Szabadidő

Mit ajándékozz a tanítóknak év végén? Ajándékozz egyáltalán?

Két kisiskolás gyerekkel épp átélem a tanév végi ajándékozós őrületet, hogy melyik osztály milyen ajándékot adjon a tanítóknak. Igazából nem is most kezdődött, hanem már márciusban a szülők között a tanakodás, hogy mit és milyen összegben vásároljunk.

Leszögezem előre: szerintem adjunk ajándékot, megérdemlik, ismerve a saját gyerekeimet, volt elég dolguk velük év közben. A hőbörgők mondják erre, hogy “de hát ezért kapják a fizetésüket”, de ez az év végi ajándék nem fizetéskiegészítés a tanítóknak, hanem köszönet, hogy a mi vásott kölkeinkkel annyit törődnek naponta. Azzal viszont már nem értek teljesen egyet, amilyen őrület kialakult ekörül az év végi ajándékozósdi körül. Egyre elszálltabb ötletekkel állnak elő évről évre a szülők, az aranyékszertől kezdve van itt wellnessutazás és kristályokkal kirakott toll, lassan már ott tartunk, hogy státuszszimbólummá válik ez is a szülők között.

Kötelező százezres nagyságrendben ajándékozni?

Emlékeim szerint gyerekkoromban még úgy csinálták a mi szüleink, hogy amelyik tanítót kedveltük, aranyos volt velünk, tényleg gondunkat viselte, annak egyénileg adtunk ajándékot. Aki meg nem kapott, az elgondolkodhatott, hogy miért nem bírják a tanítványai. Most kötelező jelleggel az osztály együtt ad ajándékot, méghozzá elég magas összegben húzzák meg a szülők között a véleményvezérek a határt.

Mit ajándékozz a tanároknak év végén? Ajándékozz egyáltalán?

Nálunk most 5000 forintot állapítottak meg fejenként, mindenkinek be kell dobnia a közösbe, csakhogy ez már az az összeg, amit nem minden szülő tud kihúzni a zsebéből gond nélkül. Ez 30 gyerekkel számolva 150 ezer forintot jelent, két tanító ajándékára. Még csak személyes sem lesz az ajándék, csak drága, és talán még magát a tanítót is kényelmetlen helyzetbe hozzák vele. Az egész év végi ajándékozásnak az lenne pedig az értelme, hogy jó szívvel adják, és jó szívvel fogadják. Olyan ajándék kellene, aminek örül a tanító, és benne van a gyerek hálája. Az őszinte hálája azért, mert szeretettel nevelgette a tanítója év közben.

Legyen inkább személyes

Ha megreformálhatnám a rendszert, én biztos, hogy ebben a szellemben visszatérnék az egyéni ajándékozáshoz, és a személyességet tartanám leginkább szem előtt. Egy könyvutalvány is lehet személyes, ha azt azért adják, mert tudják a tanítóról, hogy szeret olvasni, de mind tudjuk, hogy a fizetéséhez képest túl drágák az új könyvek. És lehet úgy becsomagolni, hogy attól ő majd elsírja magát a meghatottságtól. Egy éves állatkerti bérlet is tökéletes ajándék annak a tanítónak, akinek a négy saját gyermeke meg van őrülve az állatokért.

Mit ajándékozz a tanároknak év végén? Ajándékozz egyáltalán?

Vagy egy szemüveges tanárnak remek ötlet szemüvegtokot adni, amit a gyerek dekorál ki flitterekkel, gyöngyökkel. A lehetőségek tárháza azért végtelen, mert végtelen fajta tanító létezik, mindegyiknek más fontos, mást szeret. Ennyi kell csak általában, hogy jó ajándékot találjunk ki: ismerjük meg azt, akinek ajándékozunk, így válasszunk a gyerekeink tanítóinak is.

Vonjuk be a gyerekeket, töltsük meg kedvességgel az ajándékot

Ha pedig mégis az egész osztály nevében ajándékoznék, akkor nem a gyerekek feje fölött dönteném el, hogy valami méregdrága cuccot adjunk mi, szülők a tanítóknak, hanem a gyerekekkel közösen készítenék ajándékot, például egy időkapszulát, benne a közös emlékeinkkel. Vagy egy befőttesüveget dekupázsolva, ami a gyerekek írásait rejtené, amikben kifejtik, hogy miért szeretik a tanítóikat. Egy közös fényképalbum is jó ötlet lehet, amiben minden gyerek benne van, csak annyi kell hozzá, hogy mindenkiről adjanak a szülők egy fotót. A negyedik évfolyamon ez a fényképalbumos ötlet nézhet ki úgy, hogy egyik oldalon az elsős fénykép, másik oldalon a negyedikes. Mindezt még kiegészíthetjük a gyerekek rajzaival, vagy összeírhatják, hogy mi a legkedvesebb emlékük a tanítóikról.

Mit ajándékozz a tanároknak év végén? Ajándékozz egyáltalán?

Részemről biztos vagyok benne, hogy egy ilyen érzelmi töltetű ajándéknak sokkal jobban örülne bármelyik tanító, mint egy puccos aranytollnak drágakövekkel kirakva vagy egy kacsalábon forgó toronyórának. Ne halmozzuk el őket csecsebecsékkel, amiket aztán tologathatnak otthon a polcon portörlés közben, inkább törekedjünk arra, hogy olyan ajándékot kapjanak, ami a gyerekekről és róluk szól.

Nem arra van az év végi ajándékozás, hogy megmutassuk, milyen vastag a bukszánk, nekünk szülőknek, és megroggyantsuk a családi büdzsét, amivel csak egy kellemetlen, teljesítendő kötelességgé válik az ajándékozás. Arra van, hogy kimutassuk, örülünk neki, hogy pont ők tanítják a gyerekeinket és pont ők viselik gondjukat, amikor az iskolában vannak. Ezzel az ajándékkal jelezzük a tanítóknak, hogy úgy érezzük, jó kezekben vannak a gyerekeink, és hálásak vagyunk, hogy minden nehézség, kevés pénz, eszközhiány ellenére kitartanak a nevelésükben. Kezeljük inkább így ezt az eseményt, és máris nem lesz olyan bonyolult probléma az ajándékozás kérdése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top