Szabadidő

Oroszlánok a kifutón – bemutatkoztak az állatkert új királyai

A debreceni állatkert új oroszlánjai, Sachin, Lótusz és Szimba több mint egyhetes karantén után pénteken mutatkoztak be a nagyközönségnek.

A három harcias, süldő ázsiai oroszlán 2013-ban Budapesten született, ahol már gondot okozott az elhelyezésük. A debreceni állatkertbe azt követően kerülhettek, hogy decemberben elpusztult Elza, a 20 éves nőstényoroszlán, a másik oroszlán pedig visszakerült a tulajdonosához – mondta Sándor István, az állatkert gyűjteményvezetője.

A három, úgynevezett agglegénycsoportot alkotó oroszlán ideiglenesen lesz együtt Debrecenben: kettőnek végleges elhelyezést keresnek, a harmadik mellé pedig 3-5 éven belül nőstény oroszlán érkezik.

Oroszlánok a kifutón - bemutatkoztak az állatkert új királyai

Az oroszlánok mellett pénteken birtokukba vehették új szabadtéri körletüket a kapucinus majmok és a gyűrűsfarkú makik, más néven katták is. Utóbbiak közé az úgynevezett Katta-sétányon a látogatók is bemehetnek szombattól, és akár tenyerükből etethetik a játékos makikat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top