Szabadidő

10 bizonyíték arra, hogy a gazdik már az 1920-as években is őrültek voltak

A múlt században is készítettek őrült fotókat, és akkor is divatos volt, hogy különleges (és veszélyes) állatokat tartottak a tehetősek. Természetesen ezt imádták meg is mutatni a világnak, így a rengeteg régi képen csodálhatjuk őrültségüket.

Következzen tíz fotó, ami hiába készült az 1920-as években, még ma is meglepődéssel figyeljük őket. A fekete-fehér képek között persze vannak cuki beállított állatos fotók is, ezek még ma is szívmelengetően kedvesek.

1. Volt idő, amikor a kedvtelésből tartott libákra szemüveget adtak, és úgy fotózkodtak velük.

10 bizonyíték arra, hogy az állatszeretők már az 1920-as években is őrültek voltak

1925: Fay Webb színésznő és egy liba pózol a képen szemüvegben.

2. Egy agár kutyus, aki a volánnál ül gazdája mellett.

10 bizonyíték arra, hogy az állatszeretők már az 1920-as években is őrültek voltak

1929: A sofőr elviszi egy körre a gazdiját.

3. Egy macska, aki szintén sofőrködik

10 bizonyíték arra, hogy az állatszeretők már az 1920-as években is őrültek voltak

1929: 17 éves macska, Silver Boy vezet egy miniatűr autót.

4. Játékos kép egy kutyával

10 bizonyíték arra, hogy az állatszeretők már az 1920-as években is őrültek voltak

1929: Egy pipázó kutya hallgatja a rádiót, fülhallgatóval.

5. Rádiót hallgató macska

10 bizonyíték arra, hogy az állatszeretők már az 1920-as években is őrültek voltak

1929: Dzsesszt hallgat a cicus fülhallgatóval

6. Aligátor mint háziállat. Miért is ne?

10 bizonyíték arra, hogy az állatszeretők már az 1920-as években is őrültek voltak

1925: Az amerikai filmproducer és rendező David Wark Griffith aligátorával pózol. 

7. Pózolj elefánttal

10 bizonyíték arra, hogy az állatszeretők már az 1920-as években is őrültek voltak

1923: Madge Bellamy színésznő egy elefánton ül

8. Az elefántok is jó sofőrök

10 bizonyíték arra, hogy az állatszeretők már az 1920-as években is őrültek voltak

1925: A Topsy nevű elefánt lovagol egy speciálisan épített triciklin New York utcáján a tömeg előtt.

9. Gondolatolvasó kutya

10 bizonyíték arra, hogy az állatszeretők már az 1920-as években is őrültek voltak

1921: Rex, a gondolatolvasó kutya megpróbálja megmutatni tudását az Olympia cirkuszban Angliában 

10. Bokszoló kutya

10 bizonyíték arra, hogy az állatszeretők már az 1920-as években is őrültek voltak

1926: Egy fiú 10 hónapos kutyájával bokszol Los Angelesben.

Forrás: BuzzFeed

Még több eszméletlen állati fotó az NLCafén:

forrás: Buzzfeed

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top