Szabadidő

Így tartja formában magát Mark Zuckerberg

Mark Zuckerberg ismét kérdés-válasz órát tartott a Facebook-oldalán, ahol bárki élőben kérdezhetett tőle. Hírességek is éltek a lehetőséggel.

A világhírű fizikus, Stephen Hawking azt kérdezte Zuckerbergtől, hogy melyik nagy tudományos kérdésre szeretné leginkább tudni a választ és miért? A Facebook alapítója elárulta: legfőképpen az érdekli, hogyan élhetne örökké az ember, hogyan gyógyíthatunk betegségeket és hogyan működik az emberi agy.

Így tartja formában magát Mark Zukerberg

Arnold Schwarzenegger arról érdeklődött Zuckerbergtől, hogy van-e ideje fittnek maradni. “Minden héten legalább három alkalommal biztosan edzek. Általában ez az első dolgom, miután felkelek. Emellett, amikor csak tudom, elviszem futni a kutyámat, ami bónuszként még vicces is, hiszen láthatok futni egy felmosófejet.”

Többen is megkérdezték Zuckerberget, miért csökkentette a saját fizetését évi 1 dollárra? “Elég pénzt kerestem már. Ezen a ponton arra kell koncentrálnom, hogy minél több jót tegyek azzal, amim van” – fogalmazott a milliárdos, aki szerint rengeteg a megoldandó probléma a világon, és szerencsésnek érzi magát, hogy ezek közül segíthet megoldani néhányat.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top