Még mélyebbre ás a Terápia második évada – kritika

A második lépés

Az HBO egy premier előtti vetítést szervezett a hétfőn este induló Terápia második évadához. Mivel a második évad is napi sorozat lesz, így nyilván csak az első hét történéseibe kaphattunk betekintést (három teljes részt adtak le, kettőből pedig egy összefoglalót), de már ez is épp elég volt ahhoz, hogy láthassam, mi vár Dargay András pszichológusra az új évadban.

Interjúk, exkluzív fotók, videók, és kulisszatitkok – Terápia 2. évad!

Az alkotók továbbra is a BeTipul című izraeli sorozatot veszik alapul, és magyar forgatókönyvírók hathatós közreműködésével dolgozzák át hazai viszonyokra, állításuk szerint igen nagy alkotói szabadságot élvezve. Jó, ha nagyon bele akarnék kötni valamibe, akkor azt mondanám, hogy az nem éppen a magyar viszonyokra jellemző, hogy a pszichológusok felső-középosztálybeli figurák, akik valamiért mind elképesztő panorámával rendelkező lakásokban élnek/dolgoznak, de ezt az “áldozatot” nyilván azért hozták, hogy a sorozat jól nézzen ki a képernyőn, márpedig azt biztosan állíthatom, hogy piszkosul jól néz ki.

Egy meghasonlott pszichológus

A Terápia alapja ugyan mindig két (néha több) ember beszélgetése egy szobában, de a rendezők – akik ezúttal hárman voltak – jól érezték, hogy a zárt tereket olykor ki kell nyitni, hogy hagyják egy kicsit lélegezni a sorozatot. Ezért egy-egy összekötő jelenet az utcán játszódik, és erre szolgálnak a gyönyörű kilátással rendelkező lakások/irodák is, ahol ezek a beszélgetések játszódnak.

Az első rész kapásból úgy indul, hogy Dargayt megkeresi az első évadban elhunyt páciensének édesapja, aki perrel fenyegeti őt: vagy abbahagyja a praxisát, vagy a felelőssége miatt szembenézhet a jogi következményekkel. Mivel emberünk nem politikus – abból is akad egy a heti páciensek között Máté Gábor személyében –, és szíve is van, ezt egy kicsit a lelkére veszi, mert úgy érzi, hogy neki is van némi felelőssége a történtekben. Az első hét eseményei alapján úgy tűnik, ez lesz a legfontosabb összekötő szál a hetek történései között: Dargay magabiztos pszichológusból egy saját képességeiben és szakmai rutinjában sem bízó, a lelkiismerete által meggyötört agyturkásszá válik.

Hétfő–péntek

A sorozat sikere itt – pont a beszélgetős, minimalista jelleg miatt – elsősorban a castingon múlik, és abból, amit láttam, bátran kijelenthetem: ebben itt nincs hiba. A személyes kedvencem az elhízott és a szülei (Nagy Zsolt és Szamosi Zsófi) által piszkált kisfiú (Surányi Áron) szála, ugyanis a többi, vérkomoly résszel ellentétben ebben nagyobb teret kap a könnyedség és a humor is, még ha kimondottan viccesnek ezt sem lehet nevezni, de ez nyilván nem is volt cél. Áron természetesen játszik, nyoma sincs rajta az amatőr színészek görcsösségének, és rajta kívül kiváló még a nimfomániája miatt szenvedő egyetemista lány (Kurta Niké) is, aki azonban ennél sokkal nagyobb titkokat rejteget. Máté Gábor pánikrohamos politikusával (vele kezd a sorozat hétfőnként) egy rész alapján nehezen tudtam azonosulni, de ez nem a mindig nagyszerű Máté hibája, hanem az enyém: valahogy meg kell tanulnom legyőzni a politikusfóbiámat. Mondjuk egy pszichológus segítségével…

A keddi egyelőre egy rendhagyó epizódnak tűnik, ugyanis Dargay meglátogatja egy régi páciensét (Péterfy Bori), akiből azóta menő ügyvéd lett, hogy tanácsot kérjen tőle a peréhez, de nagyon úgy fest, hogy a következő részre ebből ismét páciens-doktor kapcsolat lesz… És akkor még ott van a pszichológus pszichológusa, Csákányi Eszter is, de őt az első évad nézőinek úgysem kell bemutatni, valamint egy gyerekkori szerelem is újra belép András életébe Kováts Adél megformálásában.

Egy lélektani krimi

Amikor a Terápia a legjobb formájában van, akkor olyan, mint a legjobb krimik. A krimikhez képest a különbség csupán annyi, hogy a főhős nem véres testekkel teli tetthelyeken és sötét sikátorokban kutakodik, hanem emberi lelkekben, és be kell vallanom: ez gyakran sokkal izgalmasabb. Mondjuk a Terápiában nekem mindig kicsit furcsa volt, hogy a páciensek elvileg gyógyulni jönnek, szegény pszichológusnak mégis harapófogóval kell kihúznia belőlük az információkat, és sokszor úgy kezelik, mintha az ellenségük lenne. Persze erre nyilván azért van szükség, mert ha teljesen simán működő orvos-beteg kapcsolatokat láthatnánk, ahol a páciens mindent elsőre elmond, akkor nem volna sorozat.

Első ránézésre a Terápia második évada kicsit feszültebbnek tűnik az elődjénél, és talán azért, mert Dargayt már ismerjük valamennyire, otthonosabb érzés helyet foglalni a foteljében, és ez így van jól. A minőség cseppet sem romlott az első évadhoz képest, sőt, így már csak azért kell szorítani, hogy legyen belőle egy harmadik is. A díszbemutatón elhangzottak szerint ez is benne van a pakliban.