Szabadidő

Hiányolják a nőket Cannes-ból

A női egyenjogúságért szólalt fel Rachel Weisz, Emily Blunt és Isabelle Huppert a filmiparban Calvin Klein cannes-i magánpartiján. A női és férfi filmesek közötti szakadék szűkítését sürgették.

“Nagyon szomorú, hogy egy ilyen esemény megszervezésére szükség van, de igenis fel kell hívni a figyelmet a nők filmiparban játszott szerepére. Kiábrándítóan kevés a nő a rendezők, a forgatókönyvírók között. Több női nézőpontból készült filmre van szükség” – jelentette ki a hétfő esti eseményen Cannes-ban Weisz.

Az elmúlt évben számos kiemelkedően sikeres női filmes hívta fel a figyelmet a filmgyártásban a nőket sújtó egyenlőtlenségre. A női és férfi filmesek közötti szakadék szűkítését sürgették, továbbá azt, hogy a nők több lehetőséghez juthassanak a kamera előtt és mögött is. Emily Blunt szerint – aki legutóbb Tom Cruise mellett akcióhőst alakított A holnap határán című produkcióban – szerepe jó alkalmat adott arra, hogy megmutassa, a nők is lehetnek egyenrangú akcióhősök férfi színésztársaik oldalán. “Jó dolog rávezetni az emberek gondolkodását, hogy a nők is lehetnek kemények és halálosak” – fűzte hozzá.

A Cannes-i Filmfesztivál évtizedek óta először nyílt meg egy női rendező filmjével, a felnőtté válásról szóló La tête haute (Fel a fejjel) című drámát Emmanuelle Bercot készítette. A cannes-i fesztivál igazgatója vitát kavart interjúival, amelyekben azt hangoztatta, hogy nagyon kevés a női filmrendező a világon. Ugyanakkor leszögezte, hogy a mustrára érdemük szerint és nem a női rendezők előretolásának szándékával válogatták a filmeket.

Isabelle Huppert, aki három, Cannes-ban debütáló filmben is játszik, arra hívta fel a figyelmet, hogy a női szerepeknek fejlődniük kellene a filmekben. “Szerintem a nők jó úton járnak” – jelentette ki hozzátéve, hogy mind jobb filmek születnek a jó női szerepek, a jó női rendezések és forgatókönyvek nyomán. Alig két héttel a cannes-i mustra előtt az Egyesült Államokban női és polgári szabadságjogokat védő szervezetek szorgalmaztak vizsgálatot a női filmrendezők hollywoodi diszkriminációja miatt, ugyanis az álomgyárban felméréseik szerint ma kevesebb nő dolgozik rendezőként, mint két évtizeddel ezelőtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top