Szabadidő

Sissi: Szeretőket is szerzett Ferenc Józsefnek

Háborúzzanak mások, te csak házasodj, boldog Ausztria! Vagyis ha a politika úgy kívánta, mindig akadt egy főherceg vagy főhercegnő, akit ki lehetett házasítani, és ezzel el lehetett kerülni a háborút. Ferenc József császár azonban szerelmi házasságot kötött az ő "angyali Sissijével", az éppen ma 177 évvel ezelőtt született Erzsébettel azonban később megromlott a viszonya. De a császárné szeretőket szerzett férjének, Annát és "a Schrattot".

A 16 éves menyasszony

A szirupos Sissi-filmekből annyi igaz, hogy a fiatal uralkodó 1853 nyarán Ischlbe utazott unokahúgát, Ilonát eljegyezni. Ám a kertben összeismerkedett Ilona húgával, a 15 éves Erzsébettel, becenevén Sissivel, akibe első látásra beleszeretett. Anyjának, Zsófia főhercegnőnek még aznap bejelentette: vagy Sissi, vagy senki más nem lesz a felesége.1854-ben házasodtak össze.

Ferenc József eleinte gyakran meglátogatta hálószobájában Erzsébetet, de a feljegyzések szerint a királyné viszolygott a férjétől. Az egészen korai naplóbejegyzések szerint rettegés töltötte el a “házastársi kötelesség” teljesítése miatt. Gondoljunk bele, hogy házasságkötésükkor Erzsébet mindössze 16 éves volt! Ennek ellenére gyors egymásutánban születtek gyermekeik: 1855-ben Zsófia, aki csupán két évig élt, majd 1856-ban Gizella, 1858 augusztusában a trónörökös, Rudolf, végül Mária Valéria. Miután megszületett Mária Valéria, Erzsébet inkább utazgatott. Uralkodói kötelességeit, férjét, a bécsi és a budai udvart hátrahagyva kedvteléseinek és gyermekeinek élt. Így aztán Ferenc Józsefnek gyakran hónapokig nélkülöznie kellett asszonya ölelését.

Mindeközben Sissit számos férfi udvarolta körül. Bár tény: nincs bizonyíték arra, hogy a férjén kívül más is megfordult volna az ágyában, a pletykák szerint számos szeretője volt, többek között Andrássy Gyula gróf. A történetírók azonban azt mondják, ha volt is köztük szerelem, az csak és kizárólag plátói lehetett, hiszen a szigorú spanyol udvari etikett sohasem engedte, hogy kettesben maradjanak. Az viszont tény, hogy a királyné és a magyar gróf Ferenczy Ida, Sissi udvarhölgye segítségével rejtjelesen leveleztek, és Erzsébet Andrássy haláláig a legjobb barátja maradt.

Sissi és gróf Andrássy Gyula
Sissi és gróf Andrássy Gyula

Ismerte, sőt kedvelte a szeretőket

Nem így Ferenc József, akinek szeretői szép és fiatal, gyakran rangon aluli nők voltak. Több törvénytelen gyermeke is született, akikről nagyvonalúan gondoskodott. Az egyik utolsó szeretőjének, Theresia Pointinger arisztokrata hölgynek tíz gyermeke közül négynek a császár volt az apja. Meglepő, de Sissi jó kapcsolatban volt férje szinte valamennyi szeretőjével. Élvezte a társaságukat, bepillantást nyerhetett az udvaron kívüli életbe, de legfőképpen hálás volt nekik, amiért gondoskodtak férjéről az ágyban.

Ferenc József szeretői közül kettőt érdemes kiemelni. A fiatal Anna Nahowski 1875–1888 között volt a király kedvese, de időnként kisebb-nagyobb szünetek előfordultak. Az akkor még fiatal, férjezett asszony a császártól kapott pénzből bérelt lakást Schönbrunn közelében. Télen szinte sosem találkoztak, hiszen akkor a császár Bécsben lakott, de előfordult, hogy nyáron sem láthatták egymást. Bár a kapcsolatot roppant diszkréten kezelték, hiteles forrásként fennmaradt Anna naplója, melyet Helen nevű lánya őrzött meg, így tudták megjelentetni 1970-ben, nyomtatásban. Ebben Anna nem nevezi néven a császárt, és semmilyen utalást nem is tesz a magas méltóságára. Hogy nem csak barátok voltak, az kiderül abból, ahogy a napló említést tesz a férfi alsóruhájának minőségéről; történészek szerint teljesen egyértelmű, hogy a császár és Anna között több volt, mint barátság. Az is kiderült, hogy kapcsolatuk megszakításakor Anna terhes volt, néhányan úgy vélik, hogy Ferenc József, és nem a férj gyermekét hordta a szíve alatt. A császár 200 000 koronát adott Anna 15 évi “szolgálatáért”. Bár megemlítette többször is Helent, a közösnek vélt lányukat, Ferenc József azonban nem vett róla tudomást.

