Szabadidő

20 dolog, amitől 20 éve nagyon jól érezted magad

El sem hisszük, hogy már húsz éve volt, hogy Cipő énekhangjára szállt el egy kismadár, eljutott a magyar mozikba a Ponyvaregény, és először olvadtunk el Brad Pitt sármjától. Íme 20 jó dolog, amitől 20 éve még szebbnek tűnt a világ.

20. Indiántáncoltál Ákossal

Kovács Ákos 1994-ben egy búcsúkoncerttel éppen csak elbúcsúztatta a Bonanza Banzait, így ezután gőzerővel a szólókarrierjére tudott koncentrálni. Az Indiántánc című gigaslágere azért még eléggé bonanzás hangulatú lett.

19. Először olvadtál el Brad Pitt sármjától

Ha 1994-ben megkérdezed egy magyartól, ki az a Brad Pitt, valószínűleg csak egy “Hogy kicsoda?” kérdést kapsz válaszul, viszont 1995-ben a magyar mozik két hónap leforgása alatt mutatták be az Interjú a vámpírralt és A szenvedélyek viharábant, és ez bőven elég volt ahhoz, hogy egy fél ország beleszeressen az ifjú titánba.

1995: 20 dolog, amitől 20 éve nagyon jól érezted magad

18. Hullámoztál a Takarítónőre

A RapÜlők éppen csak behozta a magyar mainstreambe a hiphopot, és már jött is Ricsipí és Qka MC az egészségesnél három számmal nagyobb pólóban és gatyában, és erős dallamtapadást okozott, valamint piedesztálra emelt egy méltatlanul lenézett szakmát.

17. Rettegtél az ebolától, de a moziban ez jólesett

1995-ben mindenki a Zairében tomboló és több száz életet kioltó gyógyíthatatlan vírusról, az eboláról beszélt, amit egy hollywoodi mozi, a Vírus ügyesen használt ki, és minden magyar látni akarta, hogy mi történhet, ha a betegség hozzánk is eljut.

1995: 20 dolog, amitől 20 éve nagyon jól érezted magad

16. Szakadtál Besenyő Pista bácsiék poénjain

A L’art pour l’art társulat a kilencvenes évek elején, még Galla Miklóssal a csapatban volt a csúcson. Fogadjunk, hogy 20 éve szilveszter este te is ezen a Vastyúk is talál szeget műsoron szakadtál a röhögéstől? “Margit, te ehhez nem értesz. Neked halványlila gőzöd van.”

15. Együtt énekelted Cipővel a Szállj el kismadarat

Nem ismerek olyan magyar embert, aki ne fújná fejből a szövegét, és ez azokra is igaz, akik utálják a Republic slágerét.

14. Rettegtél a tévé előtt az X-Aktákat nézve

Hozzánk ugyan egyéves késéssel érkeztek meg Mulder és Scully ügynök kalandjai, de 1995-re már a fél ország együtt rettegett a paranormális jelenségeken, és a széria alaposan felfuttatta az UFO magazin népszerűségét is.

1995: 20 dolog, amitől 20 éve nagyon jól érezted magad

13. Green Day-re tomboltál a Budapest Sportcsarnokban

Az év egyik legnagyobb koncertjét kétségtelenül a pop-punk Green Day adta a BS-ben. Te ott voltál?

12. Röhögtél a Szex, szerelem, gyöngédség olvasói levelein

A Bravo magazin legendás rovatát minden tinédzser olvasta, de 20 éve a szexuális felvilágosításnál sokkal szórakoztatóbbak voltak a néha totálisan abszurdba hajló olvasói levelek.

1995: 20 dolog, amitől 20 éve nagyon jól érezted magad

11. Megismerkedtél a Windows-zal, és sokat anyáztad Bill Gatest

Sokunk életében a Windows operációs rendszer a 95-ös változattal jelent meg, ami a gyerekbetegségei ellenére olyan tartósnak bizonyult, hogy sokan még az előző évtized végén is ezt használták.

