Szabadidő

Péntektől már láthatjuk a koalákat az Állatkertben

Mindketten jól viselték a több mint ezer kilométeres utazást, megérkezésük után új környezetüket máris megjelölgették.

Megérkeztek a koalák a Budapesti Állatkertbe, péntektől már meg is nézhetjük a két hímet, Vobarát és Nur-Nuru-Bint.

Nur-Nuru-Bin 2012. június 15-én jött világra a belgiumi Mechelen melletti Planckendael Állatkertben, ahol már 1998 óta gondoznak koalákat. A hagyományt követve az újszülött koaláknak az ausztrál őslakók szókincséből eredő nevet keresnek, így kapta ez az állatka a déli szelet jelentő Nur-Nuru-Bin nevet. 2013 februárjának elején, az első mérlegeléskor 640 gramm volt a kis koala, egy hónappal később már 1 kg-ot nyomott, májusra elérte a két kilót, október közepére pedig már az 5 kg-ot is meghaladta. Mostanra már ennél is súlyosabb kicsit, így megérkezhetett Budapestre.

Péntektől már láthatjuk a koalákat az Állatkertben

Vobara, a másik állat 2012. január 29-én Németországban, a Duisburgi Állatkertben látta meg a napvilágot. Abban az állatkertben 1994 óta tartják ezt az állatfajt, sőt Európában először ott sikerült a koalákat szaporítani. Vobara, Nur-Nuru-Binhez hasonló ütemben cseperedett, s vele egy időben érkezett a Fővárosi Állatkertbe.

A koalák az elmúlt héten érkeztek Budapestre, ám jelenleg karanténban vannak, de péntektől már megnézhetjük őket. A fotókon egyelőre az érkezésük pillanatait örökítették meg. Mindketten jól viselték a több mint ezer kilométeres utazást, megérkezésük után új környezetüket máris megjelölgették, ettek a számukra előkészített eukaliptuszból, majd békés álomba merültek, ahogyan az koalákhoz illik.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top