Nejlonzacskó a táska helyett – iskolakezdés a mélyszegénységben

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Az iskolakezdés költségei sok családnak jelentenek olyan anyagi terhet, amit önerőből már nem bírnak kigazdálkodni. Civil és karitatív szervezetek, valamint magánemberek elképesztő összefogásban gyűjtenek a gyurmától a tolltartón át egészen a tornacipőig, hogy mindenkinek ugyanúgy induljon a tanév.

Nejlonzacskó a táska helyett

Tavaly megnéztük, mennyiből lehet egy elsős gyereket iskolába indítani, mekkora az a minimális összeg, amit muszáj erre költeni. Ha mindenből a legolcsóbbat vettük meg, akkor is 15 000 forintba kerültek a listán szereplő termékek úgy, hogy a tankönyveket a gyereknek a kerületi önkormányzat ingyen biztosította.
A létminimum alatt élő családok nehezen gazdálkodják ki ezt az összeget, a mélyszegénységben élők számára pedig ez lehetetlen feladat, nem beszélve arról, hogy általában több gyerek beiskolázásáról kell gondoskodniuk. A szegregációban élőknél nem ritka látvány, hogy a gyerekek nejlonzacskóban hordják azt a pár füzetet és egy-két ceruzát, amit meg tudtak a szülők venni.
Számos karitatív és civil szervezet, valamint önszerveződő csoport próbál meg segíteni abban, hogy mindenki „normálisan” kezdhesse a tanévet.

Kik és miben segítenek?

Idén legtöbbet az Ökumenikus Segélyszervezet megmozdulásáról lehetett hallani, melynek célja 1000 rászoruló gyermek beiskolázásának támogatása. Ők hazai hírességeket, énekeseket, sportolókat és cégeket is bevontak akcióikba, így talán legsikeresebben ők tudták mozgósítani az embereket; már majdnem 4 millió forintot gyűjtöttek össze erre a célra a 1353-as adományvonalon.

Wolf Kati és Katus Attila.   Fotó: Fekete Dániel/MÖS
Wolf Kati és Katus Attila. Fotó: Fekete Dániel/MÖS

Töltsd fel „Peti” iskolatáskáját!

Az Iskolakezdés együtt! kampányuk során rengeteg kreatív ötlettel szólították meg az adományozókat; hírességek iskoláskorban használt tárgyaiból kiállítást rendeztek, gyűjtöttek a budapesti IRONMAN versenyen, valamint egy innovatív adománygyűjtő oldalt is készítettek, ahol egy kisfiú táskáját bárki virtuálisan megtöltheti. Nekem nagyon tetszik ez az oldal, mert minél több dolgot teszünk a táskába, annál jobban örül a kisfiú, és persze mi is. 

Ezen kívül szeptember 30-ig hívható az adományvonal, amellyel hívásonként 250 forinttal lehet támogatni a kezdeményezést. Azért szeptember vége a határidő, mert az iskolakezdés után beérkező adományokból további 300 gyermek felzárkózását, korrepetálását támogatják a következő tanévben.

Az Ökumenikus Segélyszervezet kedden már meg is kezdte az első 250 csomag kiszállítását. Ők az országos intézményhálózatuk látókörében lévő hátrányos helyzetű családokhoz, valamint a családok átmeneti otthonaiban élőkhöz juttatnak csomagot, de kétszázötven határon túli gyermek is részesül az adományból.  

Pakkot kaptak! Fotó: Fekete Dániel/MÖS
Pakkot kaptak! Fotó: Fekete Dániel/MÖS

A Magyar Református Szeretetszolgálat szeptember 5-ig országosan 16 gyűjtőhelyen várja a használt, de még jó állapotban lévő iskolatáskákat, tolltartókat, tanszereket. Ezen felül 400 darab tanszercsomagot állítanak össze, melyekkel nemcsak a hazai, de a határon túli rászoruló gyerekeken is segítenek.

Kárpátaljai iskolások örülnek a tanszereknek. Fotó: Gilicze Réka
Kárpátaljai iskolások örülnek a tanszereknek. Fotó: Gilicze Réka

A szeretetszolgálat kommunikációs vezetője, Gilicze Réka két személyes történetet is megosztott korábbi beiskoláztatási élményeiből. Tavaly a felhívásuk hallatán a Magyar Telekom a munkatársak között szervezett gyűjtést, és 200 darab iskolatáskát adományoztak a Magyar Református Szeretetszolgálatnak. Ezek mind Kárpátaljára kerültek. Az egyik egy olyan harmadikos kislányhoz, aki éppen az osztás előtt súgta meg neki, hogy nagyon vágyik egy tolltartóra, mert még sose volt neki. Az általa választott táskában mindenki meglepetésére egy szép tolltartó is volt, és nem a szervezők tették bele. Egy kisfiú pedig azt mesélte el, hogy sosem volt pénzük iskolatáskára, ezért édesanyja használt esőkabátokból varrt neki. Azt hordozta évekig.
A szeretetszolgálat tanévkezdési akciója pénzadománnyal is támogatható a honlapjukon lévő számlaszámon keresztül vagy online adományozással.

Ő a tolltartós kislány. Fotó: Gilicze Réka
A „tolltartós” kislány.    Fotó: Gilicze Réka

Jöjjenek a civilek!

A Studium Patronus Iskolaszer Alapítványra L. Ritók Nóra, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója, a Nyomor széle blog szerzője hívta fel a figyelmem. Az Iskolaszer Alapítvány évek óta biztosítja az „igazgyöngyösök” tanszereit, de már több száz rászoruló első osztályos gyermek iskolaszereit is ők állták, például az iszapkatasztrófától sújtott devecseri általános iskoláét, valamint az S. O. S. gyermekfalu elsős diákjaiét is.

Az SOS gyerekfalu elsősei az új táskáikkal.
Az S. O. S. gyermekfalu elsősei az új táskáikkal.

„A szükséges eszközök nélkül nehéz tanulni; nem lesz kedvük hozzá ceruzák, füzetek nélkül. Az iskolaszereket nélkülöző gyerekek nem tudnak teljes mértékben részt venni az órákon, valószínű, hogy rosszabbul teljesítenek és végül lemorzsolódnak. Egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy az iskolások harmadának ne legyen, vagy hiányos legyen az alapvető felszerelése” – vallja az alapítvány elnöke, Baranyay Henrik.

Az elsősök öröme.
Az elsősök öröme.

A közösségi oldalakon terjed a Polgár Alapítvány az Esélyekért felhívása, amelynek során használt, de jó állapotban lévő iskolatáskákon kívül cipőket is gyűjtenek augusztus végéig. Ezzel a legelesettebb családok sorsára hívják fel a figyelmet. Dr. Szőke Judit, az alapítvány vezetője elmondta, hogy ők Magyarország húsz legszegényebb falvában szeretnének a beiskolázásban segíteni, ott is a leginkább rászorulókon. A falvakat a szegénységi mutatók alapján határozták meg, míg a családok kiválasztásában megbízható helyi önkéntesekre, civil szervezetekre, papokra, aktivistákra támaszkodnak. A családok egyéni csomagokat kapnak, amelynek egy része az alapítványhoz leadott táskákból és cipőkből áll, viszont ezen felül magánszemélyek adományaiból – eddig félmillió forint gyűlt össze – új tanszereket vesznek. Előző évben 600 gyereket tudtak személyre szóló csomagokkal megsegíteni, idén 1000, nem csak iskolakezdő gyerek támogatása a céljuk.

Cipőhalom tisztítva, párosítva.
Cipőhalom tisztítva, párosítva.

Az idén meghirdették a Mezítlábas szeptember 1. szolidaritási akciójukat is, amelyben arra ösztönöznek munkahelyi és egyéb közösségeket, hogy 1-jén a szegény gyerekek iránt érzett felelősségből és együttérzésből vegyék le a cipőjüket legalább egy órára, készítsenek minderről fotót, és juttassák el az alapítványhoz.  

Ne menjen mezítláb az iskolába
Ne menjen mezítláb az iskolába!

Üde színfolt a segítők táborában a SZÖSZ (Szociális Hallgatók Öntevékeny Szerveződése), amely a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszékének aktív és tenni akaró hallgatóinak összefogásával alakult. Céljuk a hátrányos helyzetűek segítése, felzárkóztatása, melynek részeként ősztől aktívan részt vesznek korrepetálások, tréningek tartásával. Idén az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvánnyal közösen tanszergyűjtést is szerveztek.
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatával közösen pedig két nagy gólyatáborban végeznek karitatív tevékenységet: a bulizni vágyó egyetemisták tárgyi adományokkal járulnak hozzá a tanszergyűjtéshez. Adománygyűjtő pontokat is állítottak a város számos helyén, ahova szeptember 20-ig lehet leadni a tanszereket.

Akcióban a SZÖSZ
Akcióban a SZÖSZ

Adományok embertől emberig

Alapítványokon kívül rengeteg önszerveződő csoportról, magánszemélyről kaptam visszajelzést, akik saját zsebből dobják össze tíz-húsz gyerek tanszercsomagját, majd házhoz viszik. Van, aki Gyöngyöspatára, más a cserháti településekre szállítja az adományokat, és sokan biztosan a közvetlen környezetükben támogatnak gyerekeket, hogy nekik is jól induljon a tanév.

Berettyóújfalun örülnek a gyerekek
Berettyóújfalun örülnek a gyerekek
Olvass tovább

Hozzászólások

felicienne 2014-08-28 18:30

Nagyon igazad van!


Hozzatennem, hogy miert nem kerik ki az iskola velemenyet, kiket lehetne tamogatni?


Utalni fogtok, megis leirom: nincs eleg szegeny gyerek hataron belul????


Mire valo ez az orokos felhajtas, hogy kamionszamra viszik kifele az adomanyokat, kozben szamtalan szegeny sorsu gyerek el itthon is? Nem csak a roma vagy a hataron tuli lehet szegeny!


Amiota ez a devizahiteles balhe van, nem gyozom a hasznalt dolgainkat ismeros gyerekeknek adni. Ok sosem fognak kerni segelyszervezeteknel, de mindenki tudja az iskolaban, hogy hiaba a szep haz, kenyerre most alig telik naluk, nem hogy iskolaszerekre. (Bar ha nem esznek, ezek a szulok akkor is megveszik a gyereknek, meert fontos szamukra a tanulas)


Ahogy hallom, egyes falvakban, ahol alig van munkalehetoseg, meg rosszabb a helyzet.


Miert nem kerdezik meg az iskolak6onkormanyzatok velemenyet? Ezeken a gyerekeken nem kellene segiteni? Pedig ezek a gyerekek sokszor kituno bizonyitvanyokat is produkalnak.

felicienne 2014-08-28 18:22

évi* 2014-08-28 18:10

"Meg az óbégatás, hogy a kormány-a-hibás..." => Mindig az épp aktuális... Csak épp azok nem, akik összehozták a halom gyereket a naaagy semmire. Tisztelet a kivételnek, aki önhibáján került ilyen-olyan helyzetbe, ez a szűkebb réteg és nem az, akik generációról generációra kitermelik a következő magát eltartani képtelen tömegeket.

évi* 2014-08-28 18:08

Aztán majd jön a következő szokásos pánik: Karácsony, húsvét, és így tovább...


"Tehetősebbeknek" adóbevallási határidő... :-)


Csupa olyan dolog, amire nem is lehet számítani, hogy idén, vagy jövőre elérkezik ismét az ideje. :-)

évi* 2014-08-28 18:06

Én is azon gondolkodtam, hogy OK, megvan a csilivili táska, tolltartó, füzet. És aztán hogyan tovább? Ez a kezdő lelkesedéshez talán elég. Amikor viszont elmúlik az újdonság varázsa, akkor majd a család leül a gyerekkel tanulni, és támogatja a fejlődésben? Éveken keresztül? Olyan nehéz elképzelni...

évi* 2014-08-28 18:03

És nem elég, amit befizetünk adó formájában, hanem lehetőleg vigyük még külön talicskával is a pénzt, vagy magát a cuccot...


Ha ezt nem tesszük, akkor mi vagyunk a szemét-gazdagok, mert úgy döntünk, hogy a saját 3 gyerekünkre és a saját boldogulásunkra költjük a megkeresett pénzünket.

antironia 2014-08-28 14:13

Ehelyett ilyenkor megy a kapkodás, a hitelfelvétel, a rokonoktól való kölcsöntarhálás, az idegbaj.


 


 


Meg az óbégatás, hogy a kormány-a-hibás...