Még tartott Anna és a császár viszonya, amikor Sissi egy festményt ajándékozott 46 éves férjének. A kép egy színésznőről, a teltkarcsú, életvidám, 30 éves Schratt Katalinról készült, akit rövid belül meghívtak vacsorára, később pedig egy bálra a Hofburgba. Hogy, hogy nem, a színésznő a császár ágyában kötött ki, a kapcsolat 1883-től 1916-ig, Ferenc József haláláig tartott. Katalin a nyár egy részét Wolfgang-tónál töltötte a császárral. Ha nem találkoztak, szenvedélyes hangú leveleket váltottak. Később Bécsben Katalin minden reggel friss péksüteménnyel és kávéval várta az uralkodót az otthonában. Az idős Ferenc József megtalálta mellette a boldogságot. Katalin sok pénzébe került a császárnak, mert szerette a szerencsejátékokat, imádott utazni…, de a színésznő nem a pénzéért szerette a a férfit. Teljes szívéből imádta, tisztelte a császárt, és a legtitkosabb dolgokat is megbeszélték.

Levélrészlet Ferenc Józseftől Shratt Katalinnak

…tökéletesen egyetértek azzal, hogy szeretné bérbe venni a Felicitas villát, de csak azzal a feltétellel, ha az megfelel Magának. Frauenstein persze csinosabb volt, ezzel szemben a Felicitas villának az az előnye, hogy közel van, s így lehetővé teszi számomra, hogy szíves engedelmével sokkal gyakrabban meglátogassam, és a császárné oda akarja adni Magának annak a kis kapunak a kulcsát, amelyen át bejuthat a kertünkbe, anélkül hogy Ischlben ki kellene mennie az utcára…
Buda, 1889. február 16.

Olyan odaadó boldogsággal ajándékozta meg Ferenc Józsefet, amit a feleségétől nem kapott meg. Ő vigasztalta, amikor öngyilkosságot követett el Rudolf fia, majd amikor meggyilkolták Sissit. Cserébe Ferenc József nem csak a számláit állta: Katalin Toni nevű fia császári protekcióval 1888 őszén felvételt nyert a bécsi Theresianumba, Ausztria–Magyarország elit iskolájába. Katalin férjének, Kiss Miklósnak az adósságait is nagyvonalúan kifizette, s még egy tuniszi alkonzuli kinevezéssel is megtoldotta bőkezűségét, bár lehet, hogy csak távol akarta tudni Katalintól.

Ferenc József és Schratt Katalin
Ferenc József és Schratt Katalin

Levélrészlet Ferenc Józseftől Shratt Katalinnak

…Ma hármasban ebédeltem a császárnéval és Valériával, és nagyon elcsodálkoztam, amikor pezsgőspoharakat pillantottam meg az asztalon, mert mi általában nem szoktuk megengedni magunknak ezt a luxust. A császárné felvilágosított, hogy ő rendelte a pezsgőt, hogy igyunk az Ön egészségére, ami aztán meg is történt. Ez a kedves meglepetés ugyancsak sikerült…
Gödöllő,1887. november 19.

Katalin már Erzsébet életében is megbecsült személy volt az udvarban: kedélyesen együtt étkezett, sétált, beszélgetett a felséges párral, még nyaralni is hármasban mentek. Erzsébet imádta őt, sőt megkérte lányát, Mária Valéria főhercegnőt, ha ő meghalna, akkor támogassa a király és Katalin házasságát. Bár Sissi 1898-ban merénylet áldozata lett, az esküvőre nem került sor, de mindvégig igazi lelki társakként kötődtek egymáshoz. Senkit sem lepett meg, hogy Ferenc József halálakor Mária Valéria a hű barátnőt is a ravatalhoz hívta – a Habsburg család határozott kívánsága ellenére. Sőt a császár koporsóját azzal a fehér rózsacsokorral helyezték végső helyére, amelyet Katalin tett a koporsóra.

Levélrészlet Ferenc Józseftől Shratt Katalinnak

El sem hiszi, milyen jót tesz velem, s hogy ezért Maga az én legfőbb őrangyalom és az is marad.
Bécs, 1892. március 18.

Schratt Katalin a király halála után még 34 évet élet. Soha, egyetlen szót sem beszélt a császárral együtt töltött évekről.

Forrás:
Wikipédia
Ferenc József szeretője voltam – Anna Nahowski titkos naplója
Robert Seydel: A Habsburgok félrelépései
Brigitte Hamann: Kedves jó barátném! Ferenc József levelei Schratt Katalinhoz

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top