gimiben úgy néztem rájuk, mint valami szent tárgyra. Egyébként akkoriban nekem az egész számítástechnika rettenetesen misztikus volt. Mára ezek a floppyk maximum gyerekjátékok, vagy művészek hasznosítják újra őket műalkotásként.

Telefonkönyv. A mai gyerekek már azt sem tudják, mi az. Én még egy kis zsebpénzt is kerestem diákkoromban a kihordásával. De jó is volt.

Nosztalgiázz tovább Kiss Emese blogján!