Szabadidő

Az apa, aki ugyanannyi idős, mint a lánya

Időutazós filmet már rengeteget láttunk, és bár a Csillagok közöttben is utaznak az időben, teljesen új élményt kínál. Megnéztem az év eseményfilmjét, és nagyon meglepődtem.

Túl a Gravitáción

Tavaly ilyenkor a moziba járók többsége a Gravitációt nézte, most pedig ismét itt egy sci-fi, ami nem savat köpő űrlényekkel vagy lézerrel hadakozó űrkatonákkal akar ránk hatni, hanem azzal, hogy annyira reálisan mutatja be nekünk a világűr rejtélyeit, amennyire csak lehetséges. Míg Sandra Bullock és George Clooney “csak” a Föld körül keringett, addig a Csillagok között már valóban egy messzi-messzi galaxisba visz el bennünket, ugyanis arról szól, hogy az emberiség a Szaturnusz mellett felfedez egy úgynevezett féreglyukat (egy olyan pontot, ahol meghajlik a tér), és mivel a bolygónk haldoklik, úgy döntenek, megnézik, hogy mi vár ránk a túloldalán.

Az ember ősi vágya a felfedezés és az, hogy folyton kitágítsa a határait. A Csillagok között a címéhez hűen olyan messzire visz bennünket, amennyire csak lehetséges, de mégsem ez a legnagyobb értéke. Ennek a filmnek érző, dobogó szíve van, és két csodálatos színész, Matthew McConaughey és Jessica Chastain alakításában mutat be egy apa–lánya kapcsolatot úgy, hogy abba minden nézőnek belesajdul a szíve.

Az apa, aki ugyanannyi idős, mint a lánya

Haldokló emberiség

A film háromórás, de nem kell tőle félni. Az elnyújtott játékidő már csak azért is indokolt, hogy legyen idő a főhős Cooper családi életének alapos bemutatására. Christopher Nolan rendező (A sötét lovag, Eredet) jól tudja, hogy a leggrandiózusabb látványfilm sem ér semmit abban az esetben, ha a főszereplők motivációi nem igazak, és nincsenek igazi érzelmek a tetteik mögött. Az expilóta Cooper azért vállalja el a féreglyukon átugrás öngyilkos küldetését, mert a lányának és a fiának akar egy szebb jövőt kínálni. A Földet ugyanis ellepi a gyilkos por, ami mindent elborít, és a növényvilág lassú kipusztulása után tömeges éhínség lesz úrrá a bolygónkon. A Szaturnusz mellett megjelenő féreglyuk talán az utolsó remény arra, hogy új otthont találjunk magunknak, mielőtt egész fajunk kipusztul. Elég kemény kiindulópont, nem igaz? És ez csak a kezdet.

Emberek kontra emberiség

A Csillagok között jobb pillanataiban – és ez a film nagy részét jelenti – olyan, mint egy páratlanul szórakoztató tudományos előadás, ahol csupa új és rém izgalmas dolgot tudhatunk meg térről, időről, gravitációról, relativitáselméletről, világűrről, sőt még az emberi szeretet tudományos szerepéről is (a rendező a lehető legjobb tudományos szakértőkkel vette körül magát a forgatókönyv és a látvány megalkotásakor). Abban a részben, amikor hőseink egy olyan bolygóra szállnak le, ahol egyetlen eltöltött óra a Földön hét évnyi időt jelent, teljesen új rétegei nyílnak meg a történetmesélésnek, és ebből is látszik, hogy ez a mozi teljesen újszerűen kezeli az időutazás fogalmát.

Ebben a filmben minden relatív. Hőseink a távoli galaxisban bolygókat kutatnak fel, hogy életre alkalmas helyet találjanak, és a legnagyobb akadályokat nem a világűr, hanem az emberi természet korlátai és önzése görgeti eléjük. Emberi ésszel például felfoghatatlannak tűnik, hogy úgy is meg lehet menteni az emberiséget, ha az nem vonatkozik az éppen akkor a Földön élő emberekre, vagyis például a film hőseinek családtagjaira, márpedig a történet egy-egy pontján ilyen horderejű döntéseket kell meghozniuk.

Az apa, aki ugyanannyi idős, mint a lánya

A grandiózusság átka

A Csillagok között minden ízében grandiózus mozi. Mind a mondanivaló, mind a látvány, mind az átfogott idő és tér, mind az elképesztő sztárgárda okán szájtátva bámulásra invitálja a nézőt. A világűr talán még sosem érződött a moziban ülve ennyire rejtélyes, kiismerhetetlen és fenyegető helynek. A film azonban időnkét meg-megrogy saját súlya és komolysága alatt – ezt próbálják néha oldani az űrhajón található robotok poénbombáival. A befejezést például elnyújtják, mint a rétestésztát, és biztosan lesznek olyanok, akik az utolsó jeleneteket egyértelműen giccsesnek tartják.

A történet egy-egy pontja ráadásul logikai buktatókat is rejt, de Christopher Nolannek szerencséje van, mivel a nézők nagy része – köztük én is – ezek láttán inkább azon gondolkodik, vajon a filmmel volt a baj, vagy csak ő nem értett meg valamit a filmbéli tudományos kiselőadásokból. Mindezekkel együtt a moziknak pontosan ilyen filmekre van szükségük, mint a Csillagok között. Egy filmre, ami eseményszámba megy, ami ambiciózus, szuperlátványos, elgondolkodtató, és még érzelmileg is megérint. Amiről a megtekintése után beszélgetni akarunk. Köszi, Christopher Nolan. Köszi, Hollywood.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top