Szabadidő

Több mint ezer kilométert utazott idén a világjáró magyar eb

A győri Szórády József és baráti társasága Roxy kutyát is magával viszi a kerékpáros túrákra. Kassa és Szabadka között 664 kilométert tettek meg 8 nap alatt, és ez csak egy a rengeteg túra közül.

A baráti társaság 2014-ben az 1000 kilométert tűzte ki célul, s ezt sikerült is teljesíteni. Tavasszal a zalai dombok között jártak, nyáron több száz kilométeren keresztül követték a Tiszát, ősszel pedig a Fertő tó melletti kerékpárutat tesztelték.

“Zalában egy kisebb baleset is történt: Roxy lábára rálépett egy ló. Szerencsére nem történt komolyabb baj, a kutyus hamar felépült” – mesélte a kisalfold.hu-nak a világjáró eb gazdája, Szórády József. “A nagy, nyolcnapos túránk során Kassától Szabadkáig összesen 664 km-t tekertünk. A magyarországi szakasz megtétele mellett újabb külföldi kalandozásban volt részünk, Szlovákia mellett két napot is kerekeztünk Szerbiában. Az egykori magyar területeken nagyon kedvesen fogadtak bennünket. Szinte valamennyi megállóban érdeklődtek a helyiek a kutyus utazásának mikéntjéről, és sokan gratuláltak a teljesítményünkhöz” – folytatta a beszámolót.

A társaság  jövő évi tervei között újabb magyar vidékek megismerése és külföldi kiruccanás is szerepel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top