Szabadidő

Albérlet helyett hajóra költözik a diáklány – fotó

Jobban jár, mint ha lakbért fizetne.

Egy 18 éves angol lány, Charlotte Tindle idén ősztől zenei producernek tanul Londonban. Ahelyett, hogy az albérletét fizetnék, a szülei vásároltak neki egy kis hajót, melyet a nyáron felújítottak, és lakhatóvá tettek. Mindez 37 000 angol fontba, vagyis nagyjából 14 millió forintba került. Kiszámolták, hogy ha a lány a tanulmányai éveiben lakást  bérelne, az közel ugyanekkora összeget emésztene fel. A hajó azonban az övék, és azt tervezik, hogy ha Charlotte lediplomázott, és már nem lesz szüksége rá, eladják majd, méghozzá magasabb összegért, mint amennyiért vették, így még nyernek is vele.

Albérlet helyett hajóra költözött a diáklány

“Ez egy ragyogó luxuslakhely, amire büszkének lehet lenni” – lelkendezett a fiatal lány.

A hajón elfér egy dupla ágy, egy étkezőasztal, mely ugyancsak dupla ággyá alakítható, egy kanapé, de van benne egy teljesen felszerelt konyha, tűzhellyel, hűtővel, mikrohullámú sütővel és mosógéppel, valamint egy zuhanyzós fürdőszoba is. Charlotte lakótársat is keres majd a hajóra, amiből szintén szert tehet némi pénzre.

Albérlet helyett hajóra költözik a diáklány

Hogy megszokja új otthonát, egy hetet már a szülővárosában, Leicesterben is a hajón lakott. Mivel hamarosan kezdődik a szemeszter, a család napokon belül Londonba viszi majd a hajót. A szülei addig a lánnyal maradnak, amíg nem sikerül egy kellőképpen biztonságos kikötőt találni számára.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top