A gyerekek másképp gyászolnak, mint a felnőttek

A halálról játékosan

Nem mindenki ért egyet ezzel, de a gyerekekkel nemcsak az élet napos oldaláról, hanem a problémákról és az olyan sötét dolgokról is beszélni kell, mint a halál és az elmúlás. Persze ez soha nem könnyű feladat, és ha nem jó hangnemet ütünk meg, akkor többet ártunk vele, mint használunk. Szerencsére egy-egy jól sikerült mesefilm vagy könyv is a segítségünkre lehet ebben, és a Bambi mellé végre egy új címet is pakolhatunk a T.S. Spivet különös utazása formájában.

Persze egy gyerek soha nem ülne le egy olyan könyvhöz, vagy ülne be egy olyan mozira, ami nyilvánvalóan a gyászról és a halálról szól, ezért a szerző, Reif Larsen bevetett egy ügyes trükköt: felszínesen szemlélve a T.S. Spivet különös utazása egy ragyogó kalandtörténet egy Amerikát egyedül átszelő kölyökzseniről, aki azért indul útnak, hogy átvegyen egy neves tudományos díjat egy találmányáért, csakhogy maguk a díjátadók sem tudják, hogy ő csupán egy tízéves kisfiú.

Nagy utazás

T.S. a kanadai határvidéken, egy montanai farmon nőtt fel vérbeli cowboy apukájával és biológus anyukájával, szépségkirálynői vágyakat dédelgető nővére és mini-cowboyként helytálló öccse társaságában. Bár igazi feltalálózseni, a környezetében ezzel nem sokra ment, ugyanis tanárai hülyének érzik magukat mellette, ezért inkább lehurrogják, és nem segítik őt. Amikor a neves Smithsonian Intézet pályázatát megnyeri tervrajzával, el kéne utaznia Washingtonba átvenni a díjat, de mivel iskolába kéne mennie, ezt csak úgy teheti meg, ha megszökik otthonról. Felpattan egy tehervonatra, hogy átszelje az országot, közben pedig kisebb és nagyobb kalandokba keveredik, hogy az út révén leginkább önmagát ismerhesse meg. A történetben leginkább az a szép, hogy ugyan T.S. egy nem mindennapi kölyökzseni, aki álmában is tervrajzokkal álmodik, és még a bőröndjét is tudományos alapossággal pakolja be, közben mégis egy ízig-vérig kisgyerek, aki ki van szolgáltatva a felnőttek zord világának, ahol ugyanolyan tanácstalanul mozog, mint a hasonló korú társai.

Gyermekpszichológusi alapossággal

Nincs azon semmi csodálkozni való, hogy T.S. története pont annál a Jean-Pierre Jeunetnél kötött ki, aki a világ egyik legédesebb szerelmes filmjét tette le az asztalra az Amélie csodálatos élete formájában. Ahogy Amélie, úgy T.S. is különös módon látja a világot, főképp tervrajzok és tanmesék formájában. Imádja a különböző kísérleteket és játékokat, és még az élet leghétköznapibb pillanataira (például: milyen úton érje el a csörgő telefont a házban) is többféle tervet állít fel a fejében. Jeunetnek egyszerűen jól áll ez a téma, és játszi könnyedséggel alkotja meg a srác különleges és szemkápráztató világát a mozivásznon, viszont a zseniális képi gegek tömkelege mellett arról sem feledkezik meg, hogy ez a történet jóval több, mint egy gyerekeknek szóló kaland.

A sztori sötét oldala fokozatosan tárul fel előttünk. T.S. szökése otthonról ugyanis jóval több, mint gyerekkori kalandvágy, és leginkább testvére feldolgozatlan tragédiája a fő mozgatórugója, csakhogy ezt még magának is képtelen bevallani. A film gyerekpszichológusi alapossággal járja körül ezt a nem mindennapi témát, és még az a csoda is sikerül neki, hogy ezt szórakoztató, sokszor vicces és látványos köntösben tudja megtenni.