Szabadidő

Íme Zambesi, az egyetlen magyar cirkuszi zsiráf!

Nincs párja, valóban ő az egyetlen cirkuszi zsiráf Magyarországon. Elképzeltük, milyen mutatványokat lehetne vele bemutatni, de őt igazából látni kell.

Amikor egy koppenhágai állatkertben kivégezték szegény Mariust, volt jócskán felháborodás és szomorúság. Szerencsére Zambesi ezt megúszta, pedig ő is hasonló sorsra juthatott volna egy németországi vadasparkban, hogy elkerüljék a beltenyészetet, illetve a hímek közötti versengést. Esther Horvathnak köszönhetően tudtuk meg, hogy Zambesi 2013 telén a Magyar Nemzeti Cirkusz társulatához került.

Jó érzés tudni, hogy a német vadaspark nem döntött úgy, hogy gyerekközönség előtt darabolja fel Zambesit, és adja oda eledelül a többi vadnak. Ehelyett a majdnem 3 éves afrikai zsiráfbika most ifj. Richter Józseftől tanulhat kunsztokat. Olyannyira, hogy az idei cirkuszi szezonban az egyik fő meglepetésként fog szerepelni. A cirkuszigazgató elmondása szerint vadállatot idomítani nem lehet, csak szoktatni.

Zambesi kedvence a málnalevél és a friss faágak, emellett naponta 10 kilogramm zöldséget és gyümölcsöt – céklát, paprikát, sárgarépát, banánt, almát – és 1 kilogramm speciális vitaminos tápot eszik. Legjobb barátja pedig Plútó, a póniló, akivel szinte az első pillanattól kezdve elválaszthatatlan barátok és együtt lépnek fel. Zambesi mindenhová követi őt, együtt játszanak és esznek, Zambesi pedig igazi jó barátként megosztja Plútóval az eledelét, és gondoskodik arról, hogy a magasra felakasztott etetőjéből Plútónak is jusson. Amikor Zambesi hatalmas testével elhelyezkedik éjszakai pihenőhelyén, Plútó a lábaihoz fekszik, és együtt is alszanak – számol be Esther. Az igazgató azért szeretné, hogy Zambesi egy zsiráftársat is találna a jövőben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top