Szabadidő

Ukrajna nem indul a 2015-ös dalfesztiválon

Nem az ukránok az egyetlenek, akik távol maradnak.

Ukrajna pénzügyi okokból nem indul a jövő évi bécsi Eurovíziós Dalfesztiválon – jelentette be honlapján a kijevi nemzeti műsorszolgáltató. Az Ukrajnai Nemzeti Televíziós Társaság indoklása szerint a visszalépést azok a körülmények okozzák, amelyekkel az ország jelenleg szembenéz. Kijev ugyanakkor reméli, hogy 2016-ban visszatérhet a versenybe, és tervezi, hogy a jövő májusi bécsi rendezvényt is közvetíti.

Ukrajna előtt már Monaco, Csehország, Szlovákia, Andorra, Törökország és Luxemburg is bejelentette távollétét a következő Eurovíziós Dalfesztiválról.

A jövő évi Eurovíziós Dalfesztivált 2015. május 19-től 23-ig tartják Bécsben. Azért Ausztria a rendező ország, mert idén májusban az osztrák Conchita Wurst győzött Koppenhágában Like a Phoenix című dalával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top