1995: 20 dolog, amitől 20 éve nagyon jól érezted magad

10. Izgultál Mr. Darcy és Elizabeth Bennett szerelméért

Ugye nem kérdés, hogy még mindig Colin Firth az egyetlen és igazi Mr. Darcy? Te hányszor nézted meg a Büszkeség és balítéletet az elmúlt 20 évben?

1995: 20 dolog, amitől 20 éve nagyon jól érezted magad

9. Vágó István segítségével csiszoltad az elméd

A kvízmester számos vetélkedőt vitt sikerre, és a kilencvenes évek közepén Brunner Márta segítségével épp a Mindent vagy semmitben dolgozott az ország okosításáért, és azért, hogy minél több ajándék lexikont osztogathasson ki az internet előtti korban ennek még őszintén örülő játékosok között.

8. Társaságban a Ponyvaregényből dobtál be idézeteket

Nálunk 1995-ig kellett várni Tarantino klasszikusára, és én nagyjából fejből fújtam az egészet. Viszont amikor egy olyan társaságban csúszott ki a számon a “Ne kezdjük már el itt egymás f***át szopni” mondat, ahol akkor még senki sem látta a filmet, elég furcsán néztek rám.

1995: 20 dolog, amitől 20 éve nagyon jól érezted magad

7. Új James Bondot köszöntöttél

Éppen 20 éve történt, hogy Timothy Daltont Pierce Brosnanre cserélték a James Bond-sorozat producerei, aki meghálálta a bizalmat, és fél Szentpétervárt lerombolta egy tankban ülve, és még a golyókat kerülgetve is azzal volt elfoglalva, hogy megigazítsa a nyakkendőjét.

20 dolog, amitől 20 éve nagyon jól érezted magad

6. A gengszterek paradicsomában jártál

1995 legnagyobb világslágere egyértelműen a raszta Coolióhoz kötődik, aki a Veszélyes kölykök című film betétdalában elmesélte nekünk, hogy a magyar iskoláknál sokkal rosszabbak is akadnak a világon.

5. Harmadszor is drágán adtad az életed

1995 legnagyobb filmsikere a magyar mozikban Az élet mindig drága volt, amiben a másnapos Bruce Willis végigrohant a kánikulai New Yorkon, miközben annak a Joe Cockernek a Summer in the Cityje szólt a háttérben, aki abban az évben éppen fellépett a magyar fővárosban.

1995: 20 dolog, amitől 20 éve nagyon jól érezted magad

4. Izgultál azon, hogy Járai Béla őrnagy ebédje sose fogyjon el

Ki mondta, hogy a magyar kisvárosok unalmas helyek? A Kisváros című sorozat szerint az ilyen helyeken bármi megtörténhet, de szerencsére a helyi erőknek (Usztics Mátyás, Hollósi Frigyes…) mindig helyén van a szívük.

3. Kértek egy kulcsot a szívedhez

A Hip Hop Boyz kontra Happy Gang volt a magyar Backstreet Boys kontra ‘N Sync háború. Nem tisztem eldönteni, hogy a háborút ki nyerte, de 1995-ben a csatát biztosan a Happy Gang, mivel a Kérek egy kulcsot a szívedhez című dalnál 20 éve senki sem tudott nyálasabb popslágert írni.

2. A moziba Jim Carrey-ért mentél nevetni

1995 Adam Sandlerét még Jim Carrey-nek hívták, aki A Maszkkal és a Dumb & Dumber – Dilibogyókkal sok százezer magyart vett rá arra, hogy a grimaszain röhögjön.

1995: 20 dolog, amitől 20 éve nagyon jól érezted magad

1. Húsz éve még őket csodáltad

A sajtó már 20 éve is megválasztotta a legszexibb sztárokat. A People magazin “The Sexiest Man Alive” szavazásán Brad Pittet hozták ki győztesnek 1995-ben, míg az FHM férfimagazin olvasói szerint 1995 legszebb nője a világon Claudia Schiffer volt.

1995: 20 dolog, amitől 20 éve nagyon jól érezted magad

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top