Szabadidő

Magyar vagyok – van, akinek ez nem tetszik?

Mindig valami furcsa, szorongató érzés fog el, ha azt a mondatot hallom, hogy magyar vagyok. Nem esik jól hallani azt, aminek tulajdonképpen a világon az egyik legtermészetesebben kellene hangoznia. Rájöttem, azért, mert attól tartok, hogyan végződik: hogy aki magyar, az ilyen, olyan, amolyan. Mert megszabják, milyen a magyar bőre színe, miben hisz, hogyan él, beszél, gondolkodik. És hogy afelett, ami az egyik legbensőbb, legérinthetetlenebb dolog, arról mások úgy érzik, ítélkezhetnek. Majka, Curtis és barátaik videoklipben mondják meg a magukét azoknak, akik csak a gyűlölet és a kirekesztés nyelvén tudják meghatározni, ki a magyar. És még csak nem is káromkodnak.

Majka, Curtis és barátaik négy és fél perces videóban ismétlik, vállalják, hogy “magyar vagyok”. Többek között Mohamed Fatima, Majoros Hajnalka, Szorcsik Viktória, Ganxsta Zoli, Kembe Sorel, DJ Junior, Bye Alex, Dynamic, Hősök, Indián, BLR és Torghelle Sándor nyomja őszintén – Majka és Curtis hangjára – azt, amit a bőrünkön érzünk. Megüti az ember fülét, hogy “az előítélet most jól fizet”, hogy aki ellenséget keres, jól mulat, hogy milyen könnyű magunkon kívül álló bűnöst találni a problémánkra, vagy trükkökkel takarni a bűnöket.

Teljesen mindegy, hogy kinek tetszik a fekete-fehér képi világ, ahogyan az is lényegtelen ilyenkor, hogy ki raprajongó, ki nem. Én sem vagyok az, de respektálom, hogy értelmes, aktuális társadalmi üzenetet fogalmaztak meg. Nekem aztán nem számít, hogy egy pék, műanyagfröccsöntő vagy agysebész szólal-e meg az emberiesség mellett. Kinek milyen eszköze van: ki petícióval, ki klippel, ki azzal, hogy nem mesél rasszista, antiszemita vicceket. A lényeg, hogy van bátorsága megtenni, és nem akar beállni a sorba, mer “problémás lenni, mert gondolkodik”. Úgyhogy inkább nem is olvasom a videóra érkezett kommenteket, mert elrontom az örömömet.

Szeretek reménykedni, és nem megadni magam, és mert biztató, hogy igenis van visszaút. Nem elég baj, hogy napi beszédtéma az, ami máshol magától értetődő tény: a nemzeti hovatartozás? Hogy a magyarság, magyarnak lenni feladat lett, és nem olyan vitathatatlan adottság, mint hogy valaki kék szemű vagy x lábú. Nem rossz, hogy egy olyan alapvető dologról, mint a hazaszeretet, mit jelent magyarnak lenni, nehéz indulatok nélkül beszélni? Milyen furcsa, hogy milyen könnyen félreértjük egymást. Milyen furcsa, hogy milyen könnyen nem értenek azok, akik pedig magyarul beszélnek.

Eldöntöttem, hogy nem fogok félni. Elvégre ki döntheti el, hogy kit szeretsz, miben hiszel, hogyan akarsz élni. Eldöntheti-e bárki, hogy ki vagy, vagy milyen legyél? Anélkül, hogy te beleegyeznél? És az ilyen klipek, akárcsak a Lily Allen dalára készült homofóbia-ellenes színészakció, megerősítenek, hogy nem vagyok, nem vagyunk egyedül. És különben is: nem értem, miért kell a magyarságot félteni. Mitől, kitől? Erről azok a vallási fanatikusok jutnak az eszembe, akik istenük nevében embereket gyűlölnek, gyilkolnak. Az istenük olyan gyenge lenne, hogy őt csak fegyverrel lehet megvédeni? Nem hiszem. Nem inkább az ő hitük gyenge, és ezt kell újra és újra erőszakkal, fegyverrel megerősíteni? És ugyanígy: a magyarság olyan gyenge lenne, hogy azokra az emberekre lenne szüksége, akik köpködve, vicsorogva ordítják magyarságukat?

“Kitagadhatnak, befogadhatnak, az én »nemzetem« nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat, mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék – megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és másképp gondolkodni sem.” Radnóti Miklós írta, aki magyar volt, ahogyan az is, aki november 10-én, éppen 70 évvel ezelőtt megölte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top