Szabadidő

Violetta live – lesz harmadik koncert is!

Olyan nagy az érdeklődés a Violetta live koncert iránt, hogy pluszelőadás is lesz belőle a fővárosban.

A The Walt Disney Company bejelentette, hogy az óriási érdeklődésre való tekintettel még egy Violetta Live koncertet rendeznek, melynek fő fellépője Martina Stoessel. A harmadik koncertre augusztus 30-án, vasárnap 19.30-kor kerül sor. Jegyek már kaphatók az új időpontra!

A harmadik televíziós évadjánál járó Violetta az első gyerek-szappanoperának nevezett produkció  A történet szerint többéves európai tartózkodása után a tehetséges tinédzser szülővárosába, Buenos Airesbe visszatérve énekkel és tánccal győzi le az útját álló kihívásokat. A 15 nyelvre lefordított Violetta több mint 40 millió nézőt vonzott 2014 áprilisa és júniusa között. Violetta a 6-14 éves lányok első számú kedvencévé vált Belgium déli részén, Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban és Spanyolországban.

Violettáról korábban itt írtunk.

Violetta live - lesz harmadik koncert is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top