Szabadidő

Avar Istvánra emlékeznek a Duna Tv műsoraiban

Búcsú egy legendától.

2014. szeptember 13-án, életének 84. évében elhunyt Avar István Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze. A Duna TV vasárnap (2014.09.14.) két műsorában is megemlékezik Avar Istvánról: 15.25-től a Tálentum 2002-es portréját sugározzuk, míg 16.00-tól a Hogy volt?! Avar István televíziós munkáit bemutató részét tekinthetik meg a nézők.

Avar István pályafutása alatt a drámairodalom legnagyobb szerepeit játszhatta el, nagysikerű előadások résztvevője volt.
Színpadi szerepei mellett számos magyar film és tévéjáték főszereplője volt (Vasvirág, Két emelet boldogság, Párbeszéd, A fekete város, Mocorgó, Égi bárány, Álmatlan évek, Hamis a baba). A Színház- és Filmművészeti Főiskolán színpadi beszédet tanított, 1973 és 1990 között  pártonkívüliként országgyűlési képviselő volt, emellett tagja a parlament kulturális bizottságának.
Művészi munkáját 1963-ban és 1969-ben Jászai Mari-díjjal, 1975-ben Kossuth-díjjal ismerték el. A kiváló művész címet 1980-ban nyerte el, 2001-ben, Sinkovits Imre halála után a nemzet színészévé választották. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal 2007-ben kapta meg.

Avár Istvánra emlékeznek a Duna Tv műsoraiban

